Magabiztosan zárták az alapszakaszt

Magabiztosan zárták az alapszakaszt

Fotó: Boda L. Gergely

Fölényes győzelmet aratott a BCM U Pitești felett a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszának 22., utolsó fordulójában. A szombati mérkőzésen az elejétől a végéig vezettek a Tigrisek a ligeti Sportcsarnokban.

Horváth Bálint Ottó

2017. február 26., 12:192017. február 26., 12:19

2017. február 26., 14:062017. február 26., 14:06

A találkozó kezdete előtt a Maros KK csapatkapitánya, Lázár László bemutatta a Román Kupában szerzett, a második helyért járó díjat a marosvásárhelyi szurkolóknak, akik felállva tapsolták meg kedvenceiket, és a mérkőzések végén megszokott „Szép volt fiúk!” rigmust skandálták.

Nagy fölényben játszottak

Hatékony támadójátékkal kezdte a mérkőzést a Maros KK, így már az elején elhúzott ellenfelétől, és tíz pontos előnyt dolgozott ki. Ezután továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, Pitești pedig nem tudott közelebb férkőzni, a második negyed pontegyenlőséggel zárult. Szünet után folytatták eredményes játékukat a kiválóan védekező vásárhelyiek, akik irányításuk alatt tartották a találkozót, és tovább növelték a különbséget.

Az utolsó negyedben nem volt kérdéses a Maros KK egyértelmű, tizenhat pontos győzelme, amellyel magabiztosan fejezte be a bajnokság alapszakaszát. A Maros KK kiváló csapatjátékát jól mutatja, hogy öt játékos is több mint tíz pontot szerzett, és hárman, Goran Martinics, LaMarcus Reed, illetve Lázár László egyaránt 16 ponttal zártak.

Túltették magukat a kupadöntőn

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Szászgáspár Barnabás, a Maros KK vezetőedzője gratulált a játékosoknak, akiknek sikerült túltenniük magukat a drámai végjátékban elveszített kupadöntőn, a vereség után felálltak, és nagy küzdési akarással játszottak. Szászgáspár közölte, erős csapatot győztek le, ezzel nagy lépést tettek a hetedik hely megtartása érdekében. Tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű menetelésük a középszakaszban, de amennyiben ugyanolyan hozzáállással játszanak, mint Pitești ellen, elérhetik céljukat. A szakvezető megjegyezte, előnyükre válik, hogy a bajnokság második szakaszában az alsóházban csak hat, hetente egy mérkőzést játszanak, hiszen így nem válik zsúfolttá a programjuk, és bőven lesz idejük felkészülni a rájátszásra.

A vendégek edzője, Hristu Șapera elégedetlen volt játékosai hozzáállásával, és azzal, ahogyan kezelték a mérkőzést, ugyanis a szezon egyik legrosszabb meccsén vannak túl, és nem ezzel a játékkal jutottak be a felsőházba. Șapera úgy fogalmazott, a középszakaszra vissza kell nyerjék jó formájukat, és reméli, minél jobb eredményeket érnek el, hogy kedvező helyzetből várják a rájátszást.

Kezdődik a középszakasz

A bajnokság alapszakaszát nyolc győzelemmel és tíz vereséggel (mindegyik csapatnak törölték a nemrég visszavonult Nagybányai Olimpic ellen elért eredményeit) a hetedik helyen befejező Maros KK a középszakasz alsóházában folytatja, ahol oda-visszavágó rendszerben hat mérkőzést játszik, ellenfelei a Bukaresti Dinamo, a Galaci Phoenix és SCM U Craiova lesznek. A csapatok magukkal viszik az alapszakaszban elért eredményeiket, a végén a 7. és 8. helyezettek bejutnak a rájátszásba: a marosvásárhelyi együttes nagy előnnyel rendelkezik vetélytársaihoz képest, és az első számú esélyes a hetedik helyre. A középszakasz küzdelmei már hétvégén elkezdődnek, a Maros KK valószínűleg a SCM U Craiova ellen kezd hazai pályán.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 22. forduló, ligeti Sportcsarnok, 1750 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–BCM U Pitești 93–77 (30–20, 20–20, 24–16, 19–21)
Maros KK: Martinics 16 (4x3), Reed 16 (1x3), Lázár 16, Dapa 15 (1x3), Kalve 12 (2x3), Markovics 9, Andrei 5 (1x3), Popescu 2, Sánta 2, Borșa, Cioacătă, Bichiș. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás.
BCM U: Hunter 21 (2x3), Kosztoszki 15 (3x3), Mladenovics 12, Gabrics 11 (2x3), Marinov 9, Tudor 5 (1), Corpodean 3 (1), Zaharie 1, Stâncuț, Balmus. Vezetőedző: Hristu Șapera.
Vezették: Laurențiu Grigoraș (Buzău), Sorin Drugău (Brassó), Dragoș Nicolae (Bukarest).

