Johannis: nem hátrány, hogy szász vagyok

Johannis: nem hátrány, hogy szász vagyok

Nem tartja hátránynak az elnöki tisztségért folytatott küzdelemben Klaus Johannis, a jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje azt, hogy nem ortodox vallású.

Balogh Levente

2014. augusztus 26., 19:222014. augusztus 26., 19:22

Ezt ő maga mondta el hétfőn este egy televíziós műsorban. A politikus a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta: amúgy is mindenki úgy ismeri, mint Nagyszeben szász polgármesterét, és tudják, hogy a szászok nem ortodoxok.

Rámutatott: véleménye szerint hiba volt Victor Ponta miniszterelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje részéről az, hogy a nemzetiség és a vallás témáját bevitte a kampányba. Rámutatott: annak ellenére is rengeteg szavazatot kapott a szebeni lakosoktól, hogy nem román ortodox, hanem szász evangélikus.

Mint arról beszámoltunk, azt követően, hogy egy felmérés azt mutatta, a románok többsége ortodox és román államfőt szeretne, Ponta egy nagygyűlésen úgy fogalmazott: bár nem tartja problémának, ha egy államfőjelölt nem román és nem ortodox, azért azt sem tartja elfogadhatónak, ha neki hibaként róják fel a saját hazájában, hogy ortodox és román.

Johanis azt is közölte: nem támogatja Traian Băsescu államfő tisztségéből történő felfüggesztését, annak ugyanis semmi értelme, ugyanis csak Ponta számára járna előnnyel.

Victor Ponta ugyancsak hétfőn este egy másik csatornán azt mondta: önmagát tartja a legnagyobb ellenfelének, azt a veszélyt, hogy valamilyen hibát követ el. Megjegyezte: győzelme esetén inkább lemond, mint hogy Băsescut nevezze ki miniszterelnökké, és hozzátette: ugyanakkor nem kötelező, hogy a következő kormányfőt a PSD adja, lehet párton kívüli is. Azt is elmondta, hogy az új kormányban Călin Popescu-Tăriceanu volt liberális pártelnök, egykori kormányfő új pártjának, a Reformliberális Pártnak (PLR) is szívesen adna tárcákat.

Ponta arról is beszélt, hogy szerinte Románia számára a legrosszabb dolog a 2005-ben elfogadott visszaszolgáltatási törvény volt, amelynek nyomán számos ingatlant igényeltek jogtalanul vissza. Ezzel a törvényért felelős volt igazságügy-miniszternek, Monica Macoveinek vitt be egy oldalvágást, aki függetlenként maga is indulni kíván az államfőválasztáson. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Tanasă Brassó polgármestere lenne
Tanasă Brassó polgármestere lenne
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!