Rangos zenei elismerés kapujában a Bagossy Brothers Company

Rangos zenei elismerés kapujában a Bagossy Brothers Company

Fotó: Gecse Noémi

Az Elviszlek című albummal nevezte be a Bagossy Brothers Company együttest a hanglemez kiadója a 2017-es Fonogram – Magyar Zenei Díjra. A gyergyószentmiklósi csapat négy másik zenekarral együtt az év felfedezettje kategóriában került a jelöltek közé.

Pethő Melánia

2017. február 21., 19:172017. február 21., 19:17

„Ez egyfajta szakmai megmérettetés, hiszen sokan neveztek a díjra, akik közül a zsűri döntése nyomán kategóriánként öten kerültek a jelöltek közé. A Bagossy Brothers Company az év felfedezettje kategória egyik jelöltje. Ez számunkra nagyon megtisztelő. Azt jelenti, hogy részesévé váltunk a magyar zenei életnek, lévén, hogy a Fonogram-díj a legrangosabb magyar zenei elismerés” – reagált szerkesztőségünknek a jó hírre Tatár Attila, a gyergyószentmiklósi együttes énekes-gitárosa. Mint mondta, a zenekart a Prime Event Management nevezte be a díjra, az a kiadó, amelynek gondozásában megjelent Elviszlek című nagylemezük.

A díjról

A Fonogram-díjat (Arany Zsiráf díj néven) a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő teljesítményeinek díjazására alapította a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) közgyűlése 1992-ben. A díj neve 2004-től Fonogram – Magyar Zenei Díj. Célja, hogy elismerje a hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét, valamint azokat a hangfelvételek előállításához szükséges tevékenységeket – illetve azok művelőit –, amelyek zenei életünket és a hangfelvétel-kiadást előre viszik, illetve olyan új és eredeti produktumokat hoznak létre, amelyek kiemelkedőnek minősülhetnek.

A Bagossy Brothers Company mellett a Belau, a Kies, a KosziJanka és a Lóci játszik zenekarok neve szerepel a kategória jelöltjei között. Tatár Attila úgy gondolja, nem kizárt, hogy éppen a BBC veszi át a díjjal járó aranyozott mikrofont.

„Ismerve a többi zenekart elmondható, zenéinkben stílusbeli különbségek vannak, de azt gondolom, hogy a döntésnél nem egy bizonyos stílus lesz a mérvadó, és az sem, hogy melyik zenekar játszik jobban, vagy melyiknek vannak jobb dalai. Az év felfedezettje kategória jelöltjeiről beszélünk, ilyen szempontból talán van esélyünk a díjra, mivel az utóbbi időben a BBC-t kapta fel legjobban a sajtó. Persze, az sem biztos, hogy ez irányadó” – nyilatkozta Tatár Attila.

Hogy ki veheti át a rangos elismerést, kiderül a március 1-jei Fonogram-gálán, amit a budapesti Várkert Bazárban rendeznek meg. A BBC addig is szolgál jó hírrel rajongóinak: február 26-án jelenik meg online felületen második, A Nap felé című nagylemezük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!