Rangadón maradt alul a Mureșul

Rangadón maradt alul a Mureșul

Fotó: Boda L. Gergely

A Marosvásárhelyi Mureşul kétgólos vereséget szenvedett a Nagybányai Minaur elleni hazai mérkőzésén, a női kézilabda A osztály B csoportjában, a 12. forduló rangadóján, és lemaradt a három esélyestől a ranglista élén.

Horváth Bálint Ottó

2017. január 24., 10:452017. január 24., 10:45

2017. január 24., 12:002017. január 24., 12:00

A vasárnap délutáni találkozót megelőzően a két együttes azonos pontszámmal, illetve hét győzelemmel és egy vereséggel rendelkezett, azonban a Máramaros megyei csapatnak sokkal jobb volt a gólkülönbsége, és ennek köszönhetően vezette a bajnokságot.  

Szoros játékkal kezdődött a mérkőzés, majd a vásárhelyiek átvették a vezetést, és öt góllal elhúztak ellenfelüktől. Ezután viszont jelentősen visszaesett a teljesítményük (szünetig csak egyszer találtak be), és az első félidő végéhez közeledve a Minaur feljavult játékával megfordította az eredményt – szünetben egy góllal vezetett.

Fordulás után kiegyenlített maradt a játék, a vendégek tartották előnyüket, majd tíz perccel a vége előtt ötgólos különbségre tettek szert. Ekkor úgy tűnt, hogy végleg eldőlt a találkozó. Aztán a hajrában a Mureşul csökkentette hátrányát, és több támadásnál lehetősége volt (három hétméterest is kihagyott) az egyenlítésre, azonban a nagybányaiak kapusa remekül védett, ezzel megőrizte csapata a kétgólos előnyt, ami győzelmet ért.

Szezonbeli második vereségével (legutóbb a nyitófordulóban szintén hazai pályán Resicabánya ellen vesztett) a Mureşul maradt a ranglista 4. helyén, három ponttal lemaradva az azonos pontszámmal (24) rendelkező Nagybányai Minaurtól, CSM Slatinától és Resicabányai CSU-tól.

A bajnokság odavágóinak 13., utolsó fordulójában a vásárhelyiek számára újabb rangadó következik, hiszen vasárnap a CSM Slatina pályáján játszanak.

Női kézilabda A osztály, B csoport, 12. forduló,  vasárnap, Marosvásárhely, ligeti Sportcsarnok, 150 néző:
Marosvásárhelyi Mureşul–Nagybányai Minaur 19–21 (10–11).
Mureşul: Petruneac – Stângu 6, De Oliveira 5, Moloci 4, Fărcaș 2, Bucin 2, Serediuc, Bab, Rad, Burnete, Grosu, Manole. Vezetőedző: Georgeta Bucin.
Minaur: Nastasă – Andrita 5, Rudic 5, Naumenko 4, Mihai 3, Bledea 2, Zegrean 1, Bidașcu 1. Vezetőedző: Simona Maior-Pașca.
Vezették: Georgiana Doană, Ana Maria Gociu (mindketten Bukarest).

További eredmények a 12. fordulóból (vasárnap):
Temesvári CSU–CSM Slatina 22–33 (12–20)
Dacia Mioveni–Resicabányai CSU 23–30 (12–17)
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Nagyváradi CSU 32–36 (11–13)
A Nagybányai Extrem, Brassói Național és Kisjenői Körös szabadnapos volt.

Ranglista:
1. Minaur 24 pont (+115 gól)
2. Slatina 24 (+95)
3. Resicabánya 24 (+52)
4. Mureșul 21
5. Extrem 15
6. Nagyvárad 12
7. Brassó 12
8. Sepssiszentgyörgy 7
9. Mioveni 6
10. Temesvár 3
11. Kisjenő 1

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.

A végére elfogyott az ellenfél
A végére elfogyott az ellenfél
2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Vaslui csapatát fogadja az SZKC
Vaslui csapatát fogadja az SZKC
2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

2017. március 07., kedd

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában

Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának. 

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában
2017. március 04., szombat

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben

Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.

Utolérte az éllovast az Active 7
Utolérte az éllovast az Active 7
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

2017. március 01., szerda

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben

Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

2017. február 25., szombat

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea

Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.

Călărași csapatát fogadja az SZKC
Călărași csapatát fogadja az SZKC
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

2017. február 22., szerda

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán

Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!