Norvégiában edzőtáboroznak a sílövők

Norvégiában edzőtáboroznak a sílövők

Fotó: Veres Nándor

A november végi idénynyitó világversenyeken való jó szereplés reményében utaztak el Norvégiába a romániai felnőtt és ifjúsági biatlonisták. A keretnek több csíki tagja van.

Dobos László

2016. november 07., 12:072016. november 07., 12:07

2016. november 07., 12:352016. november 07., 12:35

A 2018-as pjongcsangi téli olimpián való indulás szempontjából nagyon fontos a 2016–2017-es idény a biatlonisták számára. Ebben az idényben dől el, kik utazhatnak majd az ötkarikás játékokra. A romániai felnőtt biatlonválogatott vezetőedzőjét, Márton Simont kérdeztük.

– Kik alkotják a válogatottat, hol készülnek a világkupa-sorozat rajtjára?

– Már a második külföldi edzőtábornál tartunk, októberben kinn voltunk Ausztriában, Ramsau-ban, november 5-től pedig bő három hetet Norvégiában készülünk. A gyergyótekerőpataki Fórika-Ferencz Réka anyai öröm elé néz, így ő nem tagja a keretnek, szeptembertől viszont újra a válogatottal edz Tófalvi Éva. Ő le van maradva a felkészüléssel, ezért valószínűleg nem fog indulni az első világkupa-versenyeken. A felnőtt női keret tagjai: Tófalvi Éva, Luminița Pișcoran, Diana Salman, Ioana Cârstea, Larisa Cotruș, Luisa Rășină és Florina Dănilă. Edzők: Márton Simon és Gheorghe Stoian. Gyúró: Nagy Etelka.

– Hol lesznek az első versenyek, milyen célkitűzéssel kezdik a világkupa-sorozatot?

– November 25. és december 4. között a norvégiai Beitostolenben IBU-kupa, a svédországi Östersundban pedig világkupa-verseny lesz. Mindkét megmérettetésen jelen leszünk, de csak november végén döntjük el, hogy ki melyik versenyen, melyik próbán indul majd. Ez az idény a 2018-as dél-koreai, Pjongcsangban megrendezendő téli olimpia szempontjából nagyon fontos. Az országok közötti rangsorban az első húszban kellene végezzünk, hogy négy sportolóval, váltóval is ott lehessünk az olimpián.

– Érdekes az ifjúsági válogatott összetétele, amelynek fele csíkszeredai. Tőlük mi várható, hol, milyen rangos viadalokon állnak majd rajthoz?

– Két részre osztottuk az ifjúsági válogatottat, az egyik csoportba a brassói sportolókat soroltuk, a másikba pedig a székelyeket, a Csíkszeredai ISK biatlonistáit. A székely csoport tagjai: Márton Enikő, Potyó Katalin, Hajdú Tímea, Gegő Hunor és Koncsag Tamás. Edző: Márton Szilárd. Gyúró: Czont Attila. Ők szintén Norvégiában készülnek, az IBU-kupán kezdik el a versenyzést. A három csíki ifi lány februárban, a törökországi Erzurumban esedékes Európai Ifjúsági Olimpiai Napokon kellene csúcsformában legyen, a fiúk pedig az oroszországi Osztrovban zajló ifjúsági világbajnokságon, illetve a lengyelországi Duszniki-Zdrojban esedékes ifjúsági Európa-bajnokságon. Az ifjúságiaktól, a leányoktól és a legényektől is jó helyezést várok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 09., csütörtök

Négy csíkszeredai a sítájfutó-világbajnokságon

Szibériában, Krasznojarszkban elkezdődött a sítájfutók 22. világbajnoksága. A megmérettetést a 2019-es téli Universiádé főpróbájának is tekintik a szervezők.

Négy csíkszeredai a sítájfutó-világbajnokságon
2017. március 08., szerda

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán

Iskoláskorú gyermekek álltak rajthoz a Gyergyói Sportegylet által szervezett alpesi sí versenyen a Bucsinon.

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán
Közel százan síztek a Sportegylet Kupán
2017. március 08., szerda

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán

2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

Közzétették a román ifjúsági alpesisí-bajnokság második versenyszámának, az óriásműlesiklásnak eredményeit. A Bucegi-hegység Prahova-völgyi részén, az azugai Cazacu-pályán megtartott versenyen újra jól szerepelt a csíkszeredai Tóth Krisztina.

Tóth Krisztina újabb érmei
Tóth Krisztina újabb érmei
2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

2017. március 07., kedd

Remek hangulat volt a családi síversenyen

Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg vasárnap a Pro Familia családi síversenyt. A Madarasi Hargitán ragyogó időben húsz család hetvenhárom versenyzője állt rajthoz.

Remek hangulat volt a családi síversenyen
2017. március 06., hétfő

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban

Újabb bajnoki címet szereztek a csíkszeredai Tóth lányok alpesi síben. Egy héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy Tóth Krisztina felállhatott a dobogó tetejére a 18 év alattiak műlesiklásában is.

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban
Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban
2017. március 06., hétfő

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban

2017. március 05., vasárnap

Továbbra is a Gyergyói ISK a legjobb sífutásban

Kiváló eredményeket értek el – ismét – a Gyergyói ISK sífutói. A Predeálon megrendezett ifjúsági országos bajnokságon szombaton és vasárnap újabb három aranyat, három ezüstöt és egy bronzot tettek a korábbi kollekciójuk mellé. 

Továbbra is a Gyergyói ISK a legjobb sífutásban
2017. március 03., péntek

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye

Jó és nagyon jó – így értékeli Jánosi Béla, a Gyergyószentmikósi ISK vezetője a sífutók ifjúsági bajnokságának első két napján elért eredményeket. A gyergyóiak három aranyat, két ezüstöt, egy bronzot és több dobogóhoz közeli helyezést értek el.

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye
Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye
2017. március 03., péntek

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye

2017. március 01., szerda

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott

A Bucegi-hegység Prahova-völgyi részén, az azugai Cazacu-pályán tartották meg a román ifjúsági alpesisí-bajnokság első versenyszámát, a műlesiklást.

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott
Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott
2017. március 01., szerda

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott

2017. február 28., kedd

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak

Nyolc éremmel tértek haza a Gyergyószentmiklósi ISK alpesi sízői az ifjúsági és felnőtt országos bajnokságról. Az Azugán megrendezett viadal egyedüli szépséghibája, hogy arany nem került a kollekcióba, de így is szépen csillog a gyűjtemény.

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak
Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak
2017. február 28., kedd

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak

2017. február 28., kedd

Aranyeső a sportiskolások országos döntőjén

Összesen 11 aranyérmet és még számos további dobogós helyezést értek el a Gyergyószentmiklósi ISK sífutói a hétvégén lezajlott országos versenyen, melyen a csíkszeredai sportolók is ügyeskedtek.

Aranyeső a sportiskolások országos döntőjén
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!