Utolsó perces döntetlen

Utolsó perces döntetlen

A labdarúgó 3. Ligába való feljutásra kiírt osztályozón a Székelyudvarhelyi FC 1–1-es hazai pályán döntetlent játszott Kovászna megye bajnokával, a Gelencei Nemerével. A feljutás sorsa nem dőlt el, a győztes kilétére a jövő szombati visszavágó után derül fény.

Zátyi Tibor

2015. június 20., 21:252015. június 20., 21:25

Közel hétszáz néző volt kíváncsi a sétatéri stadionban szombaton délután rendezett találkozóra, a vendég kovásznaiakat is elkísérte közel harminc fős szurkoló-tábora. A találkozót a vendégek kezdték jobban, hiszen a harmadik percben a hazaiakat a nagy szerencse mentette meg a hátrányba kerüléstől, Sebestyén Attila maradt le egy beívelésről, ám a gelenceiek nem tudták kihasználni, hogy üresen maradt a kapu. A kezdeti megilletődésből nem tudott kilábalni az SZFC, a vendégek sorra gyártották helyzeteiket, a tizedik percben Csutak Attila távoli lövését kellett hárítsa a hazaiak kapusa. Egy perccel később a vezetést is megszerezték a vendégek, Daniel Bărbăsescu szögletét Roman Ilie fejelte senkitől sem zavartatva a hálóba. Gelence jól állt a pályán, az SZFC játékába több bosszantó hiba becsúszott. Az első hazai lehetőségre a 24. percig kellett várni – addig Sebestyén még egy távoli szabadrúgást hárított –, előbb Bálint Róbert távoli lövése kerülte el a kaput, majd Szőcs László lőtte telibe a baloldali kapufát. Éledezni kezdett a hazai csapat, de a kecsegtető helyzetek elmaradtak, Gelence pedig ellentámadásra berendezkedve veszélyeztetett párszor. Az egyenlítéshez a 38. percben állt a legközelebb az SZFC, ám Szőcs passzát követően Simon Arnold ziccerben nem találta el a kaput.

Térfélcsere után bátrabban jött ki az öltözőből a házigazda, ám az ellenfél tizenhatosában továbbra is körülményesen focizott, a játékosok ritkán vállalkoztak lövésre, azok pedig rendre elkerülték a kaput. Az 50. percben Simon ismét egyenlíthetett volna, két védő szorításában átemelte a kapuson a labdát, ám a játékszer – a közönség nagy csalódottságára – elkerülte a kaput. Az idő teltével sem tudott igazán nagy ziccereket kialakítani az SZFC, a próbálkozások rendre célt tévesztettek. A második játékrészben minimálist kockáztató vendégek szinte megduplázták előnyüket, ám a 90. percben Csutak lövését Sebestyén nagy nyújtózkodással kitolta. Aztán a találkozó véghajrájában, a 93. percben összejött az egyenlítés, Szőcs fűzte be védőit a bal szélen, beadását pedig a csereként beálló Tamás Előd bólintotta a kapuba. A középkezdést követően pedig véget ért a mérkőzés.

„Vannak hibák, amiket ki kell javítsunk a visszavágóra. Egyes játékosoknak megremegett a lába, nincsen még nekik ilyen szintű tapasztalatuk. A fiúk próbálták kihozni magukból a maximumot, de pár helyen nem úgy jött ki a lépés, ahogy eltervezték. A mérkőzésen sebezhető volt az ellenfél védelme, de mi szinte minden lehetőségünket kihagytuk. A feljutás sorsa nem dőlt el, az utolsó percben szerzett gólunk visszahozott a játékba. Az ellenfélnél is vannak komoly tapasztalattal rendelkező játékosok, de ha nem hagyjuk, hogy játsszák a sokpasszos játékukat, és rájuk tudjuk erőltetni a miénket, akkor sikerülhet elérni a feljutást” – összegzett a találkozót követően Botorok János, az SZFC edzője.

Folytatás jövő szombaton Gelencén, a feljutásért folytatott harcban az idegenben elért 1–1-es döntetlenjüknek köszönhetően a Kovászna megyeiek vannak kisebb előnyben.

Labdarúgó 3. Liga, osztályozó, első mérkőzés, sétatéri stadion, 700 néző: Székelyudvarhelyi FC–Gelencei Nemere 1–1 (0–1); gólszerzők: Tamás Előd (90+3), illetve Ilie Roman (11.).
Az SZFC kezdője: Sebestyén Attila, Balázsi Csaba, Demény Norbert, Péter Mózes, Szécsi Barna, Péter Levente (Tamás Előd, 66.), Bálint Rajmund (Simon Norbert, 76.), Bálint Róbert, Simon Arnold, Cătălin Doltea, Szőcs László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!