Bákót verte felkészülési mérkőzésen az FK Csíkszereda

Bákót verte felkészülési mérkőzésen az FK Csíkszereda

Lejátszotta első téli felkészülési mérkőzését az FK Csíkszereda labdarúgócsapata. Ilyés Róberték szombaton a szintén 3. ligás Bákói Aerostart fogadták a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok mögötti műgyepes pályán, és 3–0-ás győzelmet arattak.

Székelyhon

2015. január 18., 19:432015. január 18., 19:43

Ilyés Róbert és Albu László edzők a keret minden játékosát pályára küldték, de bemutatkozott az FK-ban Tóth Levente is, aki próbajátékra érkezett Csíkszeredába a Maros megyei Búzásbesenyő csapatából. Érdekesség, hogy a játékos ott volt abban a ludasi csapatban, amely két évvel korábban Brassóban, a 3. Ligába való feljutásért rendezett osztályozón legyőzte a csíkiakat.

A mérkőzés nagy része nagy hazai fölényben zajlott. Az FK már a hetedik percben megszerezte a vezetést. Gliga szabadrúgására jól érkezett a röviden Csűrös, aki a hasával ütötte be a labdát a hálóba. A folytatásban is több remek akciót vezetett az FK a nehéz pályán, de eredménytelenül. A vendégeknek egy komoly akciójuk akadt, ám azt is kihagyták.

A félidő végén Bajkó két ajtó-ablak ziccert is elvétett így a felek 1–0-val mehettek pihenni. Bár a második játékrészre az FK egy másik csapattal állt ki, így is fölényben játszott. Az 50. percben pedig Szőcs kiugrott, és 2–0-ra alakította az eredményt. A bákóiak ekkor megrázták egy picit magukat, de csak egy kapufáig jutottak. A hátralevő időben pedig egyértelmű volt a hazai fölény. Az újabb találat pedig a mérkőzés végén született, amikor újra Csűrös volt eredményes.

FK Csíkszereda–Bákói Aerostar 3–0 (1 –0). Gólszerzők: Csűrös (8. és 90. perc), Szőcs (50.). Az FK Csíkszereda kezdőcsapata: Husar – Majzik, Székely, Lőrincz, Tóth, Gliga, Tankó, Csűrös, Tóth Levente, Bajkó, Gergely. A második félidőben a pályára lépett még Dávid (kapus), Kicsi, Székely, Szöllősi, Czimbalmos, Gál, Csűrös, Ilyés, Fodor, Kovács és Szőcs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!