Vállalták a játékot, de nem tudtak győzni

Vállalták a játékot, de nem tudtak győzni

Fotó: Haáz Vince

Tisztesen helytállt és sikerült megszorongatnia francia ellenfelét a Marosvásárhelyi Maros KK-nak, de gyenge végjátékát kihasználva az Elan Chalon nagyarányú győzelmet aratott a ligeti Sportcsarnokban a férfi kosárlabda Európa Kupa K csoportjának 4. fordulójában.

Horváth Bálint Ottó

2017. január 12., 10:212017. január 12., 10:21

2017. január 12., 12:042017. január 12., 12:04

A korábbi híresztelésekkel ellentétben a marosvásárhelyi együttes játékosai a klub vezetőségével való egyeztetés után jobb belátásra tértek, és szerdán este végül vállalták a játékot (a hosszú ideje elmaradt fizetésük miatt készültek tiltakozni). Papírforma szerint nem volt esélye a Maros KK-nak a csoport éllovasa ellen, azonban játékával feledtetni szerette volna az idegenbeli meccsen elszenvedett csúfos, harminchat pontos vereséget.

Bár a találkozó elején elhúzott a francia együttes, a hazaiak még tartották a lépést, így az első negyed után csak három pont volt a hátrányuk. Aztán a második tíz percben megmutatkozott a két csapat közötti különbség, a vásárhelyiek rengeteget hibáztak, a Chalon játékosai viszont sorra szerezték kosaraikat, és szünetben tizenhat ponttal vezettek.

A folytatásban váratlanul jelentősen feljavult a Maros KK játéka, és fokozatosan csökentette lemaradását, de nyolc pontnál közelebb nem tudott férkőzni. A hajrában az utolsó öt percben már nem bírták a vásárhelyi játékosok, és nem tudták megakadályozni az ellenfelet abban, hogy ismét fölényesen, ezúttal huszonkét ponttal nyerjen.  

Kolozsvár és Nagyvárad is kikapott 

Az Európa Kupa O csoportjának 4. fordulójában szintén szerdán a Kolozsvári U-BT az elejétől a végéig kiegyenlített összecsapáson a hajrában 86–81 arányban vendéglátóként alulmaradt az Alba Fehérvárral szemben, így két győzelemmel és két vereséggel a magyar együttes és a francia Pau Orthez mögött visszacsúszott a harmadik helyre, ezáltal csökkentek továbbjutási esélyei. Nagy vereségbe szaladt bele a Nagyváradi VSK a Bajnokok Ligája B csoportjának 12. fordulójában, kedden 78–49-re kapott ki idegenben az ukrán Khimik Juzsnyijtól, ezzel már a 7., utolsó előtti a tabellán (öt győzelem, hét vereség), azonban két mérkőzéssel a vége előtt még mindig továbbjuthat.

A marosvásárhelyi együttes nagyarányú vereségéhez nagyban közrejátszott a rendkívül alacsony dobószázalék a hárompontosoknál (33 kísérletből mindössze 6 volt sikeres), továbbá a hazaiak főleg védekezésben veszítették el a lepattanók küzdelmét. A Maros KK-nál ezúttal senki nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, a legeredményesebb játékosok Dalibor Dapa és Goran Gajovics voltak, mindketten 14 ponttal, illetve 7 és 5 lepattanóval.  

Negyedik csoportbeli vereségét követően a Maros KK a következő fordulóban, jövő szerdán 19 órától Törökországban a Gaziantep otthonában játszik, amely a csoport másik mérkőzésén kedden fölényes, 93–51 arányú győzelmet szerzett idegenben a svéd Södertalje ellen. Az utolsó két forduló előtt a csoportgyőzelemre legnagyobb esélyes Elan Chalon tökéletes mutatóval, négy győzelemmel vezeti a K csoportot, megelőzve a Gaziantepet, míg a harmadik hely megtartására a Södertalje a favorit a Maros KK-val szemben.

Férfi kosárlabda, FIBA Európa Kupa, 2. szakasz, K csoport, 4. forduló, szerda, Marosvásárhely, ligeti Sportcsarnok, 1400 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–Elan Chalon sur Saone 66–88 (20–23, 14–27, 23–15, 9–23). 
Maros KK: Gajovics 14 (1x3), Dapa 14 (2x3), Mohammed 9, Lázár 8, Barham 7 (1x3), Sánta 6, Martinics 5 (1x3), Andrei 3 (1x3), Popescu, Cioacătă, Engi-Rosenfeld. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás.
Elan: Clark 22, Bouteille 15 (3x3), N\'Zeulie 15 (3x3), Loum 9, Harris 6 (1x3), Pitard 6 (1x3), Fall 6, Roberson 6, Marshall 3, N\'Doye. Vezetőedző: Jean Denis Choulet.
Vezették: Haralamposz Karakatszounisz (Görögország), Szergej Tiszlenko (Ukrajna), Dariusz Zapolski (Lengyelország).  

A K csoport állása a 4. forduló után:
1. Elan Clalon 8 pont (4 győzelem/0 vereség, 377–277-es kosárkülönbség)
2. Gaziantep 7 (3/1, 338–295)
3. Södertalje 5 (1/3, 268–319)
4. Maros KK 4 (0/4, 275–367)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

Nagyon gyenge játékkal a Marosvásárhelyi Sirius KK vereséggel zárta utolsó hazai mérkőzését a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában: az alsóház 4. fordulójában nagy arányban kikapott az Aradi ICIM-től a ligeti Sportcsarnokban.

Vereség az utolsó hazai meccsen
Vereség az utolsó hazai meccsen
2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

A Kolozsvári U és a CSM Târgoviște legyőzése után egy könnyebb mérkőzés várt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatára a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 6. játéknapján. A zöld-fehérek szerdán este a Szatmárnémeti VSK-t verték meg.

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

2017. március 07., kedd

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk

Gyergyószentmiklóson rendezték a hétvégén a 13 év alatti fiúk országos kosárlabda-bajnokságának az egyik elődöntő tornáját. 

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk
2017. március 06., hétfő

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius

Szoros mérkőzésen otthon tartotta mindkét pontot a Marosvásárhelyi Sirius KK a Jászvásári Politehnicával szemben, a női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 3. fordulójában.

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius
2017. március 05., vasárnap

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda

Nagyarányú, 35 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a VSK Csíkszereda vasárnap délután a Jászvásári Poli együttesétől a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

Győzelemmel kezdte menetelését a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, az alsóház 1. fordulójában nyolc ponttal felülmúlta a SCM U Craiovát a Dzsungelben.

Szünet után fordított és nyert a Maros KK
Szünet után fordított és nyert a Maros KK
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

2017. március 02., csütörtök

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak

Rendkívüli ülést hívott össze a Maros KK alapító tagjaiból álló tanács. A gyűlésen Cornel Lungu benyújtotta lemondását az elnöki tisztségből, amelyet a vezetőtanács el is fogadott. Ugyanakkor egy új elnöknek szavaztak bizalmat, Kibédi Zoltán személyében.

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

A Brassói Olimpia otthonában lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 3. játéknapján. 

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

Tizenkét pontos vereséget szenvedett vasárnap délután a VSK Csíkszereda a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokság középdöntőjének nyitómérkőzésén. A Bukaresti Știința 67–55-re győzött az Erőss Zsolt Arénában.

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Második mérkőzését is elveszítette a Marosvásárhelyi Sirius KK az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság középszakaszának alsóházában, hazai pályán két ponttal alulmaradt a CSBT Alexandriával szemben.

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!