Pokoli nehéz lesz a bragai visszavágó

Pokoli nehéz lesz a bragai visszavágó

Fotó: Barabás Ákos

Vezetett öt góllal is, végül minimális különbségű vereséget szenvedett a portugál ABC Bragától a Székelyudvarhelyi KC a Challenge Kupa harmadik körének odavágóján. A szombat esti találkozón az utolsó másodpercekben szerzett góllal 25–24-re nyertek a portugálok, visszavágó jövő szombaton, idegenben.

Zátyi Tibor

2015. november 21., 22:182015. november 21., 22:18

2015. november 22., 21:142015. november 22., 21:14

A cserepadon csupán három mezőnyjátékossal– köztük két beállóssal – kezdett az SZKC, mivel Goran Bogunovics nem épült fel a keddi, Temesvári Poli elleni mérkőzésen összeszedett sérüléséből. A városi sportcsarnok ezúttal is megtelt a Challenge Kupa döntőjének megismétlésére (májusban az SZKC Bragában négy góllal kikapott, a visszavágón héttel nyert, és elhódította első nemzetközi trófeáját). A Jokanovics – Ghiță, Markez, Tálas, Ojleszki, Onyejekwe és Kuzmanoszki kezdő (játszott még: Orbán, Szabó – Szász, Sipos és Mihalcea) pedig nagyon beragadt. A támadás egyáltalán nem működött, Jokanovics pedig hiába fogott két labdát, túloldalt Humberto Gomes lehúzta a rolót. A hazaiak edzője, Vlad Caba a nyolcadik perben 0–4-es állásnál időt kellett kérjen. Ghiță törte meg a gólcsendet, ám javulni nem akart a játék, hiszen csak a 14. percben érkezett a második hazai gól, Onyejekwe talált be.

Innen azonban csodálatosan feljavult a KC játéka, jöttek a gólok, meg a portugál időkérés is, ám Carlos Resende sem tudta megállítani az SZKC-t, a 19. perc végén a pazarul játszó Ojleszki egyenlített ötnél. A macedón szélső villogott, portugál középkezdést követően labdát is lopott, góljával pedig 8–6-ra vezetett az SZKC. Ezután kettős emberhátrányba került a házigazda, ki is használta a Braga és nyolcnál egyenlített. A félidőben a portugálok több gólt már nem szereztek, az SZKC ellenben négyet (másfél percet kettős emberelőnyben is játszott), szünetre 12–8-as állásnál mentek pihenni a csapatok.

Ekkor még senki sem gondolt a végkifejletre, hiszen a térfélcserét követően Kuzmanoszki növelte ötre az előnyt. Az agresszív védekezésével fontos labdákat szerzett Braga, Hugo Rocha vezetésével pedig játékban maradt, 15–12-es állásnál Caba időt is kért, hogy rendezze a sorokat. Az SZKC előnye rendre 3–4 gól körül mozgott, a 47. percben Ghiță találatát követően pedig ismét öttel vezetett (20–15). A sok hiányzó miatt improvizálni is kellett a játékban, amíg pihentek az átlövők, akkor hol Szász, hol Onyejekwe játszotta az irányító szerepét.

Azonban az utolsó tíz percben teljesen megfordult a játék képe, Braga pedig folyamatosan ledolgozta a hátrányát, az 55. percben már csak egy maradt a KC előnyéből (23–22). A vér szagát megérző portugálok pedig nem akartak elfáradni, a kapuban a korábban Gomest váltó Emanuel Ribeiro pedig bravúrt bravúrra halmozott, a Braga pedig megszerezte a vezetést. Az utolsó percben Ojleszki egyenlített. Nyolc másodperccel a vége előtt vendég időkérés következett, majd a kapuban Szabó hiába védett, a kipattantót összeszedő portugál szélső bevágta, 25–24-re nyert a Braga.

Nagyon nehéznek ígérkezik a szombati visszavágó Portugáliában, hiszen egygólos előnyből a házigazda Braga várja majd kedvezőbb helyzetből a mérkőzést. Májusban az SZKC négy góllal, 32–28-ra kapott ki a döntő odavágóján Portugáliában.

A visszavágó előtt még van egy bajnoki mérkőzése az SZKC-nak, kedden 17.15-től a CSM Ploiești csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Mestermérleg

Carlos Resende, a Braga edzője: Jó eredmény ez számunkra, boldogok vagyunk, hogy nyertünk, de még nem dőlt el semmi. Nem volt szép mérkőzés, nagy csata volt. A vége nagyon érdekessé vált, mikor mindkét csapat lehozott kapussal támadott. Látszott, hogy mindkét együttesnél voltak hiányzók.

Hugo Rocha, Braga: Kemény, főleg kelet-Európára jellemző játék folyt a pályán. Az első félidőben sokat hibáztunk, pontatlanok voltunk. A második félidőben sokkal jobban kijött a lépés. Mentünk előre, a düh hajtott minket, mindenért feláldoztuk magunkat, végül szerencsével nyertünk. A visszavágó nulláról kezdődik, kemény találkozóra számítok, hiszen nagyon jó csapat az SZKC.

Chike Onyejekwe, SZKC: A pályán nagyon is éreztük, mennyire kemény meccs volt. Az első félidőben jól ment minden, a másodikban kicsit lazábbra vettük, sokat hibáztunk, visszahoztuk őket a mérkőzésbe. Nyerni megyünk Portugáliába.

Vlad Caba, az SZKC edzője: Tudtuk jól, hogy erős csapat Braga, ahol megmaradt a keret nagyja. Nálunk a nyáron nagy volt a jövés-menés, sok a sérült, eddig két mérkőzésre sem tudtuk ugyanazt a keretet nevezni, emiatt folyamatosan kerestük a megfelelő felállást. Rosszul kezdtünk, majd a szünetig folyamatosan javult a játékunk. A másodikban sok technikai hibánk volt, fizikailag felőrlődtünk, hibára kényszerítettek minket. A Braga az egyik legjobb csapat, akivel találkoztunk az elmúlt években. A továbbjutás szempontjából ők az esélyesek, mi mindent megteszünk azért, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat.

Challenge Kupa, 3. kör, első mérkőzés:
Székelyudvarhelyi KC–ABC Braga 24–25 (12–8)
Gólszerzők: Ojleszki 7, Ghiță, Tálas 4–4, Onyejekwe 3, Kuzmanoszki, Mihalcea 2–2, Markez, Szász 1–1, illetve Antunes 5, H. Rocha 4, M. Pereira, N. Pereira 3–3, Branquinho, A. Gomes, Martins, Pesqueira 2–2, Albuquerque, Rebelo 1–1.
Hetesek: 4/3, illetve 2/2.
Kiállítások: 10, illetve 10 perc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.

A végére elfogyott az ellenfél
A végére elfogyott az ellenfél
2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Vaslui csapatát fogadja az SZKC
Vaslui csapatát fogadja az SZKC
2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

2017. március 07., kedd

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában

Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának. 

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában
2017. március 04., szombat

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben

Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.

Utolérte az éllovast az Active 7
Utolérte az éllovast az Active 7
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

2017. március 01., szerda

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben

Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

2017. február 25., szombat

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea

Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.

Călărași csapatát fogadja az SZKC
Călărași csapatát fogadja az SZKC
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

2017. február 22., szerda

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán

Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!