Ezekből a forrásokból ne igyon, ha jót akar magának

Nem felelnek meg az ivóvizekre vonatkozó jogszabály előírásainak a Csíkszéken található Piricskei és úgyneveztett Lina-kanyari források vizei – derül ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Fenntartható Biotechnológiák mester szakos hallgatóinak vizsgálati eredményeiből. A felsőoktatási intézmény csapata figyelmeztető táblákat helyezett ki a helyszínekre hétfőn délután.

Molnár Rajmond

2016. október 03., 21:372016. október 03., 21:37

A Csíkszéken található Piricskei-, Lina-kanyari forrásokból, illetve a Somlyói-borvízforrásból vett minták alapján végeztek mikrobiológiai vizsgálatokat a Sapientia EMTE Fenntartható Biotechnológiák mester szakos hallgatói. A szeptember végi kutatás dr. Máthé István, a környezetmérnők szak oktatójának felügyelete alatt zajlott.

A vizsgálatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Lina-kanyari (Nagy-kanyarban lévő) és a Piricskei-forrásvízben is fekális eredetű baktériumok (Escherichiai coli – kólibacilus, fekális Enterococcus baktériumok) mutathatók ki nagy számban. Így e források vize nem iható, nem felelnek meg az ivóvizekre vonatkozó, 2002-ből 458-as számú törvény előírásainak – szögezte le lapunknak az egyetemi oktató. Mint mondta, az említett baktériumok elsősorban gyomorrontást, hasmenést okozhatnak. Hozzátette, a Somlyói-forrás vizének minősége viszont megfelelőnek bizonyult, mivel higéniai-bakteriológiai szempontból fontos mikroorganizmus nem volt kimutatható benne.

A hallgatók az év korábbi szakaszaiban is végeztek elemzéseket az említett forrásvizekből. Eredmények tekintetében a Somlyói-forrás vize korábban is megfelelőnek bizonyult, viszont a Lina-kanyari viz nemrég is tartalmazott fekális eredetű mikroorganizmusokat. Egyértelmű, hogy gyakran szennyezett vízről van szó – hívta fel a figyelmet Máthé István. „Sajnos azóta sem tettek ki figyelmeztető táblákat az illetékesek a környékre, hogy a víz nem iható. Ottjártunkkor embereket tanácsoltunk el a forrásvíz fogyasztásától” – jegyezte meg Máthé. Hozzátette, mint jelen vizsgálat során kiderült, a Piricskei-forrás víze sem iható, legfeljebb felfőzés után. „Ottjártunkkor legalább három autó volt a helyszínen, az emberek tucatjával töltötték meg palackjaikat” – mesélte az oktató. Mindemellett elmondta, a kutatás nyomán az egyetem Go Green programjának képviselői a Zöld SzékelyFöld egyesülettel közösen a hétfőn figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Piricskei és a Lina-kanyari források vizéhez. Tervezik, hogy jövő héten kitisztítják és fertőtlenítik az említett a forrásokat, majd utána újra megvizsgálják.

A mikrobiológiai vizsgálatokon túl vízkémiai méréseket is végeztek a hallgatók. Ezek alapján elmondható, hogy a Lina-kanyari és Piricskei-víz bár megfelel az ivóvizekre előírt határértékeknek, viszont e felszíni eredetű vizeknek alacsony a sótartalma és keménysége. Ettől még iható lehet egy víz, de a szakemberek nem ajánlják, hogy nagyon alacsony sótartalmú és keménységű vizeket hosszú ideig fogyasszunk. Az ilyenek ugyanis értékes ásványi anyagokat vonhatnak el a szervezettől – mutatott rá az egyetemi oktató. Hangsúlyozta, az a megfelelő, hogy ha időnként változtatjuk az általunk fogyasztott forrás- és ásványvizeket vagy palackozott vizeket, mert mindeniknek más az összetétele, így változatos lehet a szervezetbe bekerülő ásványanyag-tartalom.

