Általános sztrájk csütörtökön a közszférában

Általános sztrájk csütörtökön a közszférában

Fotó: Veres Nándor

Általános sztrájkot tartanak csütörtökön a közigazgatásban dolgozó alkalmazottak: a beosztottakat tömörítő országos szakszervezet (FNSA) tájékoztatása szerint az érintettek azt kifogásolják, hogy „a kormány nem szentel figyelmet a hiányos bérezési rendszernek”.

Kőrössy Andrea

2015. április 28., 18:352015. április 28., 18:35

2015. április 29., 11:322015. április 29., 11:32

Bogdan Şchiop, az érdekvédelmi szervezet főtitkára keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján rámutatott: a közalkalmazottak közül a polgármesteri hivatalokban és megyei önkormányzatoknál dolgozók fizetése a legalacsonyabb, a kormány pedig nem tesz lépéseket a helyzet orvoslása érdekében.

Şchiop elmondása szerint 18 ezer szakszervezeti tag írta alá az általános sztrájk támogatására vonatkozó ívet. A csütörtöki tiltakozó akció nyomán a helyi állami hivatalokban beszüntetik a tevékenységek nagy részét, a polgárok számára csak a halálesettel kapcsolatos ügyintézést, valamint a 24 órán belül kifizetendő bírságok lerovását teszik lehetővé.

A közigazgatásban dolgozók legalább 10 százalékos béremelést és étkezési utalványokat kérnek még ettől az évtől minden érintett alkalmazott számára. „A mostani kormány immár három éve vezeti az országot, de a szakszervezet semmilyen előrelépést nem tapasztalt az előző kabinetek magatartásához képest. A Victor Ponta vezette kormány méltó módon folytatja a mindössze elméletben létező társadalmi párbeszéd hagyományát” – fogalmazott Bogdan Şchiop.

Petru Dandea, az Alfa Kartell közalkalmazotti szakszervezet alelnöke arról számolt be, hogy országos szinten a közigazgatási alkalmazottak 30 százaléka vesz részt a sztrájkban. Rámutatott: a 8 órától 16 óráig tartó akció során a beosztottak bemennek a hivatalba, de a halotti bizonylat kibocsátásán és a sürgősen kifizetendő bírságok beszedésén kívül nem végeznek el más tevékenységet.

Csütörtök délelőtt ugyanakkor mintegy hatszáz közalkalmazott fog tüntetni a bukaresti polgármesteri hivatal székhelye előtt. A szakszervezetek ezt követően május 27-én is tüntetést szerveznek a fővárosban, a megmozdulásra háromezer alkalmazottat várnak, emellett aláírásgyűjtésbe kezdenek egy meghatározatlan ideig tartó általános sztrájk kirobbantása érdekében.

Az FNSA egyébként országszerte körülbelül 40 ezer, a polgármesteri hivataloknál, megyei tanácsoknál és az ezeknek alárendelt intézményeknél dolgozó beosztottat képvisel.

Munkabeszüntetés Csíkszeredában is
Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának szakszervezete is tagja az FNSA-nak, így ők is bekapcsolódnak a közalkalmazottak munkabeszüntetésébe. „Az ügyfélszolgálatunk csütörtökön 8-16 óra között szünetel. A halotti bizonylat kibocsátásán kívül mi sem végzünk el más tevékenységet” – tájékoztatott Ábrahám Elvira városi szakszervezetis. A megyei önkormányzat szakszervezetise, Tulbure Irén mindössze annyit közölt, egyelőre nem tudni, hogy ők bekapcsolódnak-e a csütörtöki munkabeszüntetésbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

Véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját – tájékoztat az RMDSZ sajtóirodája.

Véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját az RMDSZ
2024. április 03., szerda

További támogatásáról biztosította az Európai Tanács elnöke Romániát a teljes schengeni csatlakozás megvalósulásához

További támogatásáról biztosította Romániát a schengeni övezethez való teljes körű csatlakozás megvalósulásához Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdai bukaresti látogatásán.

További támogatásáról biztosította az Európai Tanács elnöke Romániát a teljes schengeni csatlakozás megvalósulásához
2024. április 03., szerda

Kelemen Hunorral és Marcel Cioacuval is tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, majd a magyar miniszterelnökkel és Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel tárgyalt Kelemen Hunor szerdán Bukarestben – adja hírül az RMDSZ sajtóosztálya.

Kelemen Hunorral és Marcel Cioacuval is tárgyalt Orbán Viktor
2024. április 03., szerda

Iohannis nem lép vissza a NATO-főtitkári jelöltségtől

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy nem áll szándékában visszalépni a NATO-főtitkári jelöltségtől.

Iohannis nem lép vissza a NATO-főtitkári jelöltségtől
2024. április 03., szerda

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal

Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután Bukarestben megbeszélést folytat Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, majd a román miniszterelnökkel, végül uniós tagállami kormányfőkkel és az Európai Tanács elnökével.

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal
Orbán Viktor Bukarestben tárgyal
2024. április 03., szerda

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal

2024. április 03., szerda

Mérgezéses tünetekkel került kórházba egy temesvári gimnázium több diákja és pedagógusa

A Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget arról értesítette a megyei mentőszolgálat diszpécsere, hogy a sürgősségen tucatnál több diák jelentkezett közös, mérgezésre utaló tünetekkel kedd este. Szerdán újabb diákoknál jelentkeztek a tünetek.

Mérgezéses tünetekkel került kórházba egy temesvári gimnázium több diákja és pedagógusa
2024. április 03., szerda

Négy kiskorú támadt egy ötödikre, késsel is megsebezték az áldozatot

Négy ismeretlen kiskorú bántalmazta szerdán a fővárosi Iuliu Maniu szakközépiskola egyik tanulóját. Az elkövetők egyike szúró-vágó eszközzel támadt az áldozatra, aki a támadás következtében műtéti beavatkozásra szorul, de nincs életveszélyben.

Négy kiskorú támadt egy ötödikre, késsel is megsebezték az áldozatot
2024. április 03., szerda

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai, szerdától május 3-ig várják a jelentkezéseket kizárólag elektronikusan, az újonnan létrehozott mipont.hu oldalon.

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
2024. április 03., szerda

Béremelést kapnak a postai alkalmazottak, véget ér a tiltakozás

Átlagban 350–370 lejjel emelik a postai alkalmazottak fizetését - jelentette be kedd este Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter.

Béremelést kapnak a postai alkalmazottak, véget ér a tiltakozás
2024. április 02., kedd

Igaz, hogy csak öt százalékkal, de csökkent a sörfogyasztás Romániában

A romániai sörpiac 2023-ban tovább csökkent: 15 millió hektolitert értékesítettek, 5 százalékkal kevesebbet, mint előző évben – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Romániai Sörgyártók Egyesületének igazgatója.

Igaz, hogy csak öt százalékkal, de csökkent a sörfogyasztás Romániában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!