
Fotó: László Ildikó
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
2025. július 07., 15:152025. július 07., 15:15
A rendezvény lebonyolításán idén 151 fős szervezői csapat és 329 önkéntes dolgozott, a szolgáltatókkal és a háttérben tevékenykedő stábtagokkal együtt a közreműködők száma elérte az 1900-at.
a VIBE Koli x Zbor 11 sátrának 42 programpontja keretében 107 meghívott tartott előadást, illetve naponta 42 különböző tevékenységgel, játékkal és workshoppal várták az érdeklődőket.
A Fashion Cornerben 22 meghívott tartott előadást vagy műhelyfoglalkozást. További érdekesség, hogy az idei fesztiválon az Envipco és Re:spot műanyag palack gyűjtő pontján 18 269 palackot váltottak vissza.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a rendezvény alatt tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy szerinte
Ugyanakkor a rendezvény helyszínének helyet adó Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs kiemelte, hogy a VIBE-on nagyon értékes és fontos, hogy szellemi táplálékot is kapnak a fiatalok.
A 2026-os VIBE Fesztiválra hétfőtől már elérhetőek a Super Early Bird jegyek 289 lejért, illetve a Super Early VIP jegyek 499 lejért a fesztivál weboldalán.
Szász önkéntes vett részt a Máltai Szeretetszolgálat által szervezett jótékonysági maratonon Marosvásárhelyen. Időseknek és árva gyerekeknek főztek, felkeresték a hajléktalanszállót.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!