Miklós Edit éremre hajt

Miklós Edit éremre hajt

Új világkupa-sorozat előtt otthon készül és pihen a napokban a csíkszeredai, magyar színekben versenyző Miklós Edit alpesi síző. Mint mondta, elégedett a felkészüléssel, a jövő évi világbajnokságon érmet szeretne szerezni.

Kovács Attila

2016. november 02., 15:182016. november 02., 15:18

2016. november 02., 15:302016. november 02., 15:30

Inkább feltöltődésre és pihenésre szánta az itthon töltött időt Miklós Edit, aki erőteremben is edz ebben az időszakban. „A síléceinket és felszerelésünket már elküldtük az Amerikai Egyesült Államokba, november 10-én utazunk. Két hét edzés következik az Egyesült Államokban, Copper Mountain-ben, onnan utazunk Kanadába a hónap végén, ott Lake Louise-ben lesz december első hétvégéjén az első világkupafutam” – mesélte. 

Super G-ben is indul

Mint megtudtuk, az új idényben lesiklásban és Super G-ben indul, a világkupafutamokon pedig minél többször szeretne dobogóra állni. „A Super G-ben az elején az első 30 közé igyekszem kerülni, és úgy gondolom, hogy a szezon végére sikerülni fog az első 20 között végezni” – fejtette ki. Hozzátette, 2017 februárjában, a svájci St. Moritzban megrendezendő világbajnokságon egy érem megszerzése a célja.

„Miklós Edit a svájci Stefan Abplanalp irányításával végezte a nyári felkészülést, és úgy értékelte, ez minden szempontból megfelelő volt. „Jó szakemberrel dolgozom, meg vagyok elégedve a csapattal és a felkészüléssel, mindenki jól végzi a saját dolgát. Úgy gondolom, reális esélyem van az éremszerzésre” – értékelt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 09., csütörtök

Négy csíkszeredai a sítájfutó-világbajnokságon

Szibériában, Krasznojarszkban elkezdődött a sítájfutók 22. világbajnoksága. A megmérettetést a 2019-es téli Universiádé főpróbájának is tekintik a szervezők.

Négy csíkszeredai a sítájfutó-világbajnokságon
2017. március 08., szerda

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán

Iskoláskorú gyermekek álltak rajthoz a Gyergyói Sportegylet által szervezett alpesi sí versenyen a Bucsinon.

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán
Közel százan síztek a Sportegylet Kupán
2017. március 08., szerda

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán

2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

Közzétették a román ifjúsági alpesisí-bajnokság második versenyszámának, az óriásműlesiklásnak eredményeit. A Bucegi-hegység Prahova-völgyi részén, az azugai Cazacu-pályán megtartott versenyen újra jól szerepelt a csíkszeredai Tóth Krisztina.

Tóth Krisztina újabb érmei
Tóth Krisztina újabb érmei
2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

2017. március 07., kedd

Remek hangulat volt a családi síversenyen

Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg vasárnap a Pro Familia családi síversenyt. A Madarasi Hargitán ragyogó időben húsz család hetvenhárom versenyzője állt rajthoz.

Remek hangulat volt a családi síversenyen
2017. március 06., hétfő

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban

Újabb bajnoki címet szereztek a csíkszeredai Tóth lányok alpesi síben. Egy héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy Tóth Krisztina felállhatott a dobogó tetejére a 18 év alattiak műlesiklásában is.

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban
Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban
2017. március 06., hétfő

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban

2017. március 05., vasárnap

Továbbra is a Gyergyói ISK a legjobb sífutásban

Kiváló eredményeket értek el – ismét – a Gyergyói ISK sífutói. A Predeálon megrendezett ifjúsági országos bajnokságon szombaton és vasárnap újabb három aranyat, három ezüstöt és egy bronzot tettek a korábbi kollekciójuk mellé. 

Továbbra is a Gyergyói ISK a legjobb sífutásban
2017. március 03., péntek

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye

Jó és nagyon jó – így értékeli Jánosi Béla, a Gyergyószentmikósi ISK vezetője a sífutók ifjúsági bajnokságának első két napján elért eredményeket. A gyergyóiak három aranyat, két ezüstöt, egy bronzot és több dobogóhoz közeli helyezést értek el.

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye
Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye
2017. március 03., péntek

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye

2017. március 01., szerda

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott

A Bucegi-hegység Prahova-völgyi részén, az azugai Cazacu-pályán tartották meg a román ifjúsági alpesisí-bajnokság első versenyszámát, a műlesiklást.

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott
Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott
2017. március 01., szerda

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott

2017. február 28., kedd

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak

Nyolc éremmel tértek haza a Gyergyószentmiklósi ISK alpesi sízői az ifjúsági és felnőtt országos bajnokságról. Az Azugán megrendezett viadal egyedüli szépséghibája, hogy arany nem került a kollekcióba, de így is szépen csillog a gyűjtemény.

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak
Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak
2017. február 28., kedd

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak

2017. február 28., kedd

Aranyeső a sportiskolások országos döntőjén

Összesen 11 aranyérmet és még számos további dobogós helyezést értek el a Gyergyószentmiklósi ISK sífutói a hétvégén lezajlott országos versenyen, melyen a csíkszeredai sportolók is ügyeskedtek.

Aranyeső a sportiskolások országos döntőjén
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!