Futás egy tökéletes világért

Futás egy tökéletes világért

Adománygyűjtő váltófutást rendeznek június 23. és 27. között Dévától Budapestig a Böjte Csaba ferences szerzetes vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyermekek megsegítésére.

Rostás Szabolcs

2015. május 28., 21:362015. május 28., 21:36

A szervezet számára sokan, sokféleképpen gyűjtöttek már adományt, ez lesz azonban az első alkalom, amikor öt napon keresztül futhat bárki azért, hogy segítsen azokon, akiknek igazán szükségük van rá.

„Negyvenéves koromig egyáltalán nem sportoltam semmit. Egy éve kezdtem el futni, azóta túl vagyok az első félmaratonon. Böjte Csaba egyik videoüzenete alatt egy olyan szám volt a zenei aláfestés, amire futok, ekkor született meg az az őrült gondolat: fussunk el Dévától Budapestig úgy, hogy közben adományokat gyűjtünk azoknak, akiknek igazán szükségük van rá” – jelentette ki Gui Angéla, az akciót szervező Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központjának vezetője, amikor a rendhagyó kezdeményezés hátteréről faggattuk.

Nyomban hozzátette: szerinte csoda, ami a Böjte atya alapította intézményekben történik, hihetetlen, hogy a szeretethiányos gyermekek képesek a legtöbb szeretetet adni, éppen ezért egészen biztos benne, hogy jó helyre megy a pénz.

A Dévától Budapestig több mint 500 kilométeren keresztül tartó adománygyűjtő váltófutáshoz előzetes regisztráció után bárki csatlakozhat. Regisztrálni a www.devabudapestfutas.hu oldalon lehet, azoknak is, aki csak egy kilométert tudnak lefutni. A képzeletbeli startpisztoly június 23-án 10 órakor dördül el Déván, a templom előtt (előtte Böjte Csaba misét mond a futókért), és a résztvevők öt nappal később, június 27-én érnek célba – a Mozgás Éjszakája rendezvény nyitópillanatára időzítve – a budapesti Hősök terén.

Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki a tervek szerint a határ magyarországi oldalán fogadja a futókat. A rajtot követő néhány kilométeres dévai futáson szerepel több mint száz árva is, akik közül tizenhatan ott lesznek a célba érkezésnél is; őket egy hétig Budapesten táboroztatják a váltófutás szervezői.

Gui Angélától megtudtuk, Déván tulajdonképpen két rajtot tartanak, Böjte Csaba ugyanis kora reggel elindít két budapesti fül-orr-gégészt, az Egészségkommunikációs Központ hivatalos futóit, akik első nap este nyolcig 95 kilométert futnak le hegyen-völgyön át, megállás nélkül. Az akcióban részt vesznek még ultrafutók, akik több mint 160 kilométert futnak Erdélyben, illetve olyanok, aki több mint 300-at aszfalton.

„Híres sportolók, népszerű celebek is csatlakoztak már különböző szakaszokhoz, de fut velünk egy mellrákból kigyógyult fiatal kétgyermekes anya is. Ők is azért futnak, hogy felhívják a figyelmet az adományozásra” – nyilatkozta a Krónikának Gui Angéla, aki nemrég járt Déván, ahol roppant lelkesedést tapasztalt a Szent Ferenc Alapítvány lakói körében, akiknek árvákból álló zenekara saját szerzeményű dallal fog kedveskedni a futóknak.

Magyarországon 13 helyszínen, Erdélyben az öt kilométeres dévai szakaszra, továbbá Lippán és Aradon lehet csatlakozni a váltófutáshoz, a partiumi nagyvárosban rajtolók akár a román–magyar határon is átfuthatnak, ha bírják 24 kilométeren keresztül. A szervezők tájékoztatása szerint a román rendőrség példaértékű hozzáállással biztosítja a rendezvényt azokon az erdélyi szakaszokon, ahol a váltófutás résztvevői közúton futnak.

Egyébként az esemény fő üzenete, hogy futni és adni jó. Magyarországon a 13 600-as telefonszámon, a 20-as mellék tárcsázásával is lehet adományozni (hívásonként 250 forintot), de banki átutalással bármilyen összeggel támogathatja Böjte Csaba árváit az alapítvány OTP-s számlaszámán (IBAN-kódok: lej: RO60 OTPV 3400 0006 9719 RO01; forint: RO64 OTPV 3400 0006 9719 HU01; euró: RO17 OTPV 3400 0006 9719 EU01; dollár: RO74 OTPV 3400 0006 9719 US01).

