– Ha Csíkszereda és sport, akkor rögtön hokira asszociál az emberfia. Miért foci? Megkérlek, mesélj a kezdetekről, csíki éveidről.

– Nem is volt kérdés. Mindig is vonzottak a labdajátékok és az a tény, hogy tehetségesnek mondtak minket a testvéremmel együtt, még jobban megerősített hitünkben. A foci mellett még kézilabdáztam tíz évet és kosaraztam négy évet, amik szintén hozzájárultak a fociban való fejlődésemhez. Otthon is azt láttam, hogy édesapám veszi a táskát és megy focizni hetente több alkalommal is. Ez a példa lebegett előttem, és örülök, hogy követtem. Visszatekintve, a csíkszeredai éveim nagyon gyorsan elrepültek. Mindenképp meg kell említenem az edzőimet, akik mindig támogattak, de legfőképpen a nemrég elhunyt Burus Csaba, aki nagyban befolyásolta a fejlődésemet, továbbá Gál Ervin, Albu László, Tamás Attila és még sorolhatnám.

– Nagy múlttal és nívós jelennel rendelkező klubok következtek, többek között a Marosvásárhelyi ASA, Ferencváros és a Kolozsvári CFR. Kezdjük a szülővárosod utáni első állomással, a Marosvásárhelyi ASA-val.

– Az ASA-ban kerültem talán eddig a legközelebb célom eléréséhez. Egy karnyújtásnyira volt az első csapat, szinte fel sem fogtam, amikor én is csatlakozhattam a törökországi edzőtáborba tartó kerethez. Varró Sándor és Hajnal Gyuszi bácsi olyan szinten felkarolt és támogatott, hogy ezért soha nem tudok eléggé hálás lenni. Bekerültem a román U20-as válogatott bővített keretébe is, ami nagyon sokat jelentett. Még most is előttem van az, ahogyan édesapám elővette a mobiltelefonját, és egy enyhe mosollyal az arcán lefotózott a válogatott szerelésben.

– Nagy visszhangja volt a Fradiba igazolásodnak. Székely tehetséget igazolt a nemzet csapata – szóltak a hírek –, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója mutatott be a sajtónak. Hogy sikerült a budapesti kiruccanás?

– Az elején nagyon nehezen indult be minden. Megtapasztalhattam, hogy milyen valójában a profi futball. Már nem csak elképzeltem, hanem meg is éltem azokat a pillanatokat, bár sokszor sérülések akadályoztak a munkában. Utolsó évemben a Fradi II.-vel is megnyertük az NB III-as bajnokságot, így örömteli az a négy év, amit Lipcsei Péter és Dejan Milovanovics kezei alatt tölthettem.

– Egy évig a másodosztályú Soroksáron is futballoztál.

– Pontosabban egy és fél évig. Fogalmazhatunk úgy hogy a Soroksár SC kihúzott a gödörből, ott sikerült folyamatosan játszanom és megerősödnöm.

– Következett az utóbbi évtizedek legsikeresebb erdélyi csapata, a pár éve még Bajnokok Ligájában vitézkedő Kolozsvári CFR, illetve egy sokak által jól ismert vezetőedző.

– Miriuța László egy őszinte, egyenes és nagy szakmai tudással rendelkező tekintélye a futballvilágnak. Fél évet edzhettem az irányítása alatt, de nagyon sokat tapasztaltam és tanultam mind tőle, mind a játékos társaimtól, akik közt akadtak rendkívül tehetséges labdarúgók.

– Új csapat, új remények. Ismét Magyarországon?

– Megerősödni és több játéklehetőség reményében érkeztem Csákvárra. Még minden új, de szerintem nem lesz gondom semmivel. A körülmények bőven NB II-es szint fölött vannak, a csapat is egy fiatal gárda, tele erővel, energiával, ráadásul még a hangulat is nagyon jó. Az első benyomás nagyon pozitív.

– Később láthatunk majd egy székely csapat profijaként is? Szülővárosod Csíkszereda, de Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely is egyre nemesebb célokért küzd a román bajnokság különböző szintjein. Hogy látod ezen fejleményeket?

– Örömteli, hogy végre Székelyföldön is van „mozgás” a labdarúgás világában. Szerintem nagyon jó úton haladnak a fejlesztésekkel. Jó lesz majd egyszer úgy hazatérni, hogy kiváló körülmények várják az embert.

– Mi a véleményed a csíkszeredai székhelyű Székely Labdarúgó Akadémiáról?

– Amennyit én hallhattam és láthattam, az elég kevés, de mindenképp büszkén jelenthetjük ki, hogy mind Székelyföld, mind pedig Csíkszereda és a csíkszeredai foci nagyon nagy lépést tett előre az akadémia létrehozásával. A fiatal tehetségeknek most már nem kell buszon, vonaton vagy épp alkalmi stoppal – ahogyan anno én tettem – elutazniuk egy másik városba, hiszen a lehetőség a lábuk előtt hever.

– Válogatott is vagy, méghozzá égszínkék-arany színekben. Mesélj a székely válogatottról. Hogyan kerültél be? Eddigi legnagyobb élmények?

– Jakab Zoltán szövetségi kapitány meghívásának tettem eleget, és nem bántam meg. A legnagyobb élmény a CONIFA Világbajnokság volt, amelyet Abháziában szerveztek.

– Karriered legemlékezetesebb mérkőzése?

– Csepel–Fradi II., NB III. Talán nem is kell ezt tovább boncolgatni. Egy örök emlék marad. Több mint tízezer szurkoló látogatott ki a mérkőzésre és buzdított torkaszakadtából, a végén pedig sor került egy érzelmes himnuszéneklésre is.

– Magyarországi éveid mellett nem csak fociztál, hanem diplomát is szereztél. Miért tartod ezt fontosnak?

– A legnyomósabb ok a tanulás mellett azonkívül, hogy a szüleim tanárok, az volt, hogy a labdarúgás befejeztével is meg tudjam állni helyem a világban. Fontosnak tartom a tanulást, és hogy az ember képezze magát, ne csak fizikailag legyen topon. Néha azon veszem észre magam, hogy én is mondogatom a fiatalabb csapattársaknak, ha tehetik tanuljanak, mert hasznukra válik, és én sem bántam meg a rászánt időt.

– Rövidebb és hosszú távú célok?

– Tisztában vagyok a kvalitásaimmal, így azt mondhatnám, hogy egyelőre NB II-es, majd NB I-es stabil szereplést várok el magamtól.

Ilyés Szabolcs, Budapest