A virtuális világban is összecsap a Hamász és Izrael

A virtuális világban is összecsap a Hamász és Izrael

A Gázai övezetben kialakult fegyveres konfliktussal párhuzamosan a közösségi média felületein is folyamatos harc folyik Izrael és a Hamász radikális palesztin szervezet között – számolt be a BBC brit televíziós csatorna.

Hírösszefoglaló

2014. július 29., 13:452014. július 29., 13:45

A Twitter, YouTube vagy Facebook közösségi oldalakat el­árasztották a gázai helyzettel foglalkozó képek, videók és szöveges üzenetek. Mind az izraeli hadsereg, mind a Hamász katonai szárnya igyekszik kifinomult módszerekkel és technikákkal a világhálón is felépíteni támogatói bázisát. Mindkét oldal igyekszik infografikákkal, táblázatokkal, képekkel illusztrálni az események általuk felépített narratíváját, és cáfolni a másik fél állításait.

Egy jól elhelyezett tweet

Philip Howard, a Közép-Európai Egyetem és a Washington Egyetem professzora úgy véli, mind a Hamász, mind Izrael tudja, hogy széles körben – elsősorban a tengerentúlon – figyelemmel kísérik internetes tevékenységüket. „A közönség stratégiailag legfontosabb részét azok az újságírók képezik, akik követik a Twitter-oldalukat. Tisztában vannak azzal, hogy egy jól elhelyezett tweet segíthet a sajtómegjelenések alakításában” – tette hozzá. 

A kutató megjegyezte, a Hamász két okból sajátította el a közösségi média professzionális használatát. Egyrészt így próbálják elérni a nyugati államok vezetőit és újságíróit, másrészt igyekeznek azokat a fiatal palesztinokat megnyerni, akik nem a Hamászt vagy a Palesztin Hatóságot tartják a legmegfelelőbb politikai választásnak.

Izrael néhány nappal ezelőtt indította el Erős Szikla fedőnevű hadműveletét a Gázai övezet iszlamista erői ellen. Az izraeli hadsereg azóta naponta többször frissíti Twitter-oldalát, és elmondása szerint valós időben látja el információkkal az olvasókat.

Például olyan rövid szöveges üzenetek segítségével számol be a Gázából kilőtt rakétákról és az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer működéséről, mint a következő: „A Vaskupola éppen most hárított el hét rakétát Askelon felett”. Rocket Counter néven az izraeli hadsereg folyamatosan megjelenteti Twitter-oldalán azt is, hogy az offenzíva elindítása óta összesen hány rakétát lőttek ki.

A Hamász fegyveres szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok angol nyelvű Twitter-oldalán – az izraeli hadsereg online tevékenységének mintegy tükörképeként – ugyancsak folyamatosan frissíti az izraeli légicsapások palesztin áldozatairól szóló információkat, kiáll a Hamász tettei mellett, és szívszorító üzenetekkel érzékelteti a palesztin civilek mostoha sorsát.

Minden eszközt bevetnek

Az izraeli hadsereg blogján egy olyan mobiltelefonos alkalmazás letöltését tette elérhetővé, amelynek segítségével bárki „elképzelheti”, milyen lenne, ha a Hamász az ő hazájában tevékenykedne, és rakétákkal lőné a szülővárosát. Honlapján olyan térképek tekinthetőek meg, amelyeken például az Egyesült Államok és Nagy-Britannia területére „helyezték rá” a Gázai övezetet. Jeruzsálem így próbálja illusztrálni azt a nemzetbiztonsági fenyegetést, amelyet a palesztin térség jelent.

Az izraeli hatóságok még a 2014-es labdarúgó-világbajnokságot is igyekeztek felhasználni arra, hogy annak segítségével saját szemszö­gükből világítsák meg az izraeli–palesztin konfliktust. A német–argentin vb-döntő előtt a hadsereg a Twitter-oldalán többször közzétette, hány rakétát lőtt ki a Hamász a sportesemény kezdete óta, és arra buzdította olvasóit, terjesszék ezt az információt.

A Hamász jobbára képes üzeneteket helyez el Twitter-oldalán, és nagy számban közöl képeket olyan emberek vérbefagyott holttesteiről, akik állításai szerint az izraeli légicsapásokban vesztették életüket. Néhány fénykép hitelességével azonban korábban komoly aggályok merültek fel: a BBC egyik korábbi elemzése rámutatott, hogy néhány felvétel 2009-ből származik, míg továbbiak a szíriai vagy az iraki konfliktus eseményeit ábrázolják.

A palesztin szervezethez hasonlóan az izraeli hadsereg is aktívan közöl fényképeket a Flickr képmegosztó oldalon: a legutóbb közzétett felvételeken az látható, ahogy izraeli civilek és katonák megpróbálnak menedéket találni a Gázából kilőtt rakéták elől.

Az izraeli hadsereg 15 másod­perc: nem elég idő címmel még egy olyan videót is közzétett a YouTube-on, amely bemutatja, hogy kétszáz métert sem képesek megtenni hivatásos futók tizenöt másodperc alatt – szerintük ugyanis ennyi idő áll az izraeli civilek rendelkezésére, hogy fedezékbe húzódjanak a palesztin rakétatámadások idején.

A Hamász megfélemlítésre is használja a közösségi médiát. Nemrég a palesztin szervezetnek dolgozó hackerek például feltörték az izraeli Domino Pizza Facebook-oldalát, ahol angol, arab és héber nyelvű üzenetben közölték, hogy kétezer rakétát fognak szórni több izraeli városra. Az izraeli katonaság viszont a közösségi felületeken próbál figyelmeztetni a támadásokra. A hadsereg Twitter-oldalán nemrég ezt írták: „Azért, hogy értesítsük a civileket a közelgő csapásról, röplapokat terjesztünk, személyes telefonhívásokat kezdeményezünk, és SMS-üzeneteket küldünk. Vajon hány hadsereg tesz így?”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Tanasă Brassó polgármestere lenne
Tanasă Brassó polgármestere lenne
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!