Példátlan, példamutató összefogás a gyergyói jégpályáért

Példátlan, példamutató összefogás a gyergyói jégpályáért

Több mint 600 ezer forint gyűlt össze a Budapesten sorra került Négy Nemzet Tornán. Ennyivel járult  hozzá a magyarországi „jégkorong-család” a gyergyószentmiklósi műjégpálya világítórendszerének felújítására indított szurkolói kezdeményezéshez.

Gergely Imre

2013. november 11., 18:262013. november 11., 18:26

2013. november 11., 19:062013. november 11., 19:06


Nem túlzás kijelenteni, hogy a gyergyói hoki mellett kiállt a magyarországi jégkorongközösség. A hétvégén sorra került hokitornán a budapesti Jégpalotában székesfehérvári, dunaújvárosi, Újpest- drukker, fradista fanatikus, miskolci vagy jászberényi hokikedvelők egyaránt csatlakoztak az összefogáshoz.

A tavasszal indult gyergyói kezdeményezést a HSC Csíkszereda idegenbeli szurkolói karolták fel, ők szervezték az adománygyűjtést a háromnapos nemzetközi jégkorongtornán. Félretette mindenki a rivalizálást, a csapatok közti régi sérelmeket, s bizonyítottak: a gyergyói jégpálya ügye nemzeti üggyé vált. Társ volt ebben a Magyar Jégkorongszövetség is, amely a torna házigazdájaként helyet adott a kezdeményezésnek, és lehetőségei szerint népszerűsítette, segítette azt. Az erre kialakított  adománygyűjtő saroknál az adakozók között megtalálhattuk a szövetség főtitkárát, Kovács Zoltánt, Sille Tamás megbízott szövetségi edzőt és Kangyal Balázs sportigazgatót, illetve a szövetség más tisztségviselőit is.

A válogatott vezetői mellett a magyar nemzeti együttes tagjai is hozzájárultak a gyűjtéshez, köztük például Bálizs Bence, Rajna Miklós, Sofron István és Mihály Árpád. Mellettük a magyar hoki más meghatározó személyiségei is csatlakoztak az összefogáshoz, mint például Ocskay Gábor. A felsorolás nem teljes, nem is lehet az, hiszen több mint 300 adakozó nevét jegyezték fel, sokan azonban névtelenek kívántak maradni.

Az összegyűlt 650 ezer forint önmagában is komoly összeg (közel 10 ezer lej), de ezen kívül más felajánlások is történtek, Sofron István például egy mezt ajánlott fel árverésre, az így befolyó pénzt pedig szintén a gyergyói jégpálya javára fordítják. Ugyanígy a székely válogatott mezét ajánlotta fel erre a célra Góga Attila, a HSC Csíkszereda, és Nagy Csaba, a Brassói Corona játékosa. Az összefogás ezzel nem merül ki. György Tibor „Zsiráf”, a budapesti akció egyik szervezője elmondta, további magyarországi jégkorong-eseményeken is folytatják az adománygyűjtést.

A gyergyói szurkolói kezdeményezés egyik irányítója, Bereczky Szilárd a következőket nyilatkozta:
„Minden elképzelésemet felülmúlta ez az összefogás, ez már nemcsak a gyergyói jégpályáról szól, annál sokkal több, itt egy nagy család együtt gondolkodásáról és együttérzéséről kaptunk egy nagy bizonyítékot. Most van az a pillanat, amikor minden keserűséget és esetleges régi sérelmeket félretéve minden csapat szurkolótábora együtt dolgozhat egy szebb hokiéletért.”

Még sok a tennivaló

A hétvégi budapesti adakozáson befolyt összeggel több mint  50 ezer lej gyűlt össze a gyergyószentmiklósi jégpálya elavult világítórendszere cseréjének céljával indult összefogás számláján. Mivel még nem döntöttek, hogy melyiket választják a jelenleginél lényegesen jobb fényt biztosító és energiatakarékos fénytechnikát ígérő számos ajánlat közül, így korai arról beszélni, hogy pontosan mennyi pénzre lesz szükség az elképzelés megvalósításához. Azt viszont már tudni lehet, hogy még sok hozzájárulás szükséges.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!