Elismerően nyilatkoznak a versenyzők is a Hargita Raliról

Elismerően nyilatkoznak a versenyzők is a Hargita Raliról

Fotó: Barabás Ákos

Huszonnegyedik alkalommal rajtolnak el pénteken délután az autók a Hargita Gyöngye Ralin. Idén módosult a felület, murváról aszfaltra váltottak a szervezők, így még látványosabbnak és izgalmasabbnak ígérkezik a verseny.

Zátyi Tibor

2016. október 06., 17:252016. október 06., 17:25

2016. október 06., 22:402016. október 06., 22:40

A géppark ezúttal is a Kossuth Lajos és a II. Rákóczi Ferenc utcában kapott helyet – itt lehet megcsodálni a több mint hatvan benevezett járgányt. Pénteken reggel az adminisztratív és technikai gépátvételt követően a shakedownon hangolnak a versenyzők (Lejtő utca–Farcád), majd négy gyorsasági szakasz következik (Patakfalva–Homoródszentmárton, Szentpál–Karácsonyfalva, Lövéte–Kalibáskő és a székelyudvarhelyi szuperspeciális).

A Dietrich Árpádról elnevezett szuperspeciálist idén más helyszínen rendezik meg, ezúttal a versenyzők a Tamási Áron utcai vasútállomástól a sportcsarnok felé indulnak, majd elmennek a városi strandig, ahol megfordulnak, és visszamennek a sportcsarnok irányába, a cél pedig a Művelődési Ház mellett lesz.

Szombaton reggel az országos ralibajnokság leghosszabb szakaszát teljesítik a versenyzők, Parajdról indulnak, és a Bucsinon keresztül Borzontig száguldanak. Ezután a Gyergyóalfalu–Libán szakasz következik, délután pedig kétszer teljesítik a patakfalvi, szentpáli és lövétei szakaszokat.

Gyönyörűek az új gyorsasági szakaszok

A csütörtök délben tartott sajtótájékoztatón Ferencz Csaba főszervező örömét fejezte ki, amiért a Hargita Gyöngye Rali partnereinek köszönhetően ismét meg tudták szervezni a megye legnagyobb sporteseményét. Külön gratulált a román ralibajnokságot is megnyert, friss junior WRC-világbajnok Simone Tempestininek, majd átadta a szót a meghívottaknak.

„Örömmel vagyunk partnerei egy ilyen rangos sportrendezvénynek, ezt a hagyományt tovább kell vinni, a mi dolgunk pedig az, hogy a szervezőket segítsük munkájukban, hiszen az ilyen nagy hagyománnyal rendelkező események öregbítik városunk és régiónk hírnevét” – mondta Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.

„A sport közös nyelv, ami kapcsolatot teremt mindenki között, megtanít a közös játékra” – kezdte beszédét Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke, majd hangsúlyozta, hogy Hargita Megye Tanácsa mindig is partnere volt és lesz a Hargita Gyöngye Ralinak.

Országos szinten az egyik legszebb és legjobban megszervezett verseny a Hargita Gyöngye Rali – vette át a szót Keleti Edwin, a BCR Leasing Team többszörös országos bajnok pilótája. „Tizennyolc év után váltanak ismét aszfaltra Hargita megyében, a szakaszok pedig gyönyörűek. A lövétei gyorsasági országos szinten az egyik, ha nem a legszebb szakasz, míg a bucsini a leghosszabb” – tette hozzá.

Puskás István, a Hargita Gyöngye marketingigazgatója elmondta, már harmadik éve, hogy névadó szponzorként vesznek részt a raliban. „Reméljük, hogy a felületváltás a rali javára válik, továbbá a verseny és a nézettség szintjén is előrelépés fog történni” – folytatta.

Utolsóként a junior ralivilágbajnoki címet múlt hét végén bebiztosító Simone Tempestini szólalt fel. „Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek az országos bajnokság utolsó szakaszán. Minden évben nagyon jókat versenyeztünk itt, a hangulat pedig mindig fantasztikus. Eddig egy Ford Fiesta R5-tel versenyeztem, a Hargita Gyöngye Ralin viszont egy Citroën DS3-mal fogunk autózni, hogy más géposztályban is pontokat szerezzünk csapatomnak, a Napoca Rally Academynek. Nagyon gyors és látványos szakaszok lesznek, így bízom benne, hogy egy kevésbé erős autóval is jól fogunk teljesíteni” – nyilatkozta.


Hol nézzük a ralit?

Csütörtökön este 8 órakor a csapatbemutatón lehet megtekinteni a járgányokat a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. Akik már pénteken a helyszínről szeretnék látni, miként száguldanak a raliautók a gyorsasági szakaszokon, azoknak a patakfalvi és szentpáli speciálisok javasoltak – mivel így időben vissza tudnak érni a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok és a strand között rendezendő szuperspeciálisra.

A kénosi tetőről jó a belátás a pályára, továbbá a homoródszentmártoni befutó is látványos lesz, hiszen onnan hosszú szakaszra van rálátás. A szentpáli tavaknál is érdemes letáborozni, hiszen akár egyszerre több raliautót is láthatnak a szurkolók száguldani a 6,27 km hosszú speciálison – percenként indítják a versenyzőket.


A Hargita Gyöngye Rali programja
Péntek
9–13 Shakedown (Lejtő utca és Farcád, útlezárás 8–13 óra között)
15.18 PS1 Patakfalva 1 (6,44 km; útlezárás 13.40–16.50)
15.39 PS2 Homoródszentpál 1 (6,27 km; útlezárás 14–17)
16.12 PS3 Lövéte 1 (13,73 km; útlezárás 14.40–17.45)
18.00 PS4 Dietrich Árpád udvarhelyi szuperspeciális (1,6 km; útlezárás 16.45–22.15)


Szombat
10.18 PS5 Bucsin (28,84 km; útlezárás 8.40–12.20)
11.31 PS6 Libán (12 km; útlezárás 10–13.30)
13.39 PS7 Patakfalva 2 (6,44 km; útlezárás 12–18.20)
14.00 PS8 Homoródszentpál 2 (6,27 km; útlezárás 12.30–18.40)
14.33 PS9 Lövéte 2 (13,73 km; útlezárás 13–19.10)
16.46 PS10 Patakfalva 3 (6,44 km)
17.07 PS11 Homoródszentpál 3 (6,27 km)
17.40 PS12 Lövéte 3 (13,73 km)
21.30 Díjátadó a Márton Áron téren

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!