Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez

Fotó: Haáz Vince

Emberelőnye segítségével és második félidei parádés játékával az éllovas Marosvásárhelyi ASA 6–1-re legyőzte a Konstancai Viitorult a labdarúgó 1. liga 30. fordulójának szombati játéknapján.

Horváth Bálint Ottó

2015. május 02., 23:002015. május 02., 23:00

Mindkét együttes keretében meghatározó játékosok nem léphettek pályára: a hazaiaknál Bumba sérülés, Voiculeţ sárga lapos eltiltás miatt, míg a vendégeknél a csapat hátvéd-gólkirálya, Bodgan Mitrea, illetve Cristian Daminuţă.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a Viitorul, több ígéretes támadást vezetett, ezek következtében Mitriţă és Marin próbálkoztak távoli lövésekkel, azonban Stăncioiu – akinek a meccs időpontjában kisfia született – magabiztosan védett. Ezzel ellentétben az ASA támadójátékára a pontatlanság volt a jellemző, legelőször Goga a 20. perc tájékán két lövéssel veszélyeztette Buzbuchi kapuját.

Félóra játékot követően a vendégek csatára, Bonilla kihagyta csapata legnagyobb helyzetét, a másik oldalon Mureşan távoli szabadrúgással veszélyeztetett. Ezután átvette a kezdeményezést a bajnoki címért küzdő együttes, majd a 37. percben egy előrerúgott labdánál Mamele lerántotta Manolovot, így megkapta második sárga lapját, Sebastian Colţescu játékvezető pedig kiállította (első sárgáját is egy Manolovval szembeni szabálytalanságért kapta).

Szünetig próbálkozott megszerezni a vezető gólt az ASA, és egy újabb veszélyes Bonilla-helyzet után, Hora is ziccert rontott, azonban a szögletet követően már nem hibázott, lövése megpattant az egyik védő lábán, és a kapuban landolt.

Emberelőnyben focizva a második játékrészben a vásárhelyi együttes teljes mértékben uralta a mérkőzést, és további öt gólt szerzett. Először szintén Hora talált be az 53. percben egy védhetetlen, erős távoli lövéssel, majd N`Doye találatával (Hora gólpasszából) és Perju öngóljával negyedórával a lefújás előtt az ASA már 4–0-ra vezetett. Röviddel ezután a csereként beálló Nicoliţă szépített, majd a találkozó utolsó öt percében Goga is feliratkozott a góllövők listájára egy szép ejtéssel Stăncioiu kirugása után, végül a hosszabbításban a mérkőzés embere, Hora egy ellentámadást követően megszerezte mesterhármast jelentő gólját.

Tizenegyedik tavaszi győzelmével az ASA egyre közelebb kerül a bajnoki címhez. Megerősítette első helyét a tabellán, és legalább vasárnap estig öt pontra növelte előnyét a Bukaresti Steauával szemben, amely a rivális Dinamóval játszik rangadót. Rendkívül nehéz heten vannak túl a vásárhelyiek, akiknek bő egy hét áll a rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a jövő vasárnapi, Medgyesi Gaz Metan elleni idegenbeli találkozóra.   

Mestermérleg:
Liviu Ciobotariu: „Elégedett vagyok a játékkal és az eredménnyel, nagyon fontos mérkőzés volt számunkra. Fiatal, tapasztalat nélküli játékosok alkotják a Viitorul keretét, gratulálok Gheorghe Haginak, hogy bizalmat szavaz nekik. Ismét megmutattuk, hogy jó formában vagyunk, továbbra is komolyan kell vennünk minden mérkőzést, én biztos vagyok benne, hogy a végig jó eredményeket érünk el. Megőriztük előnyünket a tabella élén, de a bajnokságnak még nincs vége”.
Gheorghe Hagi: „A mérkőzés Mamele kiállításánál dőlt el, mindkét sárga lapnál hibázott. Addig jól játszottunk, voltak helyzeteink, de azután a tapasztalt játékosokból álló hazaiak – akiknek gratulálok – megbüntettek. Remélem tanulunk az elkövetett hibáinkból. Minden hátralevő mérkőzés nehéz lesz, célkitűzésünk minél több pontot szerezni”.

Labdarúgó 1. liga, 30. forduló, Sziget utcai stadion, 7000 néző:
Marosvásárhelyi ASA–Konstancai Viitorul 6–1 (1–0)
Gólszerzők: Hora (45+1., 53., 90+1.), N`Doye (66.), Perju (74., öngól), Goga (86.), illetve Nicoliţă (78.)
ASA: Stăncioiu – Feussi, Constantin, Bejan, Sepsi (Silviu Ilie 75.) – Mureşan, N\'Doye (Gonzalez 68.) – Zicu, Goga, Hora – Manolov (Axente 59.)
Viitorul: Buzbuchi – Hodorogea, Ţâru, Mamele, Manea – Nedelcu (Gavra 58.), Benzar, Marin – Tănase, Bonilla (Nicoliţă 46.), Mitriţă (Perju 72.).
Sárga lapok: Constantin (24.), Hora (42.), Sepsi (51.), Gonzalez (85.), illetve Mamele (32., 37.)
Kiállítva: Mamele (37.)
Vezették: Sebastian Colţescu (Craiova), Vasile Marinescu (Bukarest), Eugen Gheorghe (Suceava)

További eredmények a 30. fordulóból:

Péntek:
Concordia Chiajna–Zsilvásárhelyi Pandurii 1–0 (0–0)

Szombat:
Brassói FC–Kolozsvári CFR 2–2 (1–1)
FC Botoşani–CSU Craiova 2–0 (1–0)

Vasárnap:
16.00 Ceahăul Piatra Neamţ–Astra Giurgiu (Digi Sport 1, Look TV)
18.30 Kolozsvári U–Medgyesi Gaz Metan (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Look Plus)
21.00 Bukaresti Dinamo–Bukaresti Steaua (Digi Sport 1, Look TV)

Hétfő:
18.30 Galaci Oţelul–Petrolul Ploieşti (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Look Plus)
21.00 Jászvásári CSMS–Bukaresti Rapid (Digi Sport 1, Look TV)

Az állás a tabella élén:
1.   ASA        65 pont
2.   Steaua    60 (-1 meccs)
3.   Petrolul   48 (-1 meccs)
4.   Craiova   47
5.   Botoşani  45
6.   Astra        44 (-1 meccs)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!