További eredmények a 22. fordulóból:
SCM U Craiova–Bukaresti Steaua 81–79 (14–18, 23–22, 15–12, 29–27)
Kolozsvári U-BT–Bukaresti Dinamo 96–79 (33–18, 21–16, 25–20, 17–25)
Nagyváradi VSK–Galaci Phoenix 73–63 (16–21, 15–10, 23–10, 19–22)     
A Temesvári KK és a Nagyszebeni CSU szabadnapos volt

Ranglista:
1. Kolozsvár 34 pont (16 győzelem/2 vereség)
2. Steaua 30 (12/6)
3. Nagyszeben 30 (12/6)
4. Temesvár 28 (10/8)
5. Pitești 27 (9/9)
6. Nagyvárad 27 (9/9)
7. Maros KK 26 (8/10)
8. Dinamo 23 (5/13)
9. Galac 23 (5/13)
10. Craiova 22 (4/14).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

Nagyon gyenge játékkal a Marosvásárhelyi Sirius KK vereséggel zárta utolsó hazai mérkőzését a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában: az alsóház 4. fordulójában nagy arányban kikapott az Aradi ICIM-től a ligeti Sportcsarnokban.

Vereség az utolsó hazai meccsen
Vereség az utolsó hazai meccsen
2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

A Kolozsvári U és a CSM Târgoviște legyőzése után egy könnyebb mérkőzés várt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatára a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 6. játéknapján. A zöld-fehérek szerdán este a Szatmárnémeti VSK-t verték meg.

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

2017. március 07., kedd

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk

Gyergyószentmiklóson rendezték a hétvégén a 13 év alatti fiúk országos kosárlabda-bajnokságának az egyik elődöntő tornáját. 

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk
2017. március 06., hétfő

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius

Szoros mérkőzésen otthon tartotta mindkét pontot a Marosvásárhelyi Sirius KK a Jászvásári Politehnicával szemben, a női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 3. fordulójában.

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius
2017. március 05., vasárnap

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda

Nagyarányú, 35 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a VSK Csíkszereda vasárnap délután a Jászvásári Poli együttesétől a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

Győzelemmel kezdte menetelését a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, az alsóház 1. fordulójában nyolc ponttal felülmúlta a SCM U Craiovát a Dzsungelben.

Szünet után fordított és nyert a Maros KK
Szünet után fordított és nyert a Maros KK
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

2017. március 02., csütörtök

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak

Rendkívüli ülést hívott össze a Maros KK alapító tagjaiból álló tanács. A gyűlésen Cornel Lungu benyújtotta lemondását az elnöki tisztségből, amelyet a vezetőtanács el is fogadott. Ugyanakkor egy új elnöknek szavaztak bizalmat, Kibédi Zoltán személyében.

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

A Brassói Olimpia otthonában lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 3. játéknapján. 

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

Tizenkét pontos vereséget szenvedett vasárnap délután a VSK Csíkszereda a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokság középdöntőjének nyitómérkőzésén. A Bukaresti Știința 67–55-re győzött az Erőss Zsolt Arénában.

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Második mérkőzését is elveszítette a Marosvásárhelyi Sirius KK az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság középszakaszának alsóházában, hazai pályán két ponttal alulmaradt a CSBT Alexandriával szemben.

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!