Egyelőre Déva és Temesvár túl nagy falat az FK számára

Egyelőre Déva és Temesvár túl nagy falat az FK számára

Fotó: Pál Árpád

Ötödik helyről várja a januári folytatást a Futsal Klub Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Ligában. Jakab Zoltán edző kielemezte csapata eddigi teljesítményét és éremesélyeit, továbbá az ifjúsági együttes is szóba került.

Zátyi Tibor

2016. december 28., 10:512016. december 28., 10:51

2016. december 28., 10:552016. december 28., 10:55


– Mennyire elégedett a jelenlegi ötödik hellyel és az őszi idénnyel?

– Az alapszakasz visszavágóiból négy fordulót lejátszottunk, és ismerve a csapatok játékosállományát a mezőnyből két együttes emelkedik ki, a Dévai Autobergamo és a Temesvári Informatica. Mindkettővel olyan hazai mérkőzést játszottunk, amelyre foghíjasan jöttek el, mégsem tudtuk legyőzni őket. Úgy néz ki, egyelőre ez a két csapat nagy falat számunkra. Galac szereplését meglepetésnek tartom, és el kell ismernem, hogy Călărași-on is jó dolog történik, hiszen hazai pályán megverték az első helyre pályázó Temesvárt és Dévát is. Nekünk a Galaci United ellen hazai pályán elveszített három pont hiányzik. Nagyon fontos lesz, hogy a bajnokság folytatásakor Călărași-on mit tudunk elérni. Tavasszal Temesváron lépünk pályára, itthon fogadjuk a Marosvásárhelyi City’ust, tehát nagy előrelépésre nem számíthatunk, legfeljebb a negyedik helyre tudunk feljönni.

– Hogyan értékelné az idei pontvadászatot?

– Az utóbbi idők egyik legkiegyensúlyozottabb bajnoksága az idei. Korábban volt rá példa, hogy egy csapat egyetlen mérkőzést sem veszítve lett első. Most már mindenkinek van vesztett meccse és döntetlenje is. Nagyon sok múlik az egymás elleni összecsapásokon, mi már kétszer játszottunk Dévával, amiből rosszul jöttünk ki, Galac pedig hat pontot szerzett ellenünk.

– Tartható a szezon előtt kitűzött cél, hogy a bajnokság végén dobogós legyen a csapat?

– Azért volna fontos, hogy az alapszakaszban legalább a negyedik helyet megszerezzük, hogy az ötödikkel játszva a hazai pálya előnyével kiharcoljuk az elődöntőt. Nem mindegy, hányadik helyről vágsz neki az egyenes kiesési szakasznak. Nekünk a legnagyobb segítség az lenne, ha sikerülne még két játékost igazolnunk. Ha a jelenlegi játékosállománnyal bejutunk az elődöntőbe és végül a bronzért játszunk, az már jó eredmény lesz.

– Akkor erősítések várhatók a téli szünetben?

– Könnyen előfordulhat, hogy csak nyáron fogunk igazolni, minden a jövő évi költségvetésünktől függ. Az ország egyik legstabilabb klubja vagyunk, ahol az ígéretek be vannak tartva. Több futsalos jelezte már, hogy szívesen játszana Udvarhelyen, így azt látom, hogy nyáron tudunk igazából megerősödni. A téli szünetben nehéz igazolni, főleg külföldi játékost.

– Az U21-es csapat jól áll a bajnokságban, vezeti csoportját.

– A kolozsvári mérkőzésükön kívül mindegyik meccsüket láttam. Az öt csoportból talán a mi kvartettünk a legkiegyensúlyozottabb. Szem előtt kell tartani, hogy Segesvár, a City’us és az FK is három éve szerepel a bajnokságban, jobb a szervezettség és a hozzáállás is, így a színvonal is. Vannak olyan játékosaink, akik már az első kiírásban is részt vettek, és most a felnőtt csapattal edzenek. A bajnokság felénél tartunk, ha a tavaszi idényben megnyerjük a segesvári kiszállást és a hazai meccseinket, akkor meglesz az első hely. Itt is az a célunk, hogy az ország első négy csapata között végezzünk. Kiemelném Gálfi Artúr, Hadnagy István, Bálint Szabolcs és Tifán Tamás nevét, akik az U21-es csapat gerincét alkotják. Remélem, hamarosan a felnőttek között is bevethetők lesznek.

– Meddig tart a téli szünet?

– Január 4-én már összegyűlünk, a tervek szerint a felkészülést egy hazai rendezésű tornával kezdjük január 6–7-én, az NB2-es Piliscsabával, a magyar U21-es válogatottal és a csíkszeredai Imperial Wettel közösen. Az 1. Liga január 21-én folytatódik, a Dunărea Călărași-hoz látogatunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 13., hétfő

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot

Gyergyóremetén rendezték meg vasárnap a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság döntő tornáját.

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot
2017. március 09., csütörtök

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?

Már csak két forduló van hátra az ákosfalvi téli teremfoci-bajnokságból. Izgalmas lesz a hétvége, hiszen eldől, hogy idén mely csapat emelheti magasba a trófeát.

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?
2017. március 07., kedd

Informatica–City'us és Autobergamo–FK párharcok az elődöntőben

Temesváron rendezik meg a teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjét – döntöttek a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában kedden délben. Ugyanakkor kisorsolták az elődöntők párosításait.

Informatica–City'us és Autobergamo–FK párharcok az elődöntőben
2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

Hiányos keretével a Marosvásárhelyi City'us 3–0-ra legyőzte a Kézdivásárhelyi KSE-t a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 20. fordulójában, és bebiztosította hatodik helyét a ranglistán.

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

Öt országból 44 csapat, közel 700 sportoló vett részt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK), melyet nyolcadszor rendeztek meg Budapesten. Erdélyből is számos csapat benevezett, közülük három döntőt is játszott.

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

2017. március 05., vasárnap

Szécsi utolsó másodperces góljával mentettek pontot az udvarhelyiek

Temesváron lépett pályára vasárnap este a Futsal Klub Székelyudvarhely, hogy megvívjon a teremlabdarúgó 1. Liga bajnoki címére pályázó Informaticával. Kemény taktikai harc jellemezte a rangadót, melynek végén Szécsi mentett pontot az FK-nak.

Szécsi utolsó másodperces góljával mentettek pontot az udvarhelyiek
2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

Két bajnoki összecsapást is vívott a hétvégén az Inter Gyergyó a teremlabdarúgó 2. Ligában. Közös jellemzője volt a találkozóknak a sok gól, izgalom, és ami még ennél is fontosabb: a két hazai győzelem.

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

2017. március 03., péntek

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen

Jelentősen megnehezítette a bajnoki címre törekvő Dévai Autobergamo dolgát a fiatal kerettel felálló és nagy erőket mozgósító Marosvásárhelyi City’us: miután szünetben még előnyben volt, végül egygólos vereséget szenvedett, amit nem érdemelt meg.  

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

A teremlabdarúgó 2. Liga 10. fordulójából elhalasztott meccsét pótolja be az Inter Gyergyó pénteken este a gyergyószárhegyi sportcsarnokban, szombaton este pedig a Luceafărul Buzău csapatát fogadja.

Két meccset játszik az Inter Gyergyó
Két meccset játszik az Inter Gyergyó
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

2017. március 01., szerda

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos

Lassan tíz éve költözött el Székelyudvarhelyről Berettyóújfalura Gál István. A teremlabdarúgót a magyar válogatott zalaegerszegi összetartásán értük el.

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!