Gépkatasztrófa kérdőjelekkel

Gépkatasztrófa kérdőjelekkel

A világ nagyhatalmainak kölcsönös vádaskodása közepette zajlott a hét végén a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája okainak felderítése, a körülmények kivizsgálása, a holttestek elszállítása.

Krónika

2014. július 20., 20:212014. július 20., 20:21

Miközben Kijev és a nyugati nagyhatalmak az oroszbarát szeparatistákat, közvetve pedig Moszkvát teszik felelőssé a légi jármű lelövéséért, Oroszország és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne az esethez.

A Malaysia Airlines nemzeti légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. Az ukrán–orosz határtól mintegy ötven kilométerre fekvő Grabovo falu közelében becsapódott gépmadár 283 utasa és tizenöt fős személyzete, összesen 298 ember vesztette életét a tragédia során.

Obama: Putyin nem az erőszak csökkentésére használja hatalmát

Barack Obama amerikai elnök – „kimondhatatlan gaztettnek” minősítve a közel háromszáz áldozat halálát – hírszerzési forrásokra hivatkozva már pénteken közölte, hogy lelőtték a maláj gépet, a föld-levegő rakétát pedig a kelet-ukrajnai szeparatisták ellenőrizte területről indították. Obama a Fehér Házban tett nyilatkozatában azonnali tűzszünetet sürgetett Oroszország, Ukrajna és az oroszbarát szakadárok között.

Az amerikai elnök azzal vádolta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, hogy nem az erőszak csökkentésére használja hatalmát, szerinte ugyanis az orosz elnök rendelkezik a legnagyobb befolyással az Ukrajnában kialakult válságos helyzet felett.

Bizonyító felvétel a szakadárok ellen?

Több nyugati állam terrorcselekménynek nyilvánította az esetet, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) pedig közzétette két állítólagos szakadár lehallgatott beszélgetését, amely az SZBU szerint azt bizonyítja, hogy a donyecki szeparatisták Oroszországból kaptak egy Buk-M típusú légvédelmi rakétarendszert, az azt kezelő legénységgel együtt.

A felvételt tartalmazó videó feliratozása szerint a szakadár fegyveresek egy parancsnoka az orosz katonai hírszerzés igazgatójának jelentett, azt állítva: egy kozák egységük lelőtt egy polgári repülőgépet. Sőt a kijevi belügyminisztérium a YouTube videomegosztó portálon olyan felvételt hozott nyilvánosságra, amelyen egy Oroszország felé szállított, álcázott rakétarendszer látható. A videót állítólag pénteken, a hajnali órákban vették fel.

Arszen Avakov belügyminiszter szerint a faágakkal letakart rakétarendszert Krasznodon városán keresztül szállították az orosz határ felé, három rakétája közül a két szélső a kilövőszerkezetben van, a középső nem látható. A miniszter nem tartja kizártnak, hogy ez az a Buk típusú rakétarendszer, amellyel lelőtték a malajziai utasszállítót.

Vitalij Najda, az SZBU elhárítási részlegének vezetője egyenesen azt állította, hogy orosz állampolgárok működtették a maláj gépre lövő rakétarendszert. Najda azt mondta, Ukrajna igazolni tudja, hogy három BUK-1 (nyugati kódnevén SA-11) föld-levegő rakétarendszer és egy háromtagú kezelőszemélyzet érkezett Oroszországból a szomszédos Ukrajna területére.

A hollandokat feldühítette a holttestek elszállításának híre

Közben káosz övezi a katasztrófa helyszínén zajló vizsgálatot is. A kijevi kormány szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához. A kabinet azt állította, az „Oroszország irányította terroristák” értékeket keresve átkutatják az áldozatok személyes holmiját, 38 holttestet pedig a katasztrófa helyszínéről egy donyecki halottasházba szállítottak, ahol erős orosz akcentussal beszélő szakértők végzik a boncolást.

A szakadárok egy vezetője szombaton megerősítette, hogy a reggeli órákban 27 holttestet már elszállítottak egy donyecki halottasházba. Frans Timmermans holland külügyminiszter szombati kijevi látogatásán közölte, hazáját sokkolták és feldühítették a hírek, miszerint a holttesteket egyik helyről a másikra szállítják.

„Amint kezünkben lesznek a bizonyítékok, nem állunk meg addig, amíg a bűnösök bíróság elé nem állnak. Nemcsak azoknak kell felelniük a törvény előtt, akik a rakétát kilőtték, hanem azoknak is, akik ezt lehetővé tették. A nemzetközi közösségnek egyesülnie kell ennek elérése érdekében” – hangsúlyozta a miniszter.

A kijevi kormány és az oroszbarát szakadárok csak vasárnap jutottak megállapodásra arról, hogy az ukrán hatóságok speciális hűtővagonokban elszállíthatják a helyszínről a holttesteket. Az ukrán mentőszolgálat helyszínre kirendelt 380 munkatársa az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőivel eddig 196 holttestet talált meg.

Nyugat-Európa vezetői megpróbálnak nyomást gyakorolni Putyinra

Közben Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, Ukrajna nemzetközi jogi kereseteket készít elő annak érdekében, hogy nyilvánítsák világszerte terrorszervezetekké a donyecki és a luhanszki szakadárok úgynevezett „népköztársaságait”. A párizsi államelnöki hivatal vasárnap közölte, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetői közösen megpróbálnak nyomást gyakorolni Vlagyimir Putyin orosz elnökre, hogy a kelet-ukrajnai szeparatisták biztosítsanak „teljes és szabad hozzáférést” a helyszínhez a mentőszolgálatok és a vizsgálatot végző szakemberek számára.

„Oroszországnak meg kell értenie, hogy az ukrajnai válság rendezésére sürgősen szükség van, ez után az egész világot felháborító tragédia után még inkább, mint eddig” – tartalmazza a három ország vezetőjének telefonos egyeztetését követően kiadott közlemény. Moszkva viszont Kijevet hibáztatja a történtekért.

Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy aktív volt több ukrán légvédelmi rendszer is a maláj utasszállító katasztrófája idején a kelet-ukrajnai térségben. „Az orosz rádióműszaki egységek a szerencsétlenség napján, csütörtökön bemérték a Buk-M1-es légvédelmi rakéták irányítására szolgáló Kupol radarállomás működését mintegy 30 kilométerre a kelet-ukrajnai Donyecktől” – tájékoztatott a minisztérium sajtószolgálata.

Nemzetközi gyász, kolozsvári főhajtás

Hivatalos tájékoztatás szerint 192 holland, 29 malajziai, 27 ausztrál, 12 indonéz, tíz brit, négy német, négy belga, három Fülöp-szigeteki, egy új-zélandi és egy kanadai-román kettős állampolgár vesztette életét a malajziai utasszállító gép katasztrófájában.

Miközben magyar nemzetiségű vagy állampolgárságú személy nincs az áldozatok között, a Boeing 777-en utazott a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem két hallgatója. A két diák egyes hírek szerint egy ausztráliai orvosi kongresszusra, más beszámolók szerint nyaralni tartott a lelőtt utasszállítón, a román és kanadai állampolgárságú fiatalember és német állampolgárságú barátnője az egyetem másodéves hallgatói voltak.

Egyébként egy ausztrál család összesen négy tagjának elvesztése kötődik a Malaysia Airlines járatainak katasztrófájához. George Burrows és felesége, Irene fiukat és feleségét veszítették el a március 8-án az Indiai-óceánon eltűnt MH370-es gépen, míg az elmúlt csütörtökön, Kelet-Ukrajnában lelőtt MH17-es járatán az európai vakációjukról hazafelé, Sydneybe tartó mostohaunokájuk és férje utazott.

