Kitüntetések erdélyi művészóriásoknak is

Kitüntetések erdélyi művészóriásoknak is

Első alkalommal adták át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszoklevelet hétfőn a Pesti Vigadó épületében.

Hírösszefoglaló

2014. november 18., 14:332014. november 18., 14:33

2014. november 18., 14:412014. november 18., 14:41

A rangos kitüntetést erdélyi személyiségek, Kányádi Sándor költő, Szilágyi István író és Kallós Zoltán néprajztudós is megkapták. Rajtuk kívül olyan neves alkotók részesültek az elismerésben, mint Törőcsik Mari színművész, Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező, Jókai Anna író, Szabó István filmrendező, Korniss Péter fotóművész, Melocco Miklós szobrászművész, Sebő Ferenc népzenekutató, népzenész, Novák Ferenc koreográfus, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző vagy Tandori Dezső költő, író, műfordító.

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda és, 69-en kapták meg tíz kategóriában. Az elismerést a magyar művészeti élet Kossuth-díjas és 65. – a tánc-, valamint a cirkuszművészet esetében 50. – életévét betöltő képviselői kaphatják. A díj életjáradékkal jár, ennek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 500 forint.

Díj a kulturális gazdagságért

„Kulturális gazdagság nélkül nincs gazdasági sikerekben is erős ország. A Nemzet Művésze díj a legnagyobb szintű elismerés, amelyről művészekből, Kossuth-díjasokból álló bizottság dönt. A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt elismeréssel adózik” – mondta beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Kiemelte, hogy a legnagyobb művészek esetében a tenni és a lenni egymást feltételezi, nincs alternatíva. Mint kifejtette, a Nemzet Művésze díjjal a magyar művészet szinte minden területét igyekeztek átfogni, hiszen minden színtéren vannak olyan alkotók, akik életművükkel, alkotásaikkal különlegesen sokat adtak nekünk. Balog Zoltán felsorolta, hogy az elismerést a színházművészet, irodalom, zeneművészet, képzőművészet filmművészet, építőművészet, táncművészet, iparművészet, fotóművészet, népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák.

„Művészóriások élnek közöttünk, akik pályájuk során maradandót alkottak. Olyan alkotó emberek, akik mögött évtizedek munkája, küzdelmei, tanítói munkája áll. Közös érdekünk, hogy ezeket a művészeket életük végéig hozzásegítsük az alkotás szabadságához a díjjal járó életjáradékkal. Minket is minősít, hogy a nemzet képes-e megbecsülni értékeit” – jelentette ki a miniszter.

Méltatlan helyzetet korrigáltak

A díjakat Balog Zoltán és Fekete György, az MMA elnöke nyújtotta át. Utóbbi hangsúlyozta, hogy a díjat odaítélő bizottság „komoly és alapos, jóságos, elismerő és tisztelettudó, békés szándékú és méltányos” döntést hozott.

A Nemzet Művésze címet egyszerre legfeljebb 70-en viselhetik; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 művészt jelöltek. „A díj és a cím létrehozását 2012-ben az a méltánytalan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között is sok idős alkotó él, akinek szociális körülményei nagyon nehezek” – mondta korábban az előzményekről Fekete György.

A három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Nemzet Filmművésze (régi nevén a Magyar Mozgókép Mestere), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot, amely a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb.

A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a nemzet színésze; Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János, ők a magyar mozgókép mesterei; valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház mesterművészei.

A Nemzet Művésze díjakat az MMA megalakulási dátumához, november 5-éhez kapcsolódva adják át. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában 12-en, a képzőművészet,
a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészek és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet.

A díjátadó ünnepségen fellépett Bogányi Gergely és Kassai István zongoraművész, Szecsődi Ferenc hegedűművész; a programban Liszt Ferenc és Hubay Jenő művei szerepeltek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
2024. április 16., kedd

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna

Mielőtt még ideérne a csapadék és a vele járó lehűlés, nézzünk vissza egy pillanat erejéig a hétfői hőmérsékleti értékekre, ami az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján akármelyik nyári napnak is elment volna.

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna
2024. április 15., hétfő

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában

Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában
2024. április 15., hétfő

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa

Az Európai Unió három legnagyobb nyersolajtermelő országa 2022-ben Olaszország (4,5 millió tonna), Dánia (3,2 millió tonna) és Románia (3 millió tonna) volt – közölte hétfőn az Eurostat.

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa
2024. április 15., hétfő

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon
2024. április 14., vasárnap

Utalják az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatást a szociális kártyákra

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium hétfőn elkezdi az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető újabb 250 lejes támogatás utalását a szociális kártyákra.

Utalják az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatást a szociális kártyákra
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!