Gui Angéla portálunknak elmondta, Csaba testvér egyik „gyermekétől”, a 10 éves Emíliától nemrég a következő üzenetet kapta Déváról: „Örökre itt szeretnék maradni. Mert itt tökéletes nekem és a testvéreimnek”. „Emília tökéletes világáért futunk és gyűjtünk” – fogalmazta meg az esemény célját a budapesti Egészségkommunikációs Központ partiumi származású vezetője. Böjte Csaba a napokban a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott, nagy szeretettel adja áldását az általa csodaszépnek nevezett kezdeményezésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

Véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját – tájékoztat az RMDSZ sajtóirodája.

Véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját az RMDSZ
2024. április 03., szerda

További támogatásáról biztosította az Európai Tanács elnöke Romániát a teljes schengeni csatlakozás megvalósulásához

További támogatásáról biztosította Romániát a schengeni övezethez való teljes körű csatlakozás megvalósulásához Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdai bukaresti látogatásán.

További támogatásáról biztosította az Európai Tanács elnöke Romániát a teljes schengeni csatlakozás megvalósulásához
2024. április 03., szerda

Kelemen Hunorral és Marcel Cioacuval is tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, majd a magyar miniszterelnökkel és Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel tárgyalt Kelemen Hunor szerdán Bukarestben – adja hírül az RMDSZ sajtóosztálya.

Kelemen Hunorral és Marcel Cioacuval is tárgyalt Orbán Viktor
2024. április 03., szerda

Iohannis nem lép vissza a NATO-főtitkári jelöltségtől

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy nem áll szándékában visszalépni a NATO-főtitkári jelöltségtől.

Iohannis nem lép vissza a NATO-főtitkári jelöltségtől
2024. április 03., szerda

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal

Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután Bukarestben megbeszélést folytat Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, majd a román miniszterelnökkel, végül uniós tagállami kormányfőkkel és az Európai Tanács elnökével.

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal
Orbán Viktor Bukarestben tárgyal
2024. április 03., szerda

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal

2024. április 03., szerda

Mérgezéses tünetekkel került kórházba egy temesvári gimnázium több diákja és pedagógusa

A Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget arról értesítette a megyei mentőszolgálat diszpécsere, hogy a sürgősségen tucatnál több diák jelentkezett közös, mérgezésre utaló tünetekkel kedd este. Szerdán újabb diákoknál jelentkeztek a tünetek.

Mérgezéses tünetekkel került kórházba egy temesvári gimnázium több diákja és pedagógusa
2024. április 03., szerda

Négy kiskorú támadt egy ötödikre, késsel is megsebezték az áldozatot

Négy ismeretlen kiskorú bántalmazta szerdán a fővárosi Iuliu Maniu szakközépiskola egyik tanulóját. Az elkövetők egyike szúró-vágó eszközzel támadt az áldozatra, aki a támadás következtében műtéti beavatkozásra szorul, de nincs életveszélyben.

Négy kiskorú támadt egy ötödikre, késsel is megsebezték az áldozatot
2024. április 03., szerda

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai, szerdától május 3-ig várják a jelentkezéseket kizárólag elektronikusan, az újonnan létrehozott mipont.hu oldalon.

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
2024. április 03., szerda

Béremelést kapnak a postai alkalmazottak, véget ér a tiltakozás

Átlagban 350–370 lejjel emelik a postai alkalmazottak fizetését - jelentette be kedd este Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter.

Béremelést kapnak a postai alkalmazottak, véget ér a tiltakozás
2024. április 02., kedd

Igaz, hogy csak öt százalékkal, de csökkent a sörfogyasztás Romániában

A romániai sörpiac 2023-ban tovább csökkent: 15 millió hektolitert értékesítettek, 5 százalékkal kevesebbet, mint előző évben – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Romániai Sörgyártók Egyesületének igazgatója.

Igaz, hogy csak öt százalékkal, de csökkent a sörfogyasztás Romániában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!