Borravalóadó: kérdések az alkalmazásról

Borravalóadó: kérdések az alkalmazásról

Fotó: Veres Nándor

Az már biztos, hogy a taxisoknak át kell alakítaniuk óráikat, hogy nyugtát tudjanak adni a borravalóról is. Minderről Eugen Teodorovici pénzügyminiszter beszélt, miután a kormány – amint arról beszámoltunk – szerdán elfogadta a borravaló megadóztatását célzó sürgősségi kormányrendeletet, amely amint megjelenik a Hivatalos Közlönyben, hatályba is lép.

Bálint Eszter

2015. április 23., 17:352015. április 23., 17:35

A tárcavezetőt újságírók faggatták arról, hogy mi lesz például a taxisokkal, a pizzafutárokkal, akik már kész nyugtával érkeznek, vagy éppen más futárokkal. Hírügynökségi beszámoló szerint a miniszter előbb azt mondta, hogy a taxisok tudnak pénztárszalagot adni a borravalóról, hiszen ott az órájuk, majd miután a sajtósok felvilágosították, hogy az csak a megtett táv és a kilométerár függvényében tud számolni, leszögezte, lehet módosítani rajta. A futárok kapcsán viszont nem is adott választ.

Ugyanakkor időközben kiderült, hogy a Ponta-kabinet nem a pénzügyminisztérium honlapján közzétett formában fogadta el a nyugtát nem adó kereskedelmi egységekre kiróható bírságokról és büntetésekről szóló sürgősségi kormányrendeletet.

Amennyiben az Országos Adóhatóság (ANAF) ellenőrei egy kereskedelmi egységben 3 százalékig terjedő különbséget észlelnek a pénztárgépbe bevezetett és a valós összeg között, ám az nem haladja meg a 300 lejt, akkor csak figyelmeztetésben részesítik a tulajdonost. A 3 százalékot meghaladó, ám 300 lejesnél kisebb összeg esetében 2000–5000 lejes bírságot rónak ki.

Ha a 300 és 1000 lej közötti plusz összeg is 3 százalék alatt marad, akkor 10–15 ezer lejes bírságra kell számítani, de ha ez az összeg több mint 3 százalékkal nagyobb különbséget jelent a bevezetett és a valós pénzek között, akkor a 15–20 ezer lejes bírság mellett a két éven belüli második kihágáskor az ellenőrök elrendelik a cég tevékenységének 30 napra történő felfüggesztését.

Amennyiben az összeg nagyobb ugyan, mint 1000 lej, de 3 százalék alatt marad, 20–25 ezer lej a bírság, 3 százalék felett viszont a 20–30 ezer lejes bírság mellett a két éven belüli második kihágáskor pecsét kerül az egység ajtajára.

Eugen Teodorovici ugyanakkor bejelentette, hogy amennyiben egy egység kifizeti a bírságot, illetve annak tízszeresét külön is lepengeti, akkor a kifizetési bizonylat felmutatása után 24 órával újra kinyithat. Mint ismeretes, a küszöbértékek meghatározása azt követően vált szükségessé, hogy az elmúlt időszakban az adóellenőrök számtalan kereskedelmi egységet bezártak, függetlenül attól, hogy mekkora különbséget észleltek a regisztrált és a valós pénzösszeg között.

A kormányrendelet egyúttal azt is rögzíti, hogy 1000–1500 lejes bírsággal sújtható az a munkavállaló, aki az ellenőrök kérésére nem mutatja meg, mennyi pénz van nála. Azt egyébként, hogy mekkora összeggel ment dolgozni, minden munkakezdés előtt feljegyzik, hogy az ellenőrzések során össze tudják vetni ezt az esetlegesen náluk található,a pénztárgépbe be nem vezetett összegekkel.

Adós készített klipet az ANAF-nak

„Románia a te adóiddal működik” – ez a szlogenje az Országos Adóhatóság (ANAF) reklámklipjében, amelyben az emberek örülnek annak, hogy mi minden történt adólejeikből. A kisfilm elkészítése és szórási költségei megközelítik a 2 millió eurót.

Ironikus viszont az egészben, hogy az ANAF többek között egy olyan céggel készítette el a klipet a Digi24 hírtelevízió szerint, amely hatalmas összegekkel tartozik az államkasszának. A Media Center reklámügynökségről van szó, amelynek a szerződés értelmében 220 ezer eurót fizetett ki az adóhatóság.

