A Villy lett az őszi bajnok

A Villy lett az őszi bajnok

Fotó: Barabás Ákos

Lejárt az idei utolsó forduló a székelyudvarhelyi felnőtt férfi kosárlabda-bajnokságban, az őszi bajnoki címet pedig a Villy csapata szerezte meg.

Zátyi Tibor

2016. december 20., 14:152016. december 20., 14:15

2016. december 20., 14:282016. december 20., 14:28

A Rákóczi Sportcentrumban vasárnap rendezett játéknapon a Vendor SK az első negyedben meglepte a sokkal tapasztaltabb Bivalyokat, és előnyét a szünetig meg is tartotta. Ezután a kétszeres bajnok fordított, és ha nehezen is, de behúzta a győzelmet.

Sokkal simább sikert aratott a Villy a gyergyószentmiklósi Vuk-ISK ellen, két negyed után már 13 ponttal vezetett, és végül 65:47 arányban győzött. A Vuk-ISK a Globus ellen javított, és annak ellenére, hogy az első negyed végén még hátrányban volt, végül közel 30 pontos sikert aratott. Végig szoros volt a harc az InterProd–Ati HB találkozón, melyen két pont döntött az utóbbi csapat javára.

„Nagyon sok a szoros mérkőzés, ezért igen kiegyensúlyozott az idei bajnokság. A visszavágók során még sok minden változhat. Lejárt az őszi szezon, melyben az InterProd végig nagyon jól szerepelt, akárcsak a két évvel ezelőtti bajnok, a Vuk-ISK. A középiskolásokból álló Vendor is meglepetést okozott, legyőzte az Ati HB-t. Nincs előre lefutott meccs” – összegzett Kádár Levente, a bajnokság szervezője.

Székelyudvarhelyi városi kosárlabda-bajnokság, 6. forduló:
Vendor–Bivalyok 54:62 (19:14, 15:16, 8:18, 12:14),
Vuk-ISK–Villy 47:65 (16:21, 5:13, 10:16, 16:15),
Vuk-ISK–Globus 75:48 (16:18, 17:8, 16:8, 26:14),
InterProd–Ati HB 50:52 (8:11, 7:11, 11:14, 24:16).

A bajnokság állása
1. Villy 6 5 1 381:286 11
2. InterProd 6 4 2 367:336 10
3. Bivalyok 5 4 1 345:275 9
4. Vuk-ISK 6 3 3 378:355 9
5. Ati HB 5 2 3 258:254 7
6. Vendor SK 5 1 4 241:314 6
7. Globus 5 0 5 211:361 5

Hamarosan 24. EMDKK

Idén is karácsony és szilveszter között (december 27–29.) rendezik meg az Erdélyi Magyar Diák Kosárlabda Kupát a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban. Kádár Levente szervezőtől megtudtuk, hogy a 24. EMDKK-n tíz együttes fog harcolni az első helyért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

Nagyon gyenge játékkal a Marosvásárhelyi Sirius KK vereséggel zárta utolsó hazai mérkőzését a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában: az alsóház 4. fordulójában nagy arányban kikapott az Aradi ICIM-től a ligeti Sportcsarnokban.

Vereség az utolsó hazai meccsen
Vereség az utolsó hazai meccsen
2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

A Kolozsvári U és a CSM Târgoviște legyőzése után egy könnyebb mérkőzés várt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatára a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 6. játéknapján. A zöld-fehérek szerdán este a Szatmárnémeti VSK-t verték meg.

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

2017. március 07., kedd

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk

Gyergyószentmiklóson rendezték a hétvégén a 13 év alatti fiúk országos kosárlabda-bajnokságának az egyik elődöntő tornáját. 

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk
2017. március 06., hétfő

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius

Szoros mérkőzésen otthon tartotta mindkét pontot a Marosvásárhelyi Sirius KK a Jászvásári Politehnicával szemben, a női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 3. fordulójában.

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius
2017. március 05., vasárnap

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda

Nagyarányú, 35 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a VSK Csíkszereda vasárnap délután a Jászvásári Poli együttesétől a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

Győzelemmel kezdte menetelését a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, az alsóház 1. fordulójában nyolc ponttal felülmúlta a SCM U Craiovát a Dzsungelben.

Szünet után fordított és nyert a Maros KK
Szünet után fordított és nyert a Maros KK
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

2017. március 02., csütörtök

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak

Rendkívüli ülést hívott össze a Maros KK alapító tagjaiból álló tanács. A gyűlésen Cornel Lungu benyújtotta lemondását az elnöki tisztségből, amelyet a vezetőtanács el is fogadott. Ugyanakkor egy új elnöknek szavaztak bizalmat, Kibédi Zoltán személyében.

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

A Brassói Olimpia otthonában lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 3. játéknapján. 

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

Tizenkét pontos vereséget szenvedett vasárnap délután a VSK Csíkszereda a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokság középdöntőjének nyitómérkőzésén. A Bukaresti Știința 67–55-re győzött az Erőss Zsolt Arénában.

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Második mérkőzését is elveszítette a Marosvásárhelyi Sirius KK az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság középszakaszának alsóházában, hazai pályán két ponttal alulmaradt a CSBT Alexandriával szemben.

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!