HIRDETÉS

Három történet arról, hogy miért jobb itthon élni, mint külföldön

Hajnal Csilla 2017. február 28., 15:40 utolsó módosítás: 2017. február 28., 17:42

Lényegesen kevesebben költöznek haza a Magyarországon élő erdélyiek közül, mint ahányan elmennek. Három olyan Marosvásárhelyen és környékén élő személyt kerestünk meg, aki még gyerekként vagy nagyon fiatalként hagyta itt Erdélyt, néhány éve mégis a hazaköltözés mellett döntött. Egy televíziós bemondó, egy vállalkozó és egy közéleti személy mesélt a Vásárhelyi Hírlapnak arról, hogy miért döntött így, mit talált itthon hazatérése után, és miért volt számára könnyű a döntés. Szabó Éva, Bara Zsolt és Kozma Mónika osztotta meg velünk, hogy mi hozta haza őket.

Fotó: Boda L. Gergely


Szabó Évát főleg televíziós műsorvezetőként ismerik Marosvásárhelyen és Erdély-szerte, azt viszont kevesebben tudják róla, hogy tizennyolc évet élt Magyarországon. 2008-ban döntötte el, hogy hazajön, nem csak látogatóba, végleg hazaköltözik. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola ajánlata, új épülete, válogatott tanári kara és a határontúli magyar fiatalok képzésére kidolgozott programterve három évig az alföldi kisvárosban tartotta annak idején. Szeged volt a következő állomás, a munka és továbbtanulás helyszíne.

Visszaemlékezve is vallom, hogy meghatározó időszaka volt életemnek, időnként ma is ebből táplálkozom. Így repült el tizennyolc év. Ez idő alatt minden szabad percemben hazajöttem egy, két, végül három gyermekemmel. Szükségem volt az itthoni levegőre, a szó szoros értelmében is. Ez az igény az évek során nem csillapult, inkább erősödött” – mesélte a marosvásárhelyi televíziós bemondó, aki az első generációhoz tartozott, akiket Magyarország azért taníttatott, hogy visszatérve szülőföldjükre, otthon kamatoztassák tudásukat. Kötelezettségként akkor nem fogadtam ezt el, de 2008-ban, a helyi magyar televízió indulásakor mindennél erősebben éreztem, hogy itt a helyem, hogy részese akarok lenni, ha úgy tetszik, törleszteni akarok” – vallotta be Szabó Éva.

A messziről jöttek idealizmusa

Könnyen ment számára a hazaköltözés, de nem volt egyszerű újból itthon éreznie magát Marosvásárhelyen, mint mondta, volt benne egy adag a messziről jöttek idealizmusából. „Az adminisztráció és a tanügy hiányosságaival szembesültem legelőször, és azóta is. A gyerek, illetve családtámogatás is mezítlábas, még csak nem is mondható, hogy gyerekcipőben jár, a nagycsaládosoknak járó kedvezmények hiányáról nem is beszélve. Mindent figyelembe véve, a legnagyobb változás az életemben a hazaköltözés után mégis pozitív. Szeged gyönyörű belvárosában elviselhetetlenül fullasztó volt a levegő, Vásárhely melletti kis domboldali házunkba mindig megnyugvás hazatérni” – vallotta be. Talán az hiányzik legjobban előző életéből, hogy az kiszámíthatóbb, tervezhetőbb volt az itteninél. Ugyanakkor elmondta, munkája elsősorban nem szakmai sikereket, inkább erős emberi kapcsolatokat, hitet és erőt adó, jellemet próbáló tapasztalásokat jelent. Megkérdeztük tőle azt is, hogy mit lát rosszabbnak itthon Magyarországhoz képest. Válasza egyértelmű volt: a kisebbségi lét fokozott óvatosságot, bizalmatlanságot, fásultságot vált ki, összetartást egyre kevésbé, sokkal inkább az egyéni érdekek érvényesítése kerül előtérbe. Mindezek ellenére azonban Szabó Éva úgy érzi, ennek a jelentősége eltörpül az itthoni tavaszi napsugarak, az erdők zöldje, az itthoni patakok csobogása és egy-egy őszinte mosoly mellett.

A vállalkozása hozta haza

A marosvásárhelyi születésű Bara Zsolt tizenegy éve költözött haza Budapestről, és lapunknak bevallotta, megtalálta helyét a szülővárosában. Feleségét a magyar fővárosban ismerte meg, de ő is marosvásárhelyi származású, így nem volt nehéz együtt hazaköltözni.

Az 1971-ben született vállalkozó vegyipari mérnöki oklevelet szerzett a temesvári egyetemen, majd 1995-ben többedmagával úgy döntött, egyszerűbb lesz az élet máshol, így Budapestre költöztek. Ott került ahhoz a céghez, ahol mai napig dolgozik, ugyanis 2005-ben felkérték, hogy építse ki a romániai leányvállalatot, mivel ismerte a helyet és a román nyelvet. Nulláról indították el Marosvásárhelyen a vegyi anyagokat forgalmazó vállalkozást, és úgy érzi, jó úton haladnak. Arra voltunk kíváncsiak, mit találtak itthon, miután haza költöztek, mi tűnt a legnagyobb változásnak.

