Colectiv-tragédia: elkezdődik az elsőfokú tárgyalás

Colectiv-tragédia: elkezdődik az elsőfokú tárgyalás

Elrendelte csütörtökön a Bukaresti Törvényszék az elsőfokú tárgyalás elkezdését az úgynevezett Colectiv-perben, amelyben gondatlanságból elkövetett emberöléssel, testi sértéssel, valamint a biztonsági és munkavédelmi előírások be nem tartásával vádolják a fővárosi szórakozóhely három tulajdonosát, Alin George Anastasescut, Paul Ganceát és Costin Mincut.

Székelyhon

2016. december 29., 16:462016. december 29., 16:46

Ugyanebben az ügyben bíróság elé állították még a klubot lángra lobbantó tűzijátékot rendező pirotechnikai cég három képviselőjét, azaz Daniela Niţă tulajdonost, Cristian Niţă igazgatót és Viorel Zaharia pirotechnikust.

A Bukaresti Törvényszék elutasította csütörtökön a vádlottak által benyújtott fellebbezéseket, és fenntartotta a negyedik kerületi bíróság október 7-én hozott döntését, amely elrendelte az ügy alapfokú tárgyalásának elkezdését. A döntés jogerős – számol be az Agerpres.

A vádirat szerint a klub három tulajdonosának azért kell felelnie, mert a megengedettnél sokkal több személyt engedtek be a szórakozóhelyre, a helyiség pedig nem rendelkezett kellő számú vészkijárattal. A vádirat értelmében ugyanakkor annak ellenére engedélyeztek a tűzijátékot a koncert alatt, hogy a falakat gyúlékony szigetelés borította.

A tűzijátékot rendező pirotechnikai cég illetékeseit többek között azzal vádolják, hogy a Bulgáriából beszerzett pirotechnikai termékek használati utasítását nem fordíttatták le román nyelvre, márpedig a tájékoztatóból kiderült volna, hogy a tűzijátékokat kizárólag szabadtéri használatra szánták. Emellett a pirotechnikai eszközök felszerelésekor nem tartották be a romániai biztonsági előírásokat sem – áll még a vádiratban.

Mint ismert, a bukaresti Colectiv klubban 2015. október 31-én, egy rockkoncert közben fellobbant tűz nyomán összesen 64 személy vesztette életét.

Támogatás a Colectiv-áldozatok kísérőinek utazási és szállásköltségeire

A Colectiv-tűzvész áldozatainak folyósítandó további pénzbeli támogatásokról döntött csütörtökön a kormány. A kabinet közleménye szerint a 2017. január elsejétől folyósítandó finanszírozással azoknak a személyeknek az utazási és szállásköltségeit biztosítja a kormány, akik a sebesülteket kísérik, habár az átutalás továbbra is a sérült nevére történik.

A támogatásról szóló kormányhatározat értelmében az összegeket a kezelési időszak lezárultáig, de nem tovább, mint 2018 végéig kapják a sérültek, illetve kísérőik – függetlenül attól, hogy a kezelés Romániában vagy külföldön történik.

A határozat a támogatások összegét is megszabja: külföldi kezelésben részesülő sebesültek havonta 2000 eurónak megfelelő lejt, a hazai betegellátási rendszerben, de lakhelyüktől eltérő városban ápolt áldozatok naponta 100 lejt, a lakhelyükkel megegyező városban ápolt sérültek pedig naponta 30 lejt kapnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
2024. április 16., kedd

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna

Mielőtt még ideérne a csapadék és a vele járó lehűlés, nézzünk vissza egy pillanat erejéig a hétfői hőmérsékleti értékekre, ami az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján akármelyik nyári napnak is elment volna.

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna
2024. április 15., hétfő

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában

Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!