Nekiment Orbán Viktornak a New York Times

Nekiment Orbán Viktornak a New York Times

Szerkesztőségi állásfoglalásban sürgette az Európai Uniótól a Magyarországnak szánt európai uniós infrastrukturális támogatások csökkentését, valamint Budapest szavazati jogának felfüggesztését a The New York Times című amerikai lap pénteken az internetes oldalán.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 03., 20:422014. augusztus 03., 20:42

„Orbán azt hiszi, hogy semmit sem kockáztat” – fogalmazott a liberális lap a miniszterelnök tusnádfürdői beszédének és a magyar kormány intézkedéseinek bírálata nyomán. A szerkesztőségi cikk szerint Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének válaszában tovább kell mennie a szokásos dorgálásnál és kéztördelésnél.

„A bizottság azzal kezdhetné, hogy csökkenti azt a 21,91 milliárd eurót (mintegy 29,33 milliárd dollárt), amelyet az Európai Unió 2014 és 2020 között Magyarországnak szán az infrastrukturális fejlesztések finanszírozására.

Ugyancsak eljárást kellene kezdeményeznie az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkére hivatkozva, amely lehetővé teszi, hogy megvonják a szavazati jogot attól a tagállamtól, amelyben komolyan felmerül a 2. cikkben felsorolt értékek megsértése, beleértve a jogállamiságot, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat” – áll az írásban.

„A bizottság komolyan csökkentené saját hitelességét, ha elmulasztana lépéseket tenni Magyarország szankcionálása érdekében ezen értékek szisztematikus megsértése miatt” – hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás, amely szombaton jelenik meg a lap nemzetközi kiadása, a The International New York Times nyomtatott változatában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Április 11-én kezdődik az iskolába való beiratkozás első szakasza. Az RMDSZ összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban, hogy minden magyar szülőhöz eljusson az anyanyelvi oktatás fontossága.

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell
2024. március 27., szerda

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél

Szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezik Románia területe fölé. A porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban magasabb – közölte szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél
2024. március 26., kedd

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról
2024. március 26., kedd

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén

A parlament együttes ülése kedden formálisan is tudomásul vette Klaus Iohannis államfő tájékoztatását külföldi katonák és hadfelszerelések Romániába érkezéséről, valamint a nemzetközi békemissziókban szerepet vállaló román kontingensek keretszámáról.

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén
2024. március 25., hétfő

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában
2024. március 25., hétfő

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban

Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Ligia Deca szerint a módosításokat tartalmazó tervezetet hamarosan közvitára bocsátják.

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

Többen meghaltak és sokan megsérültek vasárnap, amikor a magyarországi Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.

Tragédiába torkollt a raliverseny
Tragédiába torkollt a raliverseny
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

2024. március 24., vasárnap

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök

A közlekedésrendészet munkatársai országszerte 860 jogosítványt vontak be az elmúlt nap során végzett közúti ellenőrzések alkalmából, ebből 109-et alkoholos befolyásoltság, 16-ot kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök
2024. március 24., vasárnap

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben

Fürdőélet Sóvidéken címmel nyílik kiállítás a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilág című sorozatának részeként a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Bukarest székhelyén március 26-án, kedden.

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Enyhe eső és felerősödő szél várható Munténiában, Dobrudzsában és Moldva déli részén – közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Hargita megyében is 40–50 km/órával fújhat a szél – írja a Hargita megyei tűzoltóság.

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!