A vállalkozás viszont több olyan cég birtokában áll, amelyeknek történelmi adósságaik vannak a büdzsé felé: többek között a Transilvania General Import-Export Rt.-t is megtaláljuk a részvényesek között, amely az ország hetedik legnagyobb adósa – 350 millió euróval tartozik az államnak; s ott van a nagyváradi Ioan és Viorel Micula tulajdonában levő European Drinks Rt. is, amely 30 millió eurós elmaradásával a 10. legnagyobb adós.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 06., szerda

Cseke: ha a beruházásoknak többletköltségei lesznek, az önkormányzatok nem tudják kifizetni azokat

A kormány újabb intézkedéstervezete árt az állami és önkormányzati beruházások kivitelezésének – hívta fel a figyelmet szerdán Cseke Attila volt fejlesztési miniszter, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

Cseke: ha a beruházásoknak többletköltségei lesznek, az önkormányzatok nem tudják kifizetni azokat
2024. március 05., kedd

Leállt a Meta: kidobta a felhasználókat a Facebook és a Messenger, az Instagram sem működött

Mindenféle előzetes figyelmeztetés és egyelőre magyarázat nélkül kidobta a felhasználókat a Facebook kedden délután. Ugyanez a helyzet a Messenger applikációval is, a visszajelentkezési kísérletek pedig hiábavalónak bizonyulnak.

Leállt a Meta: kidobta a felhasználókat a Facebook és a Messenger, az Instagram sem működött
2024. március 05., kedd

Sepsiszentgyörgytől 70 kilométerre volt a földrengés epicentruma

A Richter-skála szerinti 3,9-es erősségű földrengés történt kedden Vrancea megyében.

Sepsiszentgyörgytől 70 kilométerre volt a földrengés epicentruma
2024. március 05., kedd

Nincs még vége a télnek: havazás és lehűlés következik

Újból visszatér a tél, felváltva a kora tavaszi időjárást az elkövetkező napokban. A Digi 24 portál által ismertetett előrejelzés szerint csapadékosra vált az időjárás, a lehűlés miatt pedig havas esőre, havazásra kell számítani.

Nincs még vége a télnek: havazás és lehűlés következik
2024. március 05., kedd

Adókedvezményben részesítenék a véradókat

Ingatlanadó-kedvezményben részesíthetik jövő évtől az önkormányzatok azokat az állampolgárokat, akik idén legalább háromszor vesznek részt véradáson. Erről rendelkezik az az RMDSZ által is kezdeményezett jogszabály.

Adókedvezményben részesítenék a véradókat
2024. március 05., kedd

Ezentúl háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetés is járhat a drogügyek miatt

Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a pszichoaktív szerekkel való visszaélés büntetését szigorító tervezetet.

Ezentúl háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetés is járhat a drogügyek miatt
2024. március 05., kedd

Ilyen sokat még nem ért Romániában az arany, mint most

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany kedden 312,9021 lejt ért, 6,1312 lejjel (2 százalékkal) többet, mint hétfőn. Ezzel a nemesfém ára rekordot döntött.

Ilyen sokat még nem ért Romániában az arany, mint most
2024. március 05., kedd

Harmincöt hátrányos helyzetű fiatal végezheti el ingyen a sofőriskolát

Összesen 35 hátrányos helyzetű fiatal végezhet ingyenesen sofőriskolát a Jogosítvány a jövőhöz program kilencedik kiírásában – adja hírül a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány.

Harmincöt hátrányos helyzetű fiatal végezheti el ingyen a sofőriskolát
2024. március 04., hétfő

Románia lakosságának több mint egynegyedét érinti az elhízás

Románia népességének 36 százalékát érinti az elhízás – jelentette ki hétfőn Dragoş Vinereanu, az egészségügyi minisztérium kardiológiai bizottságának elnöke.

Románia lakosságának több mint egynegyedét érinti az elhízás
2024. március 04., hétfő

Három nagy pályázatot hirdet a nemzetpolitikai államtitkárság, összesen hárommilliárd forintot lehet lehívni

Hárommilliárd forint keretösszeggel hirdet meg három pályázati felhívást a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága hétfőn.

Három nagy pályázatot hirdet a nemzetpolitikai államtitkárság, összesen hárommilliárd forintot lehet lehívni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM