Döcögős kezdet, parádés végkifejlet

Döcögős kezdet, parádés végkifejlet

Magyarország labdarúgó-válogatottja a világbajnoki selejtezősorozat 4. fordulójában kategorikus, 4–0-ás győzelmet aratott az erőtlen Andorra felett. Helyszíni tudósítás a vasárnapi mérkőzésről.

2016. november 14., 11:342016. november 14., 11:34

2016. november 14., 16:342016. november 14., 16:34

 

Egy órával a kezdősípszó előtt megérkezve a Groupama Arénához, szokatlan, ugyanakkor szívet melengető érzés volt látni, hogy a pireneusi miniállam – és egyáltalán nem világverő – Andorra elleni mérkőzésre, ünneplő, nagy embertömeg gyűlt be a stadionba, a tumultus végett pedig annak környékén is csak araszolva lehetett haladni.

A mérkőzés kezdete előtt a Pénzügyőr zenekar játszotta el a minden magyar számára oly kedves Soho Party-sláger, Az éjjel, soha nem érhet véget dallamait. Ezúttal is parádésra sikeredett az előadás, a közönség elkapta a fonalat és torkaszakadtából énekelt. A himnuszok alatt a magyar szurkolók csodálatos élőképpel rukkoltak elő, magyar színpompában egy 12-est kirakva a középpontba, utalva saját szerepükre, mint 12. játékos.

A mérkőzés viszont nem indult pompásan. A közel telt házas, húszezres publikum azt láthatta, hogy a labdabirtoklási arányunk már-már barcelonás magasságokat súrol, de a játékunk meddővé vált, Andorra pedig jól védekezett. Az első 20 perc egyetlen említésre méltó momentuma Kleinheisler szükségtelen sárga lapja volt. Gerával szembeni szabálytalanság miatt vehemensen, „nevelői szándékkal” rohant az ellenfeléhez, majd barátságtalanul meg is lökte az andorrait. Sárga lapos figyelmeztetés lett a vége, na és a márciusi portugálok elleni pihenő, ugyanis így kigyűlt az egy meccses eltiltást maga után vonó két sárga lap. Hideg fejjel, forró szívvel! – tudnánk tanácsolni.

Fél óra elteltével, mikor a közönség soraiban már tapinthatóvá kezdett válni az elégedetlenség, jött a megváltás. Dzsudzsák kavarta meg az andorraiak hátsó alakzatának bal oldalát. Jobbal belőtt éles lövését Gomes a saját ötöséből ugyan kitenyerelte, de éppen a középen érkező Gerához, aki erős, lapos lövéssel megszerezte a vezetést (1–0). Egy gól nem gól, szokták mondani a minimális előny birtokában. Nos, Dzsudzsák is ezt gondolhatta, ugyanis a 42. percben megint szélvészként viharzott el jobbszélen, pontosan adott be az andorrai kapu előterébe, ahol Langnak csak a kapuba kellett belsőznie (2–0).

A második félidő a B-közép székely himnusz éneklésével kezdődött, a játék pedig az első félidei kezdést másolta. Magyar labdabirtoklás, kapura veszélytelen játékkal. A közönség közben jól szórakoztatta magát, és a 12. játékosként a legjobb teljesítményt nyújtotta. A 73. percben Gera rendkívüli szemfülességgel, precíz, finom mozdulattal hozta kapussal szembeni helyzetbe Gyurcsót, aki jobb külsővel a hosszúba helyezte a lasztit (3–0). A végén jött a slusszpoén. Az utolsó negyedórára becserélt Stieber a 88. percben a baloldalon bejátszotta magát szinte az andorrai ötösig, az alapvonal mentén erős lapos passza pedig Szalai sarkát találta meg. Szalairól pedig menetrendszerűen ment is hálóba a labda (4–0).

A mutatott játék alapján magyar hengerről nem lehet beszélni, de a végeredmény mégis megnyugvásra ad okot. Érezte ezt a közönség is, akik a végső sípszó után a játékosok folyamatos éltetésével hálálkodtak a nagyarányú győzelemért.

A mérkőzés befejeztével a mellettem ülő két kolléga a világbajnokságra való kijutási esélyeinket latolgatta. Egyikük azt mondta, hogy még bőven akad lehetőségünk a kvalifikáció kiharcolására. Ekkor jutott eszembe egy barátom nemrég eldurrantott vicce, mikor is a székely bácsitól megkérdezték, hogy a hal vajon iszik-e vizet. Az öreg góbé fél óra gondolkodás után, roppant magabiztosan azt válaszolta, hogy ő ugyan nem tudja, hogy a hal iszik-e vizet, de ha akarna, ihatna.

A magyar labdarúgó-válogatottnak a jelenlegi harmadik helyről ugyan van lehetősége kijutni az oroszországi világbajnokságra, de ahhoz szinte biztosan Svájcban vagy Portugáliában kell majd győzni, és közben a szerencsével sem szabad hadilábon állni. Legyen győzelmünk és szerencsénk is!

Ilyés Szabolcs, Budapest

2018-as világbajnokság, selejtezők, B csoport, 4. forduló:
Magyarország–Andorra 4–0 (2–0).
Budapest, Groupama Aréna, 20 ezer néző. Vezette: Nikolaidesz (ciprusi).
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Bese, Lang, Guzmics, Korhut – Nagy Á., Gera (Böde, 84.) – Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber Z., 74.), Gyurcsó (Németh K., 81.) – Szalai. Szövetségi kapitány: Bernd Storck.
ANDORRA: Gomes – C. Rubio, E. García, Vales, Llovera, San Nicolás – Víctor Rodríguez (Moreira, 83.), Vieira, C. Martínez (A. Martínez, 67.) – Pujol (J. Sánchez, 87.), Aláez. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez.
Gólszerzők: Gera (33.), Lang (43.), Gyurcsó (73.), Szalai (88.)
A csoport állása: 1. Svájc 12 pont, 2. Portugália 9 pont, 3. Magyarország 7 pont, 4. Feröer szigetek 4 pont, 5. Lettország 3 pont, 6. Andorra 0 pont.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!