Igazgatóváltás a Csíkszeredai ISK-nál

Igazgatóváltás a Csíkszeredai ISK-nál

Fotó: Veres Nándor

Január közepétől már nem Márton Simon a Csíkszeredai Iskolás Sportklub igazgatója. A nemzetközileg elismert szakember nem vett részt a múlt év végén megszervezett versenyvizsgán. Helyére, a tanári közösség javaslatára Gecse Izabellát nevezte ki a tanfelügyelőség.

Székelyhon

2017. január 16., 11:182017. január 16., 11:18

2017. január 16., 13:152017. január 16., 13:15

A 2000-es évek elején kérték fel Márton Simon testnevelő tanárt a Csíkszeredai ISK vezetésére, amelynek 14 éven át volt vezetője. A tavaly ősszel kiírt igazgatói versenyvizsgára Márton is jelentkezett, a könyvtárból kikölcsönözte a szakirodalmat, de legnagyobb csalódására a tanfelügyelőség honlapján az ő neve is azok között szerepelt, akiknek hiányos a jelentkezési dossziéjuk. Ez egy hét végén jelent meg, és a következő hétfőn több telefonhívást is kapott, hogy mégis jelentkezhet a hiányzó igazolás-másolattal. A farkaslaki születésű szakember azonban – miután feltették a szégyenlistára – már nem kívánt részt venni ezen a szerinte „versenyvizsga-mizérián”.

– Tanár úr, hogyan, milyen állapotban vette át 2002-ben az ISK-t, és milyen állapotban adta most át?

– Volt két lerobbant, szinte használhatatlan épület, nem volt pénz semmire, se edzőtáborokra, se felszerelésre, se versenyeken való részvételre. Rengeteg utánajárás, számos álmatlan éjszaka, sok munka eredményeként mindkét épületet teljesen felújítottuk, ma a csíkszeredai épületünkben korszerű irodák és tárgyalóterem, erőterem, szauna és 53 sportoló elszállásolására alkalmas szoba van. Hargitafürdőn 34 sportolót tudunk elszállásolni, itt konyha, étkezde, szauna, raktárhelyiségek állnak sportolóink rendelkezésére, korszerű körülmények között edzőtáborozhatnak a gyerekek. Hargitafürdőn elkészült a biatlonpálya, ezt a Sportklubbal közösen valósítottuk meg, ez az erdélyi téli sportbázisok egyik ékszere. Készül a harmadik beruházásunk, szintén Hargitafürdőn, ahol egy, a tanácstól átvett épületben erőtermet alakítunk ki, és itt is újabb szálláshelyek létesülnek. Ez 70 százalékban kész van, és meg van a pénz a folytatásra. Fontos ez, hiszen az egyfolytában megnyirbált központi költségvetés miatt önerőből kell előállítani a gyerekek felkészülésre, versenyeztetésre, felszerelésre szükséges pénzt. A romániai utánpótlás-nevelésre szakosodott sportiskolás rendszerben Bukarest minket mindig példaként emleget.

Névjegy
Az ISK-nál több mint 30 éve sífutást és biatlont oktató Márton Simon az 1980-as évek közepén – a ma is számos, szerte a világon tevékenykedő szakembert kiképező Testnevelési Egyetemen – a bukaresti IEFS-en végzett. Az 56 éves tanár-edző folyamatosan képezte magát, edzéstervei és szakdolgozatai ma is több egyetem tananyagát képezik. A Csíkszeredai ISK-nál elvégzett munkája mellett az 1990-es évek közepétől a romániai női biatlon-válogatott vezetésére is felkérték, öt olimpián vett részt. Válogatott edzőként tanítványai nyertek világbajnokságot, világkupát, Európa-bajnokságot, érmeket az ifjúsági olimpiákon, a téli ötkarikás játékokon pedig az általa felkészített sportolók többször végeztek az első 20 között.

– Sok mindent megvalósított, de bizonyára sok minden zavarta. Haragszik valakire?

