Forgalmi táblák nyelvi sorrendjének ürügyén ismét „megfizettetné” Rádulyt Tanasă

Forgalmi táblák nyelvi sorrendjének ürügyén ismét „megfizettetné” Rádulyt Tanasă

A fizetéses parkolást jelző táblák. Nem lehet elöl a magyar felirat

Fotó: Gábos Albin

Újabb pert indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) Csíkszereda polgármestere ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy bírságolják meg Ráduly Róbert Kálmánt, mert nem hajtotta végre a forgalmi táblákon levő feliratok nyelvi sorrendjére vonatkozó jogerős bírósági ítéletet.

Kovács Attila

2018. augusztus 17., 08:342018. augusztus 17., 08:34

2018. augusztus 17., 08:362018. augusztus 17., 08:36

Még 2016-ban kezdeményezett egy közigazgatási bírósági eljárást az említett egyesület Csíkszereda polgármestere és helyi önkormányzati képviselő-testülete ellen, azt kérve a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy kötelezze őket az összes olyan forgalmi tábla cseréjére a megyeszékhelyen, amelyeken a magyar feliratok megelőzik a román nyelvűeket, helyettük pedig a törvénynek megfelelően olyanokat helyezzenek ki, amelyeken a román megnevezések szerepelnek elöl.

A Dan Tanasă vezette egyesület az alkotmányra és a helyi közigazgatásról szóló, 2001-ből származó 215-ös törvény előírásaira hivatkozott kérése indoklásában.

Idézet
Azok a személyek, akik egymást követték a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal vezetésében, revizionista, sovén és egyértelműen románellenes eszméktől vezérelve sok éve próbálják elfogadtatni hivatalos nyelvként a magyar nyelvet Romániában

– írták a dokumentumban, amely szerint az említett vezetők és helyi önkormányzati képviselők nem riadtak vissza az etnikumok közötti gyűlöletre való uszítástól és a románok elleni erőszaktól sem, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvként történő elfogadását kierőszakolják.

Első fokon a bíróság az ADEC-nek adott igazat, amit fellebbezés követett a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához, amely tavaly szeptemberben megerősítette az elsőfokú ítéletet, így az jogerőre emelkedett.

Az egyesület most azért indított újabb bírósági eljárást, mert szerintük Csíkszereda polgármestere nem hajtotta végre maradéktalanul a jogerős ítéletet, és a keresetlevél benyújtásáig nem cseréltette le az összes, kifogásolt nyelvi sorrendű forgalmi- és jelzőtáblát. A Hargita Megyei Törvényszék által kérésünkre elküldött keresetlevélből kitűnik,

az ADEC azt kéri, hogy Ráduly Róbert Kálmánt kötelezzék az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeg kifizetésére minden nap késlekedésért,

a 2004-ből származó 554-es törvény előírásainak megfelelően. Ugyanakkor késedelmi kamatok megállapítását is kéri a törvényszéktől a jogerős ítélet végrehajtásának elmulasztása miatt. Mivel az ítélet jogerőssé válása óta 9 hónap telt el a keresetlevél iktatásáig,

az egyesület által kért pénzbírság megközelítheti a 100 000 lejt.

A jogerős bírósági ítéletet végrehajtották, a városban a kétnyelvű forgalmi táblák kifogásolt nyelvi sorrendjét megváltoztatták – közölte érdeklődésünkre Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szerint a legutóbbi, az egyesület részéről érkezett, ezzel kapcsolatos felszólításhoz egy olyan fotó volt mellékelve, amely a fizetéses parkolási rendszert jelző egyik tábla volt látható, és amelyen valóban a magyar nyelvű felirat van elöl.

Galéria

Fotó: Gábos Albin

Az alpolgármester elmondta, kérték a jelenleg felfüggesztett fizetéses parkolási rendszert üzemeltető céget, hogy az említett táblákat takarják le.

További perek

Az ADEC idén három másik pert is indított Ráduly ellen, mindegyik esetben hasonló bírságok kirovását kérve a polgármesterre a városháza homlokzatán, illetve a városi művelődési ház közelében elhelyezett székely- és városzászlók, valamint a Városháza felirat eltávolítására vonatkozó jogerős bírósági ítéletek végrehajtásának elmulasztása miatt. Az egyik perben első fokon az ADEC számára született kedvező ítélet és több mint 75 ezer lejes bírság kifizetésére kötelezte Ráduly Róbert Kálmánt a Hargita Megyei Törvényszék, amely a másik bírósági eljárás során viszont teljesen másképp határozott, és elutasította az egyesület pénzbírság kiszabására vonatkozó kérését. Jogerős ítélet még nem született ezekben a perekben.

