
Fotó: Pinti Attila
Megfulladt egy 35 éves férfi a román tengerparton található Jupiter üdülőhely közelében szombaton, miután a vízbe ugrott, hogy kimentsen két veszélyben levő gyermeket. A kiskorúakat ugyan sikerült a partra hoznia, de az életével fizetett érte.
2025. augusztus 16., 19:332025. augusztus 16., 19:33
2025. augusztus 16., 19:422025. augusztus 16., 19:42
A két gyermek a Jupiter üdülőhely Delta strandjának területén ment be a tengerbe, és a férfi – aki nem volt az apjuk – mikor látta, hogy bajban vannak, utánuk ugrott, hogy kimentse őket. Sikerült a part közelébe jönnie a kiskorúakkal, ahonnan végül mindhármukat kihozták a vízimentők, azonban
– számolt be a G4Media.ro hírportál.
A Konstanca megyei készenléti felügyelőség tájékoztatása szerint Neptunon is a vízimentőknek kellett kihozniuk egy fuldoklót a vízből.
A tengerparton szombaton kitűzték a piros zászlót, amely arra figyelmezteti a turistákat, hogy
ennek ellenére sokan mégis bemerészkednek a vízbe.
Számítások szerint mintegy 200 ezer turista tölti a hosszú hétvégét a román tengerparton.
Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania – ismertette Magyar Péter.
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton – közölte az államfő a Facebook-oldalán. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.
Egy hosszabb időszak után, amely alatt az üzemanyagok ára viszonylag stabil maradt, a piacvezető OMV Petrom is megemelte szombaton az árait, ám a többi nagy hálózattal ellentétben nemcsak a gázolajat, hanem a benzint is drágította.
Talán senki nem gondolta volna, hogy az áprilisi rendszerváltás egyik mellékes eredménye lesz a magyar parlamentarizmus feltámadása – írta Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán.
Egy műszaki meghibásodás miatt a Bilea-vízesés és a Bilea-tó között közlekedő felvonó kabinjaiban rekedt szombaton több turista, de nincsenek veszélyben – közölte a Szeben megyei Salvamont vezetője, Dan Popescu.
Egy sofőr ittasan, egy másik pedig felfüggesztett jogosítvánnyal ült volán mögé szombatra virradóan Hargita megyében. A rendőrök mindkettőjüket feltartóztatták, és büntetőeljárás indult ellenük – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több régiójára.
A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára – jelentette ki Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken a felvidéki Gombaszögön.
Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.
Az alapbér 15 százalékának megfelelő pótlékot kaphatnak az egészségügyi intézmények három műszakban dolgozó alkalmazottai – derül ki az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezetéből.