Sima győzelem Kolozsváron is

Sima győzelem Kolozsváron is

Fotó: Haáz Vince

Nem okozott gondot a Marosvásárhelyi Medicinának a három pont megszerzése a Kolozsvári U vendégeként a női röplabda-bajnokság 13. fordulójában.

Pál Gábor

2016. január 30., 18:562016. január 30., 18:56

2016. január 30., 19:412016. január 30., 19:41

Eredetileg Marosvásárhelyen kellett volna játsszák a találkozót, de mivel az őszi odavágón foglalt volt a kincses városi együttes sportterme, és a ligeti Sportcsarnokban bonyolították le az összecsapásukat, közös megegyezés alapján szombaton a Medicina utazott el Kolozsvárra.

Három játszma után a vendégek ünnepelhettek: az elsőt kilenc pont előnnyel, a másodikat minimális két ponttal, a harmadikat pedig öttel nyerték. Októberben, hazai pályán is hasonló könnyedséggel nyert a Medicina. Győzelmével nem ugrott feljebb a ranglistán, hiszen az előtte álló Bukaresti Dinamo is diadalmaskodott városi riválisa vendéglátójaként.

Sokat nem pihennek a vásárhelyi lányok, hiszen február 2-án, kedden már a fővárosban van jelenésük: a 14. fordulós, előrehozott mérkőzésen a Bukaresti CSM fogadja Atanasz Petrov tanítványait.

Női röplabda A1 osztály, alapszakasz, 13. forduló:
Kolozsvári U–Marosvásárhelyi Medicina 0–3 (16:25, 23:25, 20:25)

A többi mérkőzés eredményei:
Bukaresti Dinamo–Bukaresti Rapid 3–0 (25:10, 25:13, 25:16)
Jászvásári Penicilina–Balázsfalvi Alba 0–3 (19:25, 14:25, 13:25)
SCM U Craiova–Bukaresti CSM 0–3 (14:25, 16:25, 21:25)
Lugosi VSK–CSM Târgovişte – szombaton 18.30-tól
Unic Piatra Neamţ–Bákói Ştiinţa – vasárnap 14 órától

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 09., csütörtök

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina

Kiegyenlített küzdelemben, ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a Marosvásárhelyi Medicina a Lugosi VSK-val szemben, ezzel biztossá vált, hogy a 9. helyen zárja a női röplabda-bajnokság alapszakaszát.

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina
Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina
2017. március 09., csütörtök

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina

2017. március 06., hétfő

Egy játszmát nyertek meg a címvédő otthonában

Az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 20. fordulójában a várakozások szerint vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Balázsfalvi Alba otthonában a Marosvásárhelyi Medicina, azonban egy szettet mégis sikerült megnyernie.

Egy játszmát nyertek meg a címvédő otthonában
2017. február 26., vasárnap

Legyőzte riválisát a Medicina

Szoros mérkőzésen négy játszmában felülmúlta a Karácsonkői Unic csapatát a Marosvásárhelyi Medicina a női röplabda A1 osztály 19. fordulójában.

Legyőzte riválisát a Medicina
Legyőzte riválisát a Medicina
2017. február 26., vasárnap

Legyőzte riválisát a Medicina

2017. február 18., szombat

Egy szettig bírta a Medicina

Felnőtt ellenfele szintjére, mégis három játszmában alulmaradt a Marosvásárhelyi Medicina a Bukaresti CSM vendégeként az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 18. fordulójában.

Egy szettig bírta a Medicina
Egy szettig bírta a Medicina
2017. február 18., szombat

Egy szettig bírta a Medicina

2017. február 11., szombat

Bajnokesélyestől szenvedett vereséget a Medicina

Három játszmában alulmaradt a Marosvásárhelyi Medicina a jóval esélyesebb CSM Târgoviștével szemben a női röplabda A1 osztály 17. fordulójának szombati játéknapján.

Bajnokesélyestől szenvedett vereséget a Medicina
2017. február 05., vasárnap

Hozta a kötelezőt a Medicina

Megismételte a Bukaresti Dinamo elleni hazai kiváló játékát a Marosvásárhelyi Medicina, és magabiztosan nyert a Galaci CSU otthonában az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 16. fordulójában.

Hozta a kötelezőt a Medicina
Hozta a kötelezőt a Medicina
2017. február 05., vasárnap

Hozta a kötelezőt a Medicina

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!