Nem kímélte Nyárádszeredát az ASA II.

Nem kímélte Nyárádszeredát az ASA II.

Fotó: Gligor Róbert László

Nagy érdeklődés előzte meg Nyárádszereda és az ASA összecsapását a Maros megyei 4. liga 32. fordulójában, ugyanis a kék-fehérek előzőleg egy látványos mérkőzésen legyőzték Marosludast, és a vásárhelyiek a bajnoki címért küzdenek. Ezúttal azonban a hazai csapat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Gligor Róbert László

2015. május 26., 19:512015. május 26., 19:51

2015. május 26., 20:332015. május 26., 20:33

Még jóformán helyet sem foglalt a közönség a lelátón, a vendégek már megzörgették a hazaiak hálóját: Teut beadását Moldován küldte a hálóba (0–1). Ugyancsak ő próbálkozott a következő nagy helyzetnél is, de nem talált be, erre azonban a vendéglátók válaszoltak: Fărcaș átadását az üresen érkező Tóth L. közelről a kapu fölé vágta. A szünetig a vendégek még két óriási lehetőséget puskáztak el, Török lövése a kapufát találta el, míg az egyedül maradt Teut öt méterről a szeredai hálóőr kezébe továbbította a labdát.

A második félidő a hazaiak kezdeményezéseivel indult, de Fărcaș gyenge próbálkozása elkerülte a kaput, míg Deteșan lövését Moga a felső sarokból tornászta ki. Csakhamar magához ragadta a mérkőzés irányítását az ASA, és kíméletlenül leseperte a tehetetlenül kapkodó nyárádszeredaiaikat. A 62. percben Kanyaró értékesített egy átadást (0–2), majd Teut szabadrúgását ismét Kanyaró fejelte be a hálóba (0–3).

Moldován lövése a kapufáról pattant vissza, ezután a középpályáról induló, mindenkin átjutó Caliani szerzett gólt (0–4). Teut lövése a lécet találta el, Török próbálkozása a léc fölött szállt el, de a 78. percben Imreh és Teut összjátéka után az utóbbi állította be a végeredményt (0–5). A 84. percben Moldován lövését elcsípte a hazai kapus, az ellentámadás során pedig Kovácsnak nem sikerült szépítenie.

Ezzel a győzelmével az ASA két ponttal továbbra is vezeti a ranglistát, Nyárádszereda csapata pedig a 9. helyről várja az utolsó két fordulót.

Labdarúgás, Maros megyei 4. liga, 32. forduló:
Nyárádszereda–ASA 05 (01)
Vezették:
Ștef Claudiu, Tănăsuc Andra, Gașpar Vlăduț
Gólok: Moldován (2.), Kanyaró (62., 68.), Caliani (73.), Teut (78.)
Sárga lapok: Soțan, Tóth S., Bojtos, illetve Totó
Nyárádszereda: Borbély, Soțan, Oprea, Tóth S. (Sándor 73.), Bojtos, Tóth L. (Peres 46.), Stoica, Dragomir, Soós, Fărcaș (Kovács 57.), Deteșan
ASA: Moga (Donisan 80.), Ștefan, Caliani, Draghici, Kanyaró (Imre 72.), Moldován, Totó, Mihály, Candrea, Török, Teut

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!