Vereséget szenvedett a címvédő otthonában a Sepsi Futsal

Vereséget szenvedett a címvédő otthonában a Sepsi Futsal

Fotó: Haáz Vince

Ötgólos győzelmet aratott a Marosvásárhelyi City'us a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal vendéglátójaként a teremlabdarúgó 1. Liga 17. fordulójában.

Horváth Bálint Ottó

2017. január 30., 22:452017. január 30., 22:45

2017. január 30., 23:012017. január 30., 23:01

Látványosan, korai gólokkal kezdődött a bajnoki tabella középmezőnyében elhelyezkedő csapatok mérkőzése. A háromszékiek ugyanis másfél perc játék után előnyhöz jutottak Vlăduț Pavel (aki korábban a City\'usnál játszott) góljával, és ekkor úgy tűnt, megnehezítik a vásárhelyiek dolgát.

Csakhogy a hazaiak a 3. percben Mimi Stoica két gyors találatával rögtön megfordították az eredményt. Ezután egyértelműen a City\'us akarata érvényesült, amely a félidő közepéig még kétszer talált be Răzvan Togan és Bogdan Covaci által, majd szünet előtt a vendégek volt játékosa, Mario Duque négygólosra növelte az előnyt.

A második játékrészben sokáig egyik csapat sem találta a gólhoz vezető utat, és tizenhárom percet kellett várni a következő találatokra: hazai oldalon Vlad Țipău és a fiatal Andrei Boroș voltak eredményesek, ezzel tovább nőtt a különbség, és már nem volt kérdéses a vásárhelyiek fölényes győzelme.

A végén két perc alatt még három gól született, a City\'ustól Csala Zsolt talált be utolsóként, a szentgyörgyiektől pedig Incze Botond és Máté József valamelyest csökkentettek a hátrányon.

Magabiztos győzelmével a City\'us tartja hatodik helyét és négypontos előnyét a mögötte álló Jászvásári Politehnica előtt, amely szintén hétfőn, a vártnál nehezebben nyert a sereghajtó Kézdivásárhelyi Kézdi SE pályáján.

Hétvégén szünetel a bajnokság, mivel lejátsszák a Románia-kupa nyolcaddöntőit, (a City\'us csak február 15-én lép pályára az Arad megyei Simándi Sólymok vendégeként) majd a következő bajnoki fordulóban (február 13-án, hétfőn) a vásárhelyi együttes rendkívül nehéz kiszállásra készül a Temesvári Informatica otthonában.   

Teremlabdarúgó 1. liga, alapszakasz, 17. forduló, hétfő, Marosvásárhely, ligeti Sportcsarnok, 300 néző:
Marosvásárhelyi City\'us–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 8–3 (5–1)
Gólszerzők: Stoica (3., 3.), Togan (6.), Covaci (10.), Duque (19.), Țipău (33.), Boroș (34.), Csala (36.), illetve Pavel (2.), Incze (36.), Máté (37.)   
City\'us: Cătinean, Moldovan – Duque, Stoica, Covaci, Csoma, Csala, Dobai, Iszlai, Țipău, Togan, Küsmödi, Boroș, Nagy. Edzők: Cosmin Gherman, Lucian Nicușan.
Sepsi: Papp, Karda, Máté, Țicalo, Pavel, Pulugor, Czintos, Incze, Jankó, Bedőházi, Bartos, Bagoly, Szakács, Veress. Edző: Farkas Attila.
Vezették: Kovács Eduárd, Daniel Anca (mindketten Déva)

További eredmények a 17. fordulóból:
FK Székelyudvarhely–Kolozsvári Clujana 9–3 (5–1)
Kézdivásárhelyi Kézdi SE–Jászvásári CSM Poli 2–5 (1–2)  
szerda, 17 óra: Resicabányai Muncitorul–Dévai Autobergamo
csütörtök, 18 óra: Galaci United–Dunărea Călărași
A Temesvári Informatica szabadnapos volt.

Ranglista:
1. Temesvári Informatica 33 pont (15 mérkőzés)
2. Futsal Klub Székelyudvarhely 32 (15)
3. Galaci United 32 (14)
4. Dévai Autobergamo 31 (14)
5. Dunărea Călărași 30 (15)
6. Marosvásárhelyi City\'us 27 (15)
7. Jászvásári CSM Poli 20 (15)
8. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 13 (15)
9. Resicabányai Muncitorul 10 (14)
10. Kolozsvári Clujana 4 (16)
11. Kézdivásárhelyi KSE 1 (16).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 13., hétfő

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot

Gyergyóremetén rendezték meg vasárnap a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság döntő tornáját.

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot
2017. március 09., csütörtök

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?

Már csak két forduló van hátra az ákosfalvi téli teremfoci-bajnokságból. Izgalmas lesz a hétvége, hiszen eldől, hogy idén mely csapat emelheti magasba a trófeát.

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?
2017. március 07., kedd

Informatica–City'us és Autobergamo–FK párharcok az elődöntőben

Temesváron rendezik meg a teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjét – döntöttek a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában kedden délben. Ugyanakkor kisorsolták az elődöntők párosításait.

Informatica–City'us és Autobergamo–FK párharcok az elődöntőben
2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

Hiányos keretével a Marosvásárhelyi City'us 3–0-ra legyőzte a Kézdivásárhelyi KSE-t a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 20. fordulójában, és bebiztosította hatodik helyét a ranglistán.

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

Öt országból 44 csapat, közel 700 sportoló vett részt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK), melyet nyolcadszor rendeztek meg Budapesten. Erdélyből is számos csapat benevezett, közülük három döntőt is játszott.

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

2017. március 05., vasárnap

Szécsi utolsó másodperces góljával mentettek pontot az udvarhelyiek

Temesváron lépett pályára vasárnap este a Futsal Klub Székelyudvarhely, hogy megvívjon a teremlabdarúgó 1. Liga bajnoki címére pályázó Informaticával. Kemény taktikai harc jellemezte a rangadót, melynek végén Szécsi mentett pontot az FK-nak.

Szécsi utolsó másodperces góljával mentettek pontot az udvarhelyiek
2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

Két bajnoki összecsapást is vívott a hétvégén az Inter Gyergyó a teremlabdarúgó 2. Ligában. Közös jellemzője volt a találkozóknak a sok gól, izgalom, és ami még ennél is fontosabb: a két hazai győzelem.

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

2017. március 03., péntek

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen

Jelentősen megnehezítette a bajnoki címre törekvő Dévai Autobergamo dolgát a fiatal kerettel felálló és nagy erőket mozgósító Marosvásárhelyi City’us: miután szünetben még előnyben volt, végül egygólos vereséget szenvedett, amit nem érdemelt meg.  

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

A teremlabdarúgó 2. Liga 10. fordulójából elhalasztott meccsét pótolja be az Inter Gyergyó pénteken este a gyergyószárhegyi sportcsarnokban, szombaton este pedig a Luceafărul Buzău csapatát fogadja.

Két meccset játszik az Inter Gyergyó
Két meccset játszik az Inter Gyergyó
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

2017. március 01., szerda

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos

Lassan tíz éve költözött el Székelyudvarhelyről Berettyóújfalura Gál István. A teremlabdarúgót a magyar válogatott zalaegerszegi összetartásán értük el.

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!