
Fotó: Tuchiluș Alex
Nagyborosnyón gőzerővel dolgoznak a tűzoltók azon, hogy a falu területéről a Kovászna-patakába szivattyúzzák át a vizet, de eddig ez csak ahhoz volt elegendő, hogy szinten tartsák az áradást. Szükség volt a Nagypatak gátjának átvágására is.
2025. május 30., 17:432025. május 30., 17:43
Több megyéből (Argeș, Dâmboviţa, Gorj) is érkeztek tűzoltók Nagyborosnyóra, hogy a megyei katasztrófavédelem egységeivel együttműködve segítsenek az áradás csökkentésében, mihamarabb mentesítsék a falu területét a víztől.
Hat kisebb-nagyobb teljesítményű szivattyúval dolgoznak folyamatosan, de
Közben csökkent a Kovászna-patak hozama, be tudta fogadni ezt a mennyiséget, de szükség volt a Nagypatak gátjának átvágására is, hogy le tudjon folyni a gáton kívül nagy területet beborító ár. A helyszínen levő tűzoltók parancsnoka, Răzvan Mariș elmondta, emberek tömeges kimenekítésére is fel voltak készülve, de az ő szolgálatának idején már csak tizenöt embert kellett evakuálni. Tegnap és ma
A helyszínen találtuk Kanyó Antal polgármestert is, aki elmondta, összesen 120 házat öntött el a víz, és erre nem tudtak az emberek felkészülni, mert éjszaka jött a nagy áradás.
Fotó: Tuchiluș Alex
Sokan csak másnap érkeztek haza külföldről a rossz hírek hallatán. A kimenekítetteket a községközpont iskolájának sporttermébe helyezték el, de az a pár család is, aki oda került, inkább csak az éjszakát tölti ott, legtöbben rokonoknál vagy a szomszédos településeken húzódtak meg.
Kanyó Antal elmondta, az elmúlt napokban 250 liter eső esett négyzetméterenként Kovászna, Kommandó és Zágon környékén, ezért is duzzadt meg annyira a Kovászna-pataka, hogy
A helybéliek közül kezdetben alig 10–15 ember működött közre az árvízvédelemben, később azonban már 50–100 személy, sok önkéntes, köztük a Sepsi Medvék egyesület, a Komitátusz Egyesület tagjai, lécfalviak kapcsolódtak be a munkálatokba.
Fotó: Tuchiluș Alex
Ami ezután jön, az sem lesz egy leányálom: az áradás után maradó iszap, hordalék eltakarítása lesz a feladat, ez pedig az időjósok által prognosztizált nagy melegben akár fertőzések forrása is lehet. A községvezető a továbbiakban számít a különböző támogatók által ígért segítségre: a Diakónia, a magyar kormány, egyesületek és magánszemélyek biztosították a helyieket, hogy számíthatnak rájuk.
Fotó: Tuchiluș Alex
Időközben a Kovászna megyei prefektúra közleményben tájékoztatott arról, hogy a péntek reggeli helyzet szerint Kovászna megye valamennyi rövid folyóvizének szintje jelentősen csökkent. Továbbra is magas viszont az Olt és a Feketeügy szintje, de az árhullám csúcsa ezeken is levonult, és miután szombattól az időjárás is jóra fordul, lassú, de állandó csökkenésre lehet számítani.
Péntek reggel 8 órakor a Feketeügy vízállása 430 centiméter volt Rétyen, 4 centiméterrel kevesebb, mint 7 órakor, Kökösnél 585 centimétert mértek, 1 centiméterrel kevesebbet, mint egy órával korábban.
Fotó: Tuchiluș Alex
A prefektus elmondta: a polgármesteri hivatalok megfelelő indoklással az állami tartalékalaphoz fordulhatnak segítségért, ahonnan akár építőanyagot és egyéb segítséget is kaphatnak a község magánházainak javítására.
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
szóljon hozzá!