 

9 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

A menetlevél szerint hét köbméter fát szállítottak, azonban a rakományban jóval több volt ennél

Illegális faanyag-szállítót fogtak el a szászrégeni rendőrök szerdára virradóra. Az elkövetők közel 26 köbméter faanyaggal szállítottak többet, mint amennyiről el tudtak számolni.

A menetlevél szerint hét köbméter fát szállítottak, azonban a rakományban jóval több volt ennél
2024. március 27., szerda

Jelentős összegből fejlesztik a kézdivásárhelyi kórház eszközállományát

Több mint 2,5 millió lej értékben vásárolhat orvosi eszközöket a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház az egészségügyi minisztérium és egy helyi vállalkozó jóvoltából – derült ki Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testületének szerdai rendes ülésén.

Jelentős összegből fejlesztik a kézdivásárhelyi kórház eszközállományát
2024. március 27., szerda

Autókat lízingeltek, nem fizettek, bűnügyi eljárás indult ellenük

Maros, Hunyad, Bihar és Ilfov megyében tizenkilenc helyszínen tartottak házkutatást kedden a Maros megyei rendőrség munkatársai bizalommal való visszaélés gyanújával egy lízingszerződésekkel kapcsolatos ügyben.

Autókat lízingeltek, nem fizettek, bűnügyi eljárás indult ellenük
2024. március 27., szerda

Új családpolitikai kihívás: az ikres édesanyáknak segítő személyzetre van szükségük

A hazai családpolitikában nagy szükség van az ikres szülőkre vonatkozó támogatások bevezetésére. Csép Éva Andrea, a képviselőház munkaügyi és szociális védelmi bizottságának alelnöke szerdán beszélt az általa kezdeményezett törvénytervezetről.

Új családpolitikai kihívás: az ikres édesanyáknak segítő személyzetre van szükségük
2024. március 27., szerda

Aláírták szerződést: épülhet a szakoktatást modernizáló kampusz Csíkszeredában

Aláírta Bukarestben Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a duális szakoktatás megerősítését és a taplocai iskolai kampusz felújítását szolgáló 121,67 millió lejes óriáspályázat finanszírozási szerződését.

Aláírták szerződést: épülhet a szakoktatást modernizáló kampusz Csíkszeredában
2024. március 27., szerda

Ez a nap is eljött: jogerősen visszakapta a strandot a szentegyházi önkormányzat

Másodfokon is megnyerte a szentegyházi városvezetés a helyi strandot működtető cég elleni kilakoltatási pert, az ítélet végleges – jelentette be Facebook-oldalán Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere.

Ez a nap is eljött: jogerősen visszakapta a strandot a szentegyházi önkormányzat
2024. március 27., szerda

Ma ünnepeljük a színház világnapját

Március 27-én van a színházi világnap, ennek tiszteletére megnéztük, hogy hogyan ünnepelnek Székelyföld nagyobb színházai. A színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét.

Ma ünnepeljük a színház világnapját
Ma ünnepeljük a színház világnapját
2024. március 27., szerda

Ma ünnepeljük a színház világnapját

2024. március 27., szerda

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon

Sepsiszentgyörgyön sok a jó zenész, ezért a Szent György Napok szervezőinek mindig fejtörést okoz, hogy kinek szakítsanak ki a szűkre szabott főszínpadi fő műsoridőből. A szerdai sajtótájékoztatón az idei fellépők közül hárman is jelen voltak.

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon
2024. március 27., szerda

Összehasonlították a mi munkaerőköltségünket az EU-s átlaggal – valóban tudni akarjuk?

Közzétette az átlagos óránkénti munkaerőköltségre vonatkozó adatait az Európai Statisztikai Hivatal. A jó az, hogy benne van Románia is, a rossz, hogy hogyan.

Összehasonlították a mi munkaerőköltségünket az EU-s átlaggal – valóban tudni akarjuk?
2024. március 27., szerda

A brit légierő hat vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába

A brit légierő hat vadászgépe érkezett négy hónapos járőrszolgálatra Romániába – tudatta szerdán a román védelmi minisztérium.

A brit légierő hat vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!