A nemzeti identitás a Csángó bál középpontjában

A nemzeti identitás a Csángó bál középpontjában

Fotó: MTI

Az identitás olyan, mint a szabadság, senkinek nem lesz több belőle, ha elveszi a másét – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a XXI. Csángó bálon szombat este Budapesten.

MTI

2017. február 19., 13:022017. február 19., 13:02

2017. február 19., 13:302017. február 19., 13:30

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség huszonegyedik alkalommal rendezte meg a bált, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.

A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja egész estés – tizenkét órán át tartó –, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték, új helyszínen, a Millenárison.

A színpadi gálaműsor idén az újévköszöntő hejgetéstől a farsangvégi húshagyó keddig tartó időszakot fogta át, bemutatva a moldvai és gyimesi farsangi szokásokat.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke felidézte az erdélyi barcasági, hétfalusi csángóknál tett látogatását, kiemelve: napjainkban minden európai embert fenyeget az a veszély, hogy hontalanná válik európai szülőföldjén, ezért a csángó magyar sors – „a moldvai, a gyimesi vagy a hétfalusi csángó testvéreink sorsa” – mélyen európai sors is.

Az Országgyűlés elnöke szerint így van ez akkor is, ha „sok európai polgártársunk” minderről még nem tud, vagy nem akar tudomást venni.

Az európai embereknek ugyanis napjainkban kell szembesülniük azzal a veszéllyel, amellyel a csángó magyarok több mint egy évszázada kénytelenek farkasszemet nézni: az identitásuk mesterséges és erőszakos megváltoztatásának veszélyével, hogy minél biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók legyenek - fejtette ki Kövér László.

Rámutatott: a XXI. századi „szép új világunkban” egy idegen uralom és idegen érdek alá hajtandó közösségnek nem a területét vagy országát, hanem a tudatát szállják meg először.

Ezen tudatfoglalásnak az alapművelete, hogy a közösséget megpróbálják kiforgatni kulturális és nyelvi, nemzeti, vallási, családi identitásából. Azért éri például célzatos támadás napjainkban az európai emberek – németek és franciák, olaszok és svédek, románok és magyarok – nemzeti önazonosságát, próbálják gyengíteni vallási kapaszkodóikat, próbálják szétzilálni a családi kötődéseiket, feszegetik manapság már a nemi identitásuk határait is, mert a XXI. századi nagy geopolitikai küzdelmekben Európa célponttá vált – mondta, hozzátéve: az európai országok és társadalmak Európán kívüli érdekek meghódítandó és alávetendő erőforrásaivá váltak. Úgy látta: ebben a hatalmi küzdelemben a célhoz vezető egyik eszköz, hogy az európai embereknek ne szilárd, hanem úgynevezett „fluid”, azaz képlékeny identitásuk legyen, vagyis a valóságban identitás nélkülivé váljanak.

Kiemelte: a csángó magyar közösség a történelme során kénytelen volt elviselni a nyelvi, nemzeti és kulturális önazonosságának megváltoztatására irányuló hosszan tartó kísérleteket. Szerinte az európai embereket napjainkban fenyegető identitásháború és a csángó magyarok lelkét, szellemét a XX. században ért támadások között annyi a különbség, hogy míg a XX. században egy állam – nevezetesen a román nemzetállam – akarta a területén élő csángókra a magyar identitás helyett a románt ráerőltetni, addig a XXI. században államok feletti erős érdekcsoportok akarnak az európai emberekre identitás nélküliséget erőltetni a meglévő természetes identitások helyett.    

Kövér László hangsúlyozta: a nehéz sorsú csángó magyarok ügyében különös felelősségük, hogy tudatosítsák román politikustársaikban: az identitás pontosan olyan, mint a szabadság. Nem lesz attól senkinek több belőle, ha elveszi a másét.

A család, a vallás, a nemzeti önazonosság és az azt védő nemzeti állam intézménye egyaránt alapértéke a magyarországi és romániai társadalmak meghatározó többségének, ezen értékek védelme erkölcsi kötelesség mindkét ország tisztességes politikai erőinek – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Egyre bizonytalanabbá váló világunkban egyre biztosabban sejlik fel a veszély, amely magyarokat és románokat, Magyarországot és Romániát puszta létükben fenyegeti. Ezzel együtt végre meg kellene születnie annak a felismerésnek is, hogy anyagi javainkat és szellemi kincseinket, földrajzi és kulturális közös hazánkat, Közép-Európát, és benne a Kárpát-medencét egymás rovására, egymást gyengítve biztosan nem, csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve védhetjük meg a láthatatlan, vagy már egyre inkább látható fenyegetésektől – mutatott rá.

