Fél lábbal a négyesdöntőben

Fél lábbal a négyesdöntőben

Fotó: Haáz Vince

A Marosvásárhelyi Medicina nagyszerű teljesítménnyel három játszmában győzött a címvédő Bákói Ştiinţa otthonában a női röplabda Románia-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A hazai visszavágón egy szettet kell megnyernie, hogy bejusson az áprilisi négyesdöntőbe.

Horváth Bálint Ottó

2016. február 18., 13:072016. február 18., 13:07

2016. február 18., 15:082016. február 18., 15:08

A vásárhelyi együttes a szerda délutáni találkozón végig kiemelkedően játszott, és rendkívül fontos sikert könyvelt el a tavalyi győztes ellen. A nyitójátszmában eléggé kiegyenlített volt a küzdelem, de a Medicina lépéselőnybe került, és négy ponttal megnyerte a játékrészt. A folytatásban még nagyobb fölényben játszottak Atanasz Petrov tanítványai, akik a következő két szettben minden téren jobbak voltak, és esélyt sem adtak vendéglátóiknak. A Medicina legjobb játékosa a montenegrói Nikoleta Perovics volt, aki huszonkét pontot szerzett.

A párharc visszavágóját március 9-én rendezik Marosvásárhelyen, amelyen a Medicinának már csak egy játszmagyőzelemre van szüksége ahhoz, hogy kvalifikálja magát az elődöntőbe. A bákói együttesnek nagyon nehéz dolga lesz fordítani, ugyanis három szettben kell nyernie idegenben. Amennyiben ez sikerül, úgynevezett aranyszettet játszanak, hogy eldőljön a győztes kiléte.

A szerdai játéknap másik mérkőzésén a CSM Târgovişte hazai pályán ugyancsak három szettben legyőzte a Bukaresti Dinamót, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. A Bukaresti CSM és a Balázsfalvi Alba januárban kettős győzelemmel búcsúztatták a Kolozsvári Universitateát, illetve a Lugosi VSK-t, és bejutottak az elődöntőbe. A Final Fourt április 9. és 11. között bonyolítják le, a helyszínről márciusban döntenek.

Hétvégén a bajnokság alapszakaszának 17. fordulóját rendezik, amelynek keretében a Medicina szombaton 18 órától a címvédő Balázsfalvi Albát fogadja a Pongrácz Antal-csarnokban. A forduló további mérkőzései (szombat): Bukaresti CSM–CSM Târgovişte (12 óra, Digi Sport 3), Kolozsvári U–Bákói Ştiinţa (13), SCM U Craiova–Bukaresti Rapid (18), Karácsonkői Unic–Bukaresti Dinamo (14), Lugosi VSK–Jászvásári Penicilina (18.30).

Női röplabda Románia-kupa, negyeddöntő, odavágó:
Bákói Ştiinţa–Marosvásárhelyi Medicina 0:3 (21:25, 19:25, 16:25)
Ştiinţa: Baciu, Gavrilescu, Rogojinaru, Albu, Cazacu, Lupu, Ciocian, Radu, Filipaş, Bălţatu, Zarkova, Manu, Matache, Miclea, Badea. Edző: Florin Grapă.
Medicina: Perovics, Zburova, Sz. Medics, O. Medics, Iancu, Kecman, Petra, Ispas, Franchin, Varga, Molnar, Babaş. Edző: Atanasz Petrov.

További párharcok a negyeddöntőben:
CSM Târgovişte–Bukaresti Dinamo 3:0 (25:18, 25:20, 25:15)

Már lejátszották:
Bukaresti CSM–Kolozsvári U 3–0 (25:20, 25:21, 25:13) és 3–0 (25:13, 25:18, 25:16)
Továbbjutott a Bukaresti CSM kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel.
Balázsfalvi Alba–Lugosi CSM 3–0 (25:14, 25:11, 25:11) és 3–0 (25:13, 25:22, 25:13)
Tovább jutott a Balázsfalvi Alba kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 09., csütörtök

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina

Kiegyenlített küzdelemben, ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a Marosvásárhelyi Medicina a Lugosi VSK-val szemben, ezzel biztossá vált, hogy a 9. helyen zárja a női röplabda-bajnokság alapszakaszát.

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina
Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina
2017. március 09., csütörtök

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina

2017. március 06., hétfő

Egy játszmát nyertek meg a címvédő otthonában

Az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 20. fordulójában a várakozások szerint vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Balázsfalvi Alba otthonában a Marosvásárhelyi Medicina, azonban egy szettet mégis sikerült megnyernie.

Egy játszmát nyertek meg a címvédő otthonában
2017. február 26., vasárnap

Legyőzte riválisát a Medicina

Szoros mérkőzésen négy játszmában felülmúlta a Karácsonkői Unic csapatát a Marosvásárhelyi Medicina a női röplabda A1 osztály 19. fordulójában.

Legyőzte riválisát a Medicina
Legyőzte riválisát a Medicina
2017. február 26., vasárnap

Legyőzte riválisát a Medicina

2017. február 18., szombat

Egy szettig bírta a Medicina

Felnőtt ellenfele szintjére, mégis három játszmában alulmaradt a Marosvásárhelyi Medicina a Bukaresti CSM vendégeként az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 18. fordulójában.

Egy szettig bírta a Medicina
Egy szettig bírta a Medicina
2017. február 18., szombat

Egy szettig bírta a Medicina

2017. február 11., szombat

Bajnokesélyestől szenvedett vereséget a Medicina

Három játszmában alulmaradt a Marosvásárhelyi Medicina a jóval esélyesebb CSM Târgoviștével szemben a női röplabda A1 osztály 17. fordulójának szombati játéknapján.

Bajnokesélyestől szenvedett vereséget a Medicina
2017. február 05., vasárnap

Hozta a kötelezőt a Medicina

Megismételte a Bukaresti Dinamo elleni hazai kiváló játékát a Marosvásárhelyi Medicina, és magabiztosan nyert a Galaci CSU otthonában az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 16. fordulójában.

Hozta a kötelezőt a Medicina
Hozta a kötelezőt a Medicina
2017. február 05., vasárnap

Hozta a kötelezőt a Medicina

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!