Visszavágtak a Steauának

Visszavágtak a Steauának

Fotó: Gecse Noémi

Teljesítette legfontosabb célkitűzését hétvégén a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata: a hazai bajnokság rangadóján pénteken és szombaton is legyőzte a Bukaresti Steaua együttesét.

Székelyhon

2015. október 31., 15:312015. október 31., 15:31

Elsőrendű fontosságúnak ítélte a HSC számára a klubvezetés a Steaua elleni pénteki és szombati csíkszeredai találkozókat, ennek megfelelően készült a csapat is az összecsapásra. Péntek este a gól nélküli első játékrész után a fővárosiak kerültek előnybe, és ezt a második harmad végéig tartani tudták. Utána viszont tíz perc alatt három hazai gól következett, ebből kettő emberelőnyből. A kék-fehérek negyedik találata pedig az utolsó percben született, amikor a bukarestiek kapusukat is lehozva próbáltak gólt szerezni.

Szombaton már az első játékrészben magabiztos előnyt szerzett a csíkszeredai együttes, amely ezúttal sem engedte ki kezéből az irányítást. A második harmadban a veterán Tankó Attila is betalált, majd a csíki Berlev és a bukaresti Szvirdov csatája következett, amelynek végén utóbbi végleges kiállítást kapott. Ezek után Maggyejev és Ozols növelte az előnyt, a vendégek pedig csak a harmadik harmadban tudtak szépíteni. A csíkszeredai csapat ezzel pontszámban utolérte a Steauát, és mindössze 4 pontra van az első helyezett galaciaktól, mivel az éllovas pénteken szétlövéssel, szombaton pedig rendes játékidőben is alulmaradt Brassóban a Coronával szemben.

Eredmények:
Péntek: HSC Csíkszereda – Bukaresti Steaua 4–1 (0–0, 0–1, 4–0). Gólszerzők: Bors Huba (42., 48.), Roman Maggyejev (50.), Kirils Tambijevs (60.), illeve Butocsnov (27.). Büntetőpercek: 20–34. Játékvezetők: Valentin Lascăr, Csata Attila és Alexandru Butucel. Brassói Corona–Galaci Dunărea 5–4 (0–1, 2 –1, 2–2, 0–0, 1–0) - szétlövéssel. Gólszerzők: Bíró Ottó (8.), Fodor Csanád (24.), Virág Csanád (38.), Mihály Árpád (52.), illetve Alexandru Cristian Munteanu (13., 23.), Lőrincz Levente (21.), Robert Krajci (59.).

Szombat: HSC–Steaua 5–1 (2–0, 3–0, 0–1). Gólszerzők: Kirils Tambijevs (10.), Farkas Tamás (11.), Tankó Attila (28.), Roman Maggyejev (35.) és Kalvis Ozols (37.), illetve Andrej Butocsnov (60.). Büntetőpercek: 24–35 (ebből a csíki Berlevnek 10 perc fegyelmi, a bukaresti Szvirdovnak pedig 5+20 perc fegyelmi). Játékvezetők: Lascăr, Csata és Butucel. Brassó–Dunărea 4–2 (2–1, 1–1, 1–0). Gólszerzők: Péter Zsolt (15. és 45.), Molnár Zsolt (5.) és Mihály Árpád (39.), illetve Nagy István (19.) és Roman Scserbatyuk (34.). Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Sportul Studenţesc 16–1.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!