
Fotó: László Ildikó
Újabb bizonyítékokat csatolt a parajdi bányakatasztrófa ügyében a legfőbb ügyészséghez benyújtott bűnvádi feljelentéséhez az állampolgárokat az állam visszaéléseitől védő FACIAS alapítvány – közölte csütörtökön a civil szervezet.
2025. augusztus 07., 16:032025. augusztus 07., 16:03
2025. augusztus 07., 16:052025. augusztus 07., 16:05
Az alapítvány június elején tett bűnvádi feljelentést a parajdi sóbánya elárasztása kapcsán a legfőbb ügyészségnél. Ebben azt állítja, hogy
Beadványukban a civilek a két állami vállalat érintett alkalmazottainak a felelősségre vonását kérik.
A FACIAS közleményében kifejti: az újabb bizonyítékok alátámasztják, hogy a román állami hatóságoknak 2007 óta tudomásuk volt a veszélyről.
– mutatnak rá. A civilek szerint
Arra is rámutatnak, hogy abban az évben a Salrom nettó profitja 22 millió euró volt, és ahelyett, hogy egy részét a sókészlet megőrzésére fordította volna,
A civil szervezet szerint a Románia számára stratégiai jelentőségű parajdi sókészlet meghaladja az 500 millió tonnát, bruttó értékét 12 milliárd euróra becsülik.
Fotó: László Ildikó
A FACIAS szerint az ügyészek elé terjesztett hivatalos iratok és tanulmányok azt mutatják: a parajdi bányakatasztrófa az állami hatóságok visszaéléseinek közvetlen következménye, mivel ezek
Rámutatnak: már egy 2007-ben publikált tanulmány felhívta a figyelmet, hogy a Korond-patak „valós veszélyt” jelent a bánya épségére, mivel oldja a sótömböket.
Ennek ellenére a szakemberek által javasolt műszaki megoldások – a patak elterelése és egy megfigyelési állomás létrehozása – nem ültették gyakorlatba. Emellett
– állítja a FACIAS.
Az alapítvány emlékeztet: a Salrom a 2024-es vízszivárgások után sem próbálta elhárítani a veszélyt, hanem „gyorsan” megnyitotta a bányát a látogatók előtt.
Mint ismert, a román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.
Javultak a hazai magyar diákok románérettségi-eredményei: míg 2024-ben országosan 68,1 százalékuk szerzett átmenőjegyet, tavaly 79,42, idén pedig már 88,15 százalékuk teljesítette sikeresen a vizsgát.
A Duna vízhozama csütörtökön elérte az elmúlt 23 év legalacsonyabb szintjét Románia határánál.
Családja, pályatársai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút csütörtökön Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől a Farkasréti temetőben Budapesten.
A legfőbb ügyészség vádat emelt csütörtökön Diana Șoșoacă EP-képviselő ellen négy rendbéli jogellenes fogvatartás miatt, miután 2021 decemberében bezárt az irodájába egy olasz újságírónőt és televíziós stábját, akik interjút akartak készíteni vele.
Megrongálódott egy ingatlan kerítése, két közlekedési tábla, valamint egy gázvezeték a csütörtök reggel Lemhénynél történt balesetben – közölte a rendőrség.
Jóváhagyta Gyergyószentmiklós önkormányzata a Csíky-kert rendbetétléről szóló finanszírozási szerződést, és döntött a Virág negyed északi részének rendezéséhez szükséges telekkönyvi módosításról is.
A bukaresti nyugdíjpénztárnál és további 29 helyszínen egy nyugdíjcsalással kapcsolatos ügyben szerdán végrehajtott házkutatások nyomán hét személyt őrizetbe vettek, további 13-at hatósági felügyelet alá helyeztek – közölte csütörtökön rendőrség.
Ráduly János néprajzkutatótól, írótól, költőtől, műfordítótól, rovásírás-kutatótól, népmesegyűjtőtől búcsúzik közösségi oldalán Kibéd község önkormányzata.
Sétálni indult Sepsiszentgyörgy főterére, de nem tért vissza az elhelyezési központba az a két lány, akit most a rendőrséggel kerestetnek.
1 hozzászólás