Go Green program
A múlt heti kivizsgálás a Biomérnöki Tanszék által indított Go Green nevű program keretében zajlott. A laborgyakorlatokon kívül a Go Green program keretében a környezetmérnök szakos hallgatók széles körben fogyasztott kútvizeket és ásványvizeket vizsgálnak. E program fő célja, hogy egyrészt a programba bekerülő ösztöndíjas diákok megtanulják az ivóvizek mikrobiológiai és kémiai vizsgálatának módszereit, az eredmények feldolgozását és értelmezését, másrészt pedig hogy olyan vizsgálatok és eredmények szülessenek, amelyek hasznosak, illetve a szélesebb közönséget is érdekelhetik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 09., kedd

Népszerű volt Csíkszeredában az első Erdélyi Egyetemi Börze

Az első Erdélyi Egyetemi Börze az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) szervezésében december 4-én valósult meg Csíkszeredában, az Erőss Zsolt Arénában. Az esemény valódi hiánypótló kezdeményezésként szolgálta az erdélyi magyar középiskolásokat.

Népszerű volt Csíkszeredában az első Erdélyi Egyetemi Börze
Hirdetés
2025. december 09., kedd

Előadás a Báthoriak címereiről Csíkszeredában

Szekeres Attila heraldikus tart előadást Csíkszeredában, pénteken 18 órától a Csíki Székely Múzeum protokolltermében.

Előadás a Báthoriak címereiről Csíkszeredában
2025. december 07., vasárnap

Nem épül meg az ifjúsági és szociális lakások tömbháza Csíkszeredában

Nem biztosítanak finanszírozást rá, így egyelőre nem építik fel azt az energiahatékony tömbházat Csíkszeredában, amelyben ifjúsági és szociális lakásokat alakítottak volna ki. A területet azért megtisztította a polgármesteri hivatal.

Nem épül meg az ifjúsági és szociális lakások tömbháza Csíkszeredában
2025. december 07., vasárnap

Tusnádon nem ülnek fel a focihuligánok provokációjának

Egy zászlóval kevesebb lobogott advent második vasárnapjának reggelén a tusnádi közbirtokosság épületénél. A község polgármestere csalódottan vette tudomásul, hogy a román focihuligánok éjszaka letépték és magukkal vitték a magyar zászlót.

Tusnádon nem ülnek fel a focihuligánok provokációjának
Hirdetés
2025. december 07., vasárnap

Magyar zászlót téptek le a román fociultrák Újtusnádon – videóval

Ismét kiviselték magukat a román fociultrák Hargita megyében: ezúttal az FC Argeș szurkolói szedtek le egy magyar zászlót egy oszlopról Újtusnádon, Csíkszeredából hazafele menet.

Magyar zászlót téptek le a román fociultrák Újtusnádon – videóval
2025. december 05., péntek

Elhalasztják a fizetős parkolási övezetek bővítését Csíkszeredában  

Várhatóan jövő év nyarán kerül csak napirendre a csíkszeredai fizetős parkolási övezetek több lakóövezetre történő kiterjesztése a lakossági igények alapján. Ezt a lépést elsősorban a növekvő lakossági kiadások miatt halasztja a városvezetés.

Elhalasztják a fizetős parkolási övezetek bővítését Csíkszeredában   
2025. december 04., csütörtök

Kiépült a gázhálózat a három községben, jövőben lesz szolgáltatás

A Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgálni hivatott gázhálózat kiépítése befejeződött, már csak a gázátadó állomás telepítésén dolgoznak. Az engedélyeztetések után várhatóan jövő év közepe után már használni lehet a földgázt.

Kiépült a gázhálózat a három községben, jövőben lesz szolgáltatás
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Gyors csíki korrekció: ismét az ország leghidegebb városi reggelére ébredtek

Mondhatni helyreállt a világ rendje csütörtökre virradóan, ugyanis Csíkszeredában volt a leghidegebb a romániai települések sorában.

Gyors csíki korrekció: ismét az ország leghidegebb városi reggelére ébredtek
2025. december 04., csütörtök

Alternatív útvonalat hoznának létre a csíkszeredai kórházhoz

Szükség van arra, hogy két útvonalon lehessen megközelíteni a Nagy Laji dombján fekvő csíkszeredai kórházat, ezért egy új, alternatív útvonal létrehozását tervezi a csíkszeredai önkormányzat Hargita Megye Tanácsával közösen.

Alternatív útvonalat hoznának létre a csíkszeredai kórházhoz
2025. december 03., szerda

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Hirdetés