Szerinte ebben a küzdelemben olyan, együttműködésre képes és hajlandó erős nemzeti államokra lesz szükség, amelyek a számbeli többséghez és a kisebbséghez tartozó állampolgáraiknak egyaránt képesek biztosítani a nemzeti önazonosságuk megőrzésének lehetőségét, és szükség szerint képesek szuverén és legitim módon megvédeni polgáraik gazdasági érdekeit a multinacionális ellenérdekekkel szemben.

„Ha a román politikusok a XX. századi korlátozó nemzetállami szerepfelfogást fel tudják cserélni egy új, a XXI. század követelményeihez igazodó, védelmező nemzetállami hivatással, akkor valós esély nyílik arra, hogy a magyar-román államközi kapcsolatokat évszázados történelmi terhektől mentesítsük, arra, hogy országaink egymást erősítsék a geopolitikai változások által fenyegetett állami szuverenitásuk megőrzésében és erősítésében, arra, hogy az erdélyi magyarságnak és csángó magyarságnak – a velük élő románokhoz hasonlóan – valóban biztosított legyen a jövője a szülőföldjén” – fejtette ki Kövér László.

A szombati rendezvényen a Gyimes völgyi, pusztinai, rekecsinyi, illetve somoskai idős hagyományőrzők, gyerekek, valamint csángó zenét játszó magyarországi zenekarok tánccal és énekkel mutatták be a  moldvai és gyimesi farsangi szokásokat, átölelve az újévköszöntéstől a farsangot záró húshagyó keddig tartó időszakot. A hagyományokat jól ismerő zenészek, énekesek és táncosok mellett az est vendégei voltak: Kacsó Hanga Borbála, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Szalóki Ági, Antal Tibor, Benke Róbert, Dresch Mihály, Hodorog András, Legedi László István, Román Stefan, Tímár János, Tímár Viktor, Fanfara Complexa, Juhász Családi Zenekar, a Servet Zenekar, a Somos Együttes, a Zurgó Együttes, Bálint Róbert és Gyúr Gabriella, illetve a Fölszállott a páva csángó díjazottjai.

A gálaműsort minden alkalommal a Kőketánc Gyermektáncház, valamint  gasztronómiai bemutató előzi meg: az idén a csángó puliszkát kóstolhatták meg a látogatók. Az előadás után Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke bemutatta Csoma Gergely A megkötött idő című könyvét. A csángó textilművészek, kézművesek munkái mellett a rendezvény teljes ideje alatt a Prima Primissima díjas Petrás Máriakeramikus alkotásait, valamint az elmúlt évek csángó báljainak legemlékezetesebb pillanatait bemutató fényképeket lehetett megtekinteni. A korábbi évekhez hasonlóan, a színpadi műsort ezúttal is koncertek, valamint hajnalig tartó tánc- és énektanítással egybekötött táncház követte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Április 11-én kezdődik az iskolába való beiratkozás első szakasza. Az RMDSZ összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban, hogy minden magyar szülőhöz eljusson az anyanyelvi oktatás fontossága.

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell
2024. március 27., szerda

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél

Szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezik Románia területe fölé. A porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban magasabb – közölte szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél
2024. március 26., kedd

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról
2024. március 26., kedd

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén

A parlament együttes ülése kedden formálisan is tudomásul vette Klaus Iohannis államfő tájékoztatását külföldi katonák és hadfelszerelések Romániába érkezéséről, valamint a nemzetközi békemissziókban szerepet vállaló román kontingensek keretszámáról.

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén
2024. március 25., hétfő

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában
2024. március 25., hétfő

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban

Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Ligia Deca szerint a módosításokat tartalmazó tervezetet hamarosan közvitára bocsátják.

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

Többen meghaltak és sokan megsérültek vasárnap, amikor a magyarországi Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.

Tragédiába torkollt a raliverseny
Tragédiába torkollt a raliverseny
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

2024. március 24., vasárnap

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök

A közlekedésrendészet munkatársai országszerte 860 jogosítványt vontak be az elmúlt nap során végzett közúti ellenőrzések alkalmából, ebből 109-et alkoholos befolyásoltság, 16-ot kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök
2024. március 24., vasárnap

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben

Fürdőélet Sóvidéken címmel nyílik kiállítás a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilág című sorozatának részeként a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Bukarest székhelyén március 26-án, kedden.

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Enyhe eső és felerősödő szél várható Munténiában, Dobrudzsában és Moldva déli részén – közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Hargita megyében is 40–50 km/órával fújhat a szél – írja a Hargita megyei tűzoltóság.

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM