Három pontból csak egy maradt

Három pontból csak egy maradt

Fotó: Mihály Csaba

Hiába vezetett első perctől az utolsóig csütörtökön este a Székelyudvarhelyi KC a Bukaresti Dinamo ellen, a férfi kéziladba-bajnokság címvédője enyhe játékvezetői hátszélben végül egy pontot otthon tartott.

Zátyi Tibor

2016. november 10., 20:462016. november 10., 20:46

2016. november 10., 21:032016. november 10., 21:03

 

Jól kezdte a 11. forduló rangadóját az SZKC, Peric az első percekben kétszer verte át a Dinamo védelmét, ám Vrankovics is megtalálta az utat Da Rosa hálójába, így 3-nál egyenlített a házigazda. Ismét a vendégek pillanatai következtek, könnyű gólokat szerezve a 15. percben úgy vezettek 7–3-ra, hogy közben Mihalcea büntetőt is hibázott. Eliodor Voica, a férfiválogatott másodedzője rögtön időt kért, majd a bajnok Grigoraș védéseinek is köszönhetően kapaszkodni kezdett, és zsinórban szerzett három góllal egyre jött vissza.

Az egyenlítés már nem sikerült, erről Csog gondoskodott, két gyönyörű találattal törte meg a rövidebb gólcsendet (22. perc: 6–9). Annak ellenére, hogy a védelemben továbbra is sokat hibázott a Dinamo, a vendégek nem tudták kihasználni a lehetőségeket, így a félidő hajrájára ismét egy gól lett a különbség (27. perc: 9–10). Az utolsó percekre megtorpant a Dinamo, Peric újabb meglepő bombájával és Baranau szemfüles találatával kényelmes előnyben mehetett pihenni az udvarhelyi csapat (a szünetben 10–13).

A második félidőben újabb Mihalcea-góllal folytatódott a játék, a Dinamo próbált kapaszkodni, de a KC rendre megtalálta az utat a hálóba (37. perc: 12–16). Peric sziporkázott támadásban, felugorva, a levegőben 360 fokot fordulva lőtte be ötödik gólját. Az ötös szám jegyében maradva Mihalcea ötödik találatával lett először öt a különbség (39. perc: 13–18), Voica pedig ismét időt kért. A házigazdának jól jött a szünet, zárkózni kezdett, de Mihalcea ismét megállíthatatlan volt, találatainak köszönhetően a Dinamót sikerült 3–4 gól távolságban tartani (46. perc: 19–22). A folytatásban mindkét csapat sokat hibázott, a Dinamót pedig Ragot góljai tartották életben (53. perc: 22–24).

A Bogdan Stark és Romeo Ștefan játékvezetői páros döntéseinek köszönhetően a hajrá forróvá vált (Ghiță ellen belemenést fújtak az egyértelmű büntető helyett, a Mihalcea ellen elkövetett tiszta szabálytalanságnál pedig nem állították meg a játékot), így az utolsó perc elején egyenlített a Dinamo. Az utolsó támadást a KC vezethette, de nem sikerült igazi ziccert kialakítani, így 27–27-nél lett vége a találkozónak.

A következő fordulóban, szerdán 18 órakor az SZKC a sereghajtó Fogarasi VSK-t fogadja.

Bölények Ligája, 11. forduló: Bukaresti Dinamo–Székelyudvarhelyi KC 27–27 (10–13), gólszerzők Mihalcea 8, Peric 5, Komogorov 4, Csog 3, Ghiță, Baranau 2–2, Markez, Onyejekwe, Szász 1–1; hétméteresek 3/2, illetve 4/2; kiállítások 4, illetve 6 perc. Temesvári Poli–Fogarasi VSK 27–20 (15–9).

A bajnokság állása
1. Konstancai Dél-Dobrudzsa 10 9 0 1 295–247 27
2. Bukaresti Dinamo 11 8 2 1 352–312 26
3. Székelyudvarhelyi KC 11 7 2 2 305–294 23
4. Tordai Potaissa 10 7 1 2 312–265 22
5. Bukaresti Steaua 10 5 2 3 278–271 17
6. Bukaresti CSM 10 5 0 5 276–252 15
7. CSU Suceava 10 5 0 5 276–261 15
8. HC Vaslui 10 5 0 5 268–283 15
9. Temesvári Poli 11 4 2 5 284–274 14
10. Dunărea Călărași 10 4 0 6 265–270 12
11. CSM Focșani 10 3 2 5 242–268 11
12. HC Adrian Petrea 10 2 1 7 248–285 7
13. Szatmárnémeti VSK 10 1 0 9 244–297 3
14. Fogarasi VSK 11 1 0 10 238–304 3.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.

A végére elfogyott az ellenfél
A végére elfogyott az ellenfél
2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Vaslui csapatát fogadja az SZKC
Vaslui csapatát fogadja az SZKC
2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

2017. március 07., kedd

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában

Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának. 

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában
2017. március 04., szombat

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben

Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.

Utolérte az éllovast az Active 7
Utolérte az éllovast az Active 7
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

2017. március 01., szerda

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben

Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

2017. február 25., szombat

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea

Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.

Călărași csapatát fogadja az SZKC
Călărași csapatát fogadja az SZKC
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

2017. február 22., szerda

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán

Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!