Zuhanórepülésben a Malaysia Airlines

Alig több mint négy hónapon belül már második Boeing 777-es utasszállító gépét vesztette el a Malaysia Airlines, miután a maláj nemzeti légitársaság gépe csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant. A Malaysia Amszterdam – Kuala Lumpur járata mindössze 131 nappal azután szenvedett katasztrófát, hogy a cég egy Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gépe március 8-án a Dél-kínai-tenger felett eltűnt, és azóta sem került elő. Ez utóbbi minden idők egyik legnagyobb légi közlekedési rejtélye.

A társaság szénája már a két katasztrófa előtt is rosszul állt: tavaly a világ egyik legrosszabbul teljesítő légitársasága volt 370 millió dolláros veszteséggel. Miközben kiadásai 6,2 százalékkal meghaladták bevételeit, addig a világ légitársaságai átlagosan 4,7 százalékos profitot termeltek. A cég piaci értéke az elmúlt kilenc hónapban 40 százalékkal csökkent.

„Még ha ez teljes véletlen is, akkor sem fordult még elő a történelem során, hogy egy nemzeti légitársaság elveszítsen két szélestörzsű utasszállítót néhány hónap alatt” – mondta Bertrand Grabowski, a maláj társaságnak pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó DVB Bank egy vezetője a BBC-nek. Bár a Malaysia gépét nem a maláj kormány elleni támadásként lőtték le, az minden bizonnyal hatással lesz megítélésére. Leo Fattorini, a Bird & Bird cég tanácsadója azt mondta, az újabb katasztrófa mindenképpen megrengeti a Malaysia márkanevet Európában, és az nem biztos, hogy túléli a tragédiát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Fizetéslevonással és vizsgálati eltiltással büntették az újszülötteket összecserélő asszisztensnőt

Három hónapig tartó tíz százalékos fizetéslevonással büntették a ploieşti-i Sürgősségi Megyei Kórháznak azt az asszisztensnőjét, aki februárban elcserélt két újszülöttet a szülészeti és nőgyógyászati osztályon.

Fizetéslevonással és vizsgálati eltiltással büntették az újszülötteket összecserélő asszisztensnőt
2024. március 28., csütörtök

Júniusig még nem jár bírság az elektronikus számlák feltöltésének elmulasztása miatt

A kormány csütörtöki ülésén sürgősségi rendelettel hosszabbította meg május 31-ig azt az időszakot, amely alatt mentesülnek a szankciók alól az elektronikus számlák feltöltésének ötnapos határidejét túllépő adófizetők.

Júniusig még nem jár bírság az elektronikus számlák feltöltésének elmulasztása miatt
2024. március 27., szerda

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Április 11-én kezdődik az iskolába való beiratkozás első szakasza. Az RMDSZ összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban, hogy minden magyar szülőhöz eljusson az anyanyelvi oktatás fontossága.

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell
2024. március 27., szerda

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél

Szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezik Románia területe fölé. A porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban magasabb – közölte szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél
2024. március 26., kedd

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról
2024. március 26., kedd

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén

A parlament együttes ülése kedden formálisan is tudomásul vette Klaus Iohannis államfő tájékoztatását külföldi katonák és hadfelszerelések Romániába érkezéséről, valamint a nemzetközi békemissziókban szerepet vállaló román kontingensek keretszámáról.

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén
2024. március 25., hétfő

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában
2024. március 25., hétfő

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban

Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Ligia Deca szerint a módosításokat tartalmazó tervezetet hamarosan közvitára bocsátják.

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

Többen meghaltak és sokan megsérültek vasárnap, amikor a magyarországi Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.

Tragédiába torkollt a raliverseny
Tragédiába torkollt a raliverseny
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

2024. március 24., vasárnap

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök

A közlekedésrendészet munkatársai országszerte 860 jogosítványt vontak be az elmúlt nap során végzett közúti ellenőrzések alkalmából, ebből 109-et alkoholos befolyásoltság, 16-ot kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM