Gyors búcsú a Ligakupától

Gyors búcsú a Ligakupától

Alig mutatkozott be hazai környezetben a vásárhelyi együttes az új kupasorozatban, máris vesztesként hagyta el a pályát a Jászvásári CSMS-vel szemben. A Ligakupa selejtezőkörében tartalékos felállással esélyük sem volt a továbbjutásra.

Horváth Bálint Ottó

2014. július 17., 14:492014. július 17., 14:49

2014. július 17., 15:162014. július 17., 15:16

Mintegy háromezer vásárhelyi szurkoló látogatott ki szerdán este a Sziget utcai stadionba, hogy megtekintse kedvenc csapata első hivatalos mérkőzését az új idényben. Összességében gyenge mérkőzést játszott egymással az élvonalba feljutott két együttes. Az ASA csapatában erre a találkozóra a tapasztaltabb Ousmane N`Doye, Patrice Feussi és a kapus Adrian Viciu kivételével az utánpótlás együttes tagjai kaptak helyet, ugyanis az első számú keret továbbra is Angliában edzőtáborozik. Csalódniuk kellett a hazai nézőknek a játék képe, de főleg az ASA fiatal futballistáinak gyenge teljesítménye miatt. Egyetlen veszélyes helyzetet sem tudtak kialakítani a vásárhelyiek, csupán egy erőtlen távoli kapura lövésük volt.

A Marius Lăcătuş által felkészített Jászvásári CSMS uralta a találkozót, amely már a kezdő sípszót követően magához ragadta a játék irányítását. Az első tíz percben kétszer is betalálhattak volna a vendégek, majd a 21. percben egy közeli fejesnél kimaradt legnagyobb lehetőségük. Ami késik, nem múlik alapon folytatták a moldvaiak, akik szünet előtt néhány perccel szabadrúgásból megszerezték a vezetést Alexandru Cretu révén: védőjét lerázta, és a kapuba bólintott. A gól után egyáltalán nem forgott veszélyben a jászvásáriak továbbjutása. Csak rövid ideig tudták tartani a labdát a hazaiak, távoli, pontatlan lövéseik pedig több méterrel elkerülték az ellenfél kapuját.

A második játékrész hasonlított az elsőhöz, nyugodtan járatták a labdát a vendégek, nagyobb gólszerzési lehetőségük nem adódott, azonban ellentámadásaik komoly gondot okoztak a hazai védőknek. Hét perccel a lefújás előtt a csatár, Clement Pălimaru végleg eldöntötte a mérkőzést, amikor jobb oldali beadás után a labda a kapufáról kipattanva hozzá került, és könnyen a hálóba passzolta azt.

Vereségével az ASA búcsúzott a Ligakupa további küzdelmeitől, a Jászvásári CSMS pedig vasárnap a Kolozsvári CFR-t fogadja a sorozat nyolcaddöntőjében. A selejtezőkör másik mérkőzésén a csupán tizenhárom játékost benevező Rapid nagyot küzdve 1–0 arányban verte a CS U Craiovát Bukarestben, így nagy riválisával, a Steauával játszhat szombaton a negyeddöntőbe jutásért.

Az új bajnoki idény első fordulójában a Marosvásárhelyi ASA a Kolozsvári U együttesét látja vendégül július 26-án, szombaton 18.30 órától.                      

Román labdarúgó Ligakupa, selejtezőkör:  
Marosvásárhelyi ASA–Jászvásári CSMS 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Alexandru Cretu (39.), Liviu Mihai (86.)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!