Döntési jog az iskolai vezetőtanácsokban a felnőttkorú tanulóknak

Döntési jog az iskolai vezetőtanácsokban a felnőttkorú tanulóknak

Eddig csak megfigyelőként vehettek részt a diákok képviselői az iskolák vezetőtanácsainak ülésein, ezentúl azonban a középiskolákban és posztlíceumokban szavazhatnak is az erre kijelölt, tizennyolcadik életévüket betöltött tanulók.

R. Kiss Edit

2015. április 20., 18:072015. április 20., 18:07

A szenátus elfogadta az oktatási törvényt módosító azon javaslatot, amely szerint a középiskolák és posztlíceumok vezetőtanácsaiban szavazati jogot kapnak a tanulók képviselői – számolt be az Agerpres hírügynökség nyomán az újdonságról az EduManager.ro oktatási szakportál. A híradás szerint a 2011-ben megjelent, 1-es számú oktatási törvényt több parlamenti párt képviselőjét magába foglaló csoport kezdeményezésére úgy módosították, hogy a tanintézetek vezetőtanácsaiban a szülőknek fenntartott részarányból egy helyet szavazati joggal a diákok egy, a 18. életévét betöltött képviselőjének kell biztosítani. Ebben az esetben a szenátus volt a döntéshozó szerv, a törvénymódosítás életbe lépéséhez még az államfői jóváhagyás és a kihirdetés van hátra.

A kezdeményezők azt a módosítást is javasolták, hogy az iskolai szakszervezeti képviselőt alanyi jogon hívják meg a vezetőtanácsi ülésekre megfigyelői státusban. Szintén megfigyelői státusban vehet részt az üléseken a diákok képviselője az általános iskolákban. A törvényt ugyanakkor azzal is kiegészítették, hogy a vezetőtanács elnökének kötelessége meghívni minden ülésre a szakszervezeti vezetőt és a diákok képviselőjét. A jogszabály korábban úgy fogalmazott, hogy a vezető testület ülésén rendszerint a diákok képviselői is részt vesznek megfigyelőként, a törvénymódosítás kezdeményezői szerint viszont ezt az előírást nem alkalmazták megfelelően, és lényegében nem hívták meg a diákokat az ülésekre.

A diákok demokratikus módon választhatják ki azt a 18. életévét betöltött társukat, aki képviseli őket az iskola döntéshozó testületében.

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) már múlt év végén kérte az iskolák rendszabályzatának módosítását, hogy a tanulók képviselői szavazati jogot kapjanak az iskolai vezetőtanácsokban. Demeter Kamilla, a MAKOSZ egyik csíkszeredai elnökségi tagja közölte, a konstancai diákszervezet is kérte ugyanezt, és úgy tudják, hogy az ő javaslatukat fogadták el. A döntést mindenképpen jónak tartják, mert úgy gondolják, hogy a diákoknak joguk kell legyen beleszólni az őket érintő döntésekbe – mondta.

A vezetőtanácsi üléseken többnyire a diákokat és az ő jövőjüket érintő dolgokról kell dönteni, ezért fontos, hogy a tanulók is szavazhassanak, ugyanakkor a diákokat társaik tudják igazán képviselni – fejtette ki Demeter Kamilla. Hozzátette, a MAKOSZ azt is kéri, hogy a kétnyelvű középiskolákban a román és a magyar diákok külön képviselővel vehessenek részt teljes jogú tagként a vezetőtanácsokban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Továbbra is rendkívül magas a családon belüli erőszakos esetek száma

Idén januártól március végéig 28 838 családon belüli erőszakos esetben járt el a rendőrség és 2945 távoltartási parancsot adott ki, amelyek közül 1178-ból lett bírósági távoltartási végzés.

Továbbra is rendkívül magas a családon belüli erőszakos esetek száma
2024. április 20., szombat

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk

Még mielőtt visszaállna minden a rendes kerékvágásba az időjárás terén, újabb fagyos reggelt kellett elviselnünk szombaton.

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Tanasă Brassó polgármestere lenne
Tanasă Brassó polgármestere lenne
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!