A Szabó Gergő–Borbély Károly páros nyerte a Moldva Ralit

A Szabó Gergő–Borbély Károly páros nyerte a Moldva Ralit

A Moineşti környékén rendezett Moldva Rali első napjának reggelét eső is nehezítette, emiatt meglepetések és balesetek fűszerezték a versenyt.

Zátyi Tibor

2015. június 28., 19:252015. június 28., 19:25

2015. június 28., 19:592015. június 28., 19:59

 

Keleti Edwin már az első szakaszon megpördült, míg az összetettben vezető Simone Tempestini annyira megütötte autójának hátulját, hogy fel kellett adnia a versenyt – annak ellenére, hogy beért a gépparkba. Az első kört követően az élen a Szabó Gergő–Borbély Károly páros állt az élen, köszönhetően annak is, hogy nagyon jól választottak gumit az autójukra, így a sáros utakon is stabilan állt a Mitsubishi Evo IX. A páros folytatta szenzációs teljesítményét, a Speed Park elnevezésű szuperspeciálison is első helyen végeztek, így az élről várták a másnapi folytatást. Mögöttük a Keleti Edwin–Csomortáni Botond duó állt, míg a harmadik hely a Dan Gîrtofan–Tudor Marza párosé volt.

A román ralibajnokság negyedik fordulója szombaton hat gyorsasági szakasszal folytatódott, az 5,35 km hosszú Runcu szakasszal és a moineşti-i királyetappal (26,22 km), ezeket háromszor kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az utolsó moineşti-i szakaszt felére rövidítették, mivel élőben közvetítették a Dolce Sport és a TVR 3 tévécsatornák, ez premiernek számít a bajnokságban.

A BCR Leasing Rally Team pilótái, Szabó és Keleti folytatták a harcot, megosztoztak az első szakaszgyőzelmeken. Utóbbi folyamatosan dolgozta le az első napon összeszedett hátrányát, így 20 másodpercre megközelítette Szabót. Aztán elpártolt Keletitől a szerencse, a Ford Fiesta R5 motorja leállt, így értékes másodperceket veszített. Az utolsó két szakaszon nem történt lényegi változás az összetettben, a Szabó–Borbély páros a harmadik moineşti-i szakaszon is a leggyorsabb volt, így megnyerte a Moldva Ralit. A második helyen – akárcsak tavaly – a Keleti–Csomortáni páros végzett, míg a harmadik helyen a Gîrtofan–Marza (Škoda Fabia S2000) kettős zárt.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy ezen a ralin minden jól jött ki számunkra, az autó beállításától a gumiválasztásig. A második napon apróbb gondjaink adódtak a benzinellátással, de szerencsére ez időveszteségben nem mutatkozott meg” – nyilatkozta Szabó Gergő, aki a sikernek köszönhetően az összetett második helyére ugrott.

A kétkerék-meghajtásúak között a Raul Badiu–Gabi Lazăr duó végzett az élen, az Adrian Raspopa–Dosmin Diaconu és a Vlad Cosma–Diana Haţegan párosok előtt – utóbbiak első helyen végeztek a Suzuki Kupában és a 9-es osztályban is. A Dacia Kupát a Norbert Maior–Alina Pop páros nyerte, a második helyen a Kelemen Péter–Molnár Gyula duó zárt, a harmadik helyet Adrian Teslovan és Cseh Imre szerezte meg.

A Moldva Rali végeredménye: 1. Szabó Gergő 1:31:53.3, 2. Keleti Edwin +54.8, 3. Dan Gîrtofan +1:39.5, 4. Marco Tempestini +2:08.2, 5. Rareş Tomiţă +4:18.2, 6. Raul Badiu +6:26.3.
A bajnokság állása: 1. Simone Tempestini 80 pont, 2. Szabó 64,6, 3. Keleti 63,6, 4. Gîrtofan 55, 5. Marişca 42.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!