A román ellenzéki pártok is támogatják, hogy Románia csatlakozzon a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló uniós kormányközi megállapodáshoz – jelentette be Victor Ponta szociáldemokrata elnök.
A román Szociáldemokrata Pártot (PSD), a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Konzervatív Pártot (PC) tömörítő Szociálliberális Unió (USL) társelnöke kijelentette: támogatják, hogy Románia csatlakozzon a szerződéshez, és a román parlament is ratifikálja majd a dokumentumot. „Romániának nem szabad Európán kívül maradnia” – mondta Ponta, hozzátéve: az USL törvényhozói részt vesznek majd a parlamentben az uniós szerződés ratifikálásának törvényhozási folyamatában.
Az USL képviselői és szenátorai február 1-jétől meghatározatlan időre parlamenti bojkottot hirdettek, és az ellenzéki honatyák azóta nem vesznek részt a parlament ülésein. A múlt héten a román kormánykoalíciót alkotó pártok együttműködési megállapodást írtak alá, amelyben kifejezték támogatásukat, hogy Traian Băsescu államfő írja alá március elején Romániának az uniós szerződéshez való csatlakozását, és a parlament ratifikálja a megállapodást az év végéig.
Különben a Szociálliberális Unió (USL) vezetői kedden bejelentették azt is: a jövő héten egyszerű indítványt nyújtanak be a Mihai-Răzvan Ungureanu vezette kormány ellen az európai uniós források lehívása kapcsán tapasztalt hiányosságok miatt, amelynek vitáján az összes ellenzéki honatya részt vesz majd.