„Teljesen mást találtunk, mint amire emlékeztünk. A tíz év után megismert magyarországi rendszerek sokkal európaibbak, de ezek nem működtek itt. Mivel a gyökereink innen vannak, könnyebb volt alakulni, csak most már nem gyerekfejjel, hanem felnőttfejjel tanultunk meg mindent. Ha valaki más országból származik, és úgy költözik ide, annak sokkal nehezebb, mert a rendszerfelépítés, az emberek hozzáállása, stílusa, a kiadott pénzért kapott szolgáltatások minősége, mennyisége nagyon aránytalan” – mondta. A magyarországi rendszer lényegesen átláthatóbb, mint a hazai, de csalódás volt számára az, hogy bár magyar ajkúak voltak, a beilleszkedésük mégsem ment gördülékenyebben, mint egy nem magyar nemzetiségű bevándorlónak  – emlékezett vissza Bara Zsolt. Itthon érzi magát Marosvásárhelyen, és mint mondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy hazajött. „Itt tanultam meg mindent a saját bőrömön, szakmailag és életminőségben is előrelépés volt. Jól érzem magam, zavarnak ugyan dolgok, de hiszem, hogy ha magunk körül elvégezzük a kis feladatokat, akkor tudunk változtatni” – fogalmazott a vállalkozó, aki azt tanácsolja a fiataloknak, hogy ne menjenek el, próbálják meg itthon. „Tudom, hogy a legtöbb vállalkozó nem segíti az elhelyezkedésüket, nem ad nekik lehetőséget, ezért is, illetve az ifjúságra jellemező türelemhiány miatt hamar elmennek a fiatalok. Úgy gondolom, itt kell megtalálni azokat az embereket, cégeket, akik/amelyek segíteni akarnak, mert mindenkinek szüksége van a jó szakemberre” – zárta a beszélgetésünket Bara Zsolt.

Férjhez jött” haza a politikus

Kozma Mónika Sepsiszentgyörgyön született 1980-ban. Jelenleg a Maros megyei tanácselnök, Péter Ferenc kabinetjében dolgozik, rajta volt az RMDSZ parlamenti képviselőinek listáján, Marossárpatak polgármesterének felesége. Ő is egyike volt azoknak, akik családi okokból még gyerekkorukban elhagyták Erdélyt, 12 éves korától élt a magyar fővárosban, majd 2009-ben „férjhez jött” Marossárpatakra, azóta is ott él családjával. Kozma Mónika arról is mesélt lapunknak, hogy hogyan illeszkedett be gyerekként a nagyvárosi társadalomba, ugyanis hiába beszélte ugyanazt a nyelvet, élettapasztalatai és szokásai eltértek a helybéliekétől. Nyitott, közlékeny személyiség lévén azonban hamar megtalálta ott a helyét – vallotta be. „Tekintve, hogy gyerekként kerültem az új környezetbe, ki tudtak épülni a ma is stabil barátságaim, így a magánéletben sem éreztem hátránynak az országváltást. Erdélyi származásomért nem ért atrocitás, legfeljebb később, felnőttként gondolatébresztő vitáim voltak néhány történelmi tény értelmezéséről a Magyarországon született ismerőseimmel” – emlékezett vissza Kozma Mónika.

Az itthon fogalma mindig pozitív töltetet kap

Itthon sokáig értetlenül néztek rá, miért költözik valaki a fővárosból egy kis erdélyi faluba. „Az első időszakban naponta többször válaszoltam a hitetlenkedő kérdésekre: igen, Budapestről Marossárpatakra, falura költöztem. Nyilván voltak kezdeti nehézségeim, hiszen egy nagyvárosi életmód már eleve különbözik egy falu nyugalmától, de itt is sokat segített, hogy volt célom, a férjem által pedig kiegyensúlyozott érzelmi hátterem. Ő volt az, aki elhitette velem, hogy itthon jó élni. Jó ideig kétlaki életet éltem, és a sok autós utazás, kátyúk kerülgetése, a települések életszínvonala elindította bennem a tenni akarást. Szeretném, ha a gyerekem már egy szebb és élhetőbb környezetben nőne fel, és talán ez a legnagyobb változás ami a hazaköltözés után történt az életemben, hogy aktív politikai szerepet vállaltam” – fogalmazott Kozma Mónika. Hozzátette: ha kimondjuk, hogy „itthon”, eleve pozitív érzelmi töltetet rendelünk hozzá, még ha sokszor szidjuk is a körülményeket, itthon jobb élni. „Mert hiába éltem Budapesten nyugati színvonalon, és hiába nagy a kontraszt akár a közlekedés, akár a napi ügyintézés vagy szórakozás tekintetében, itthon érzem azt, hogy ide tartozom. Itt van múltam, itt vannak a családi sírok a temetőben, itt értem csak igazán minden kimondott szónak a jelentését” – magyarázta a hazaköltözött politikus, aki úgy véli, törekedni kellene az autentikus falusi környezet, a szóhasználat, a hagyományos ételek, azaz a saját értékeink megtartására, miközben a nyugati társadalomhoz igyekszünk fejlődni.

Bara Zsolthoz hasonlóan ő is úgy véli, itthon kellene a fiataloknak kamatoztatniuk a megszerzett tudást, de ellentétben a vállalkozóval, Kozma Mónika szerint nem árt, ha más országot, más szabályokat is megismerve szereznek szakmai tapasztalatot a fiatalok, mielőtt haza jönnének.

A három hazaköltözött történetében egy közös pont van, mégpedig az, hogy nem volt nehéz számukra feladni a kényelmet azért, hogy itthon kezdjenek el tenni valamit maguk körül, hogy itthon kezdjék el apró feladataik elvégzését, ha változást akarnak a világban, Erdélyben.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS