Román civilek helytelenítik a közvita korlátozásának szándékát

Román civilek helytelenítik a közvita korlátozásának szándékát

Fotó: Kristó Róbert

Több román civil szervezet közleményben tiltakozott a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatos állásfoglalása ellen, arra hivatkozva, hogy a szabad véleménynyilvánítás betiltása vagy korlátozása a demokráciát és a jogállamiságot ásná alá – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

MTI

2014. szeptember 15., 22:182014. szeptember 15., 22:18

A bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM csütörtöki állásfoglalásában megkérdőjelezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatának alkotmányosságát, és az erről rendezendő közvitát is veszélyesnek minősítette. A testület úgy fogalmazott: „minden olyan – a közbeszéd tárgyává tett – téma, amely túlmutat az alkotmányosság keretein, az igazságszolgáltatás függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, illetve támadást jelent a jogállam ellen”.

Az ActiveWatch médiafigyelő ügynökség, a Jogforrás Központ, a CeRe közéleti részvételt bátorító szervezet és a Funky Citizens Egyesület ezzel szemben rámutatott, hogy az alkotmány politikai döntés eredménye, az ilyen közérdekű ügyekről rendezendő vitát nem akadályozni, hanem bátorítani kell.

„Felhívjuk a CSM figyelmét arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének tizedik cikkelye szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához (...) Ez a jog magába foglalja az alkotmány előírásainak megvitatási szabadságát is, beleértve azokét a cikkelyekét, amelyeket nem lehet alkotmánymódosítással megváltoztatni” – olvasható a négy civil szervezet közleményében.

A civilek „teljesen indokoltnak” tartanának egy közvitát Románia egységes nemzetállamként való meghatározásáról, „mert nem ez az egyetlen demokratikusnak nevezhető államberendezkedési forma”. A közlemény szerzői felhívták a CSM figyelmét, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága is védi a jóhiszemű és közérdekű véleménynyilvánítás szabadságát.

Korábban az RMDSZ is úgy értékelte, hogy a Legfelső Bírói Tanács súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatban.

A romániai sajtóban közölt székelyföldi autonómiatervezet a – Maros, Hargita és Kovászna megye egyes településeit magába foglaló – történelmi Székelyföldnek biztosítana különleges jogállást, és egyebek mellett a régió bíróságainak nemzetiségi összetételét is szabályozná.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
2024. április 16., kedd

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna

Mielőtt még ideérne a csapadék és a vele járó lehűlés, nézzünk vissza egy pillanat erejéig a hétfői hőmérsékleti értékekre, ami az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján akármelyik nyári napnak is elment volna.

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna
2024. április 15., hétfő

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában

Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában
2024. április 15., hétfő

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa

Az Európai Unió három legnagyobb nyersolajtermelő országa 2022-ben Olaszország (4,5 millió tonna), Dánia (3,2 millió tonna) és Románia (3 millió tonna) volt – közölte hétfőn az Eurostat.

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!