– Zavar, hogy nincsenek elismerve, megfizetve az edzők és a tanárok, azok, akik lelkiismeretesen hétvégéket, családot feláldozva dolgoznak. Ugyanannyi a fizetésük, mint azoknak akik csak „papíron” teljesítenek. Nem jönnek új edzők, a fiatalok kevésbé vállalják ezt a szakmát, mert alulfizetett. Nem haragszom senkire, de rosszulesett, hogy egy embert egy „papír”, egy igazolás-másolat után ítélnek meg. Büszke vagyok arra, amit megvalósítottam a Csíkszeredai ISK-nál, emelt fővel távozok az igazgatói tisztségből. Egyedül nem sikerült volna, mert kellett hozzá Péter Árpád, az aligazgató, aki számos helyen tudta képviselni az iskolát, megoldani a felmerülő gondokat. Kellett a családi háttér, a feleségem és fiaim megértése, segítsége. Az ISK közössége Gecse Izabellát javasolta igazgatónak, Csizmás Juditot pedig aligazgatónak. Őket már ki is nevezte a tanfelügyelőség. Sok sikert kívánok az új vezetőségnek.

– Cselgáncs, sífutás, biatlon, gyorskorcsolya, alpesi sí, műkorcsolya és jégkorong szakosztályokkal működik az ISK. A legtöbb kritika mostanában a jégkorongsportot éri, hisz bár évente számos hokis kikerül az ISK-tól, a felnőtt csapat kritikán alul teljesít.

– Több száz nálunk kinevelt hokista játszik hazai és külföldi csapatokban, sok ifjúsági jégkorongozó igazolt át tőlünk Magyarországra. Törvényes eszközünk nincs ennek a folyamatnak a megállítására. Arra kellene az erre illetékesek megoldást találjanak, hogy itthon lehessen tartani a játékosokat. Megoldást kellene találni az érettségire való felkészítésben is, hiszen sok fiatal sportoló azért megy Magyarországra, mert ott könnyebb érettségizni. Abban is megoldást látnék, ha a Sapientia egyetemen indulna testnevelés szak, mert akkor több fiatal itthon maradna. Nem utolsó sorban, ha már nem kerül Csíkországban 20–25 olyan tehetős üzletember, aki megfizetne egy-egy jó hokist, akkor javasolni kellene a mi pénzünkből fizetett rendőrségnek, csendőrségnek, katonaságnak, tűzoltóságnak stb., hogy alkalmazzanak egy-egy jégkorongozót. Ott magasabb fizetések vannak, mint például a tanügyben.

– Vezetői munkája mellett mennyi ideje maradt a szakmára, napirenden van a testnevelésben, edzésmódszerekben történő újdonságokkal?

– Mindig megfigyeltem, hogy mások hogyan edzenek, mit hogyan csinálnak. Rengeteg külföldi utam során mindig próbáltam ellesni mindazt, amit itthon is meg lehetne valósítani. Bukaresti egyetemi tanáraim belénk sulykolták az anatómiát (amit ha éjszaka is felköltöttek – tudni kellett), illetve az edzésmódszertant, az edzéstervek elkészítését. Ennek egész életemben hasznát vettem, itthon és külföldön is kikéri véleményemet a szakma. Az edzéseket egy percig sem hagytam, végig voltak sportolóim, csapatom. A szakmát nem tudja senki kivenni a kezemből. A tudás és a tapasztalat egy edzőnél minden „papírnál” többet nyom a latban. Én így látom.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

Csíkszeredai sportoló nyerte a román ifjúsági fallabda (squash) bajnokságot.

Szász Kincső az ifjúsági bajnok
Szász Kincső az ifjúsági bajnok
2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

Brassó megyében, Prázsmáron tartották a fedettpályás díjugrató-bajnokság utolsó versenyét, amely csíki sikerrel zárult.

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

2017. március 08., szerda

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női ifjúsági tekecsapata idegenben is legyőzte a bajnoki címvédő Vajdahunyadi Siderurgicát az országos tekebajnokság 5. fordulójában. 

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések
2017. március 07., kedd

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak

Mostantól mások lesznek az erőviszonyok – nyilatkozta Novák Eduárd, miután az Európai Kerékpáros Szövetség elismerésben részesítette, majd beválasztotta abba a 15 fős küldöttségébe, amely szavazhat a világszövetség tisztújító közgyűlésén.

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak
2017. március 07., kedd

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói

A Marosvásárhelyi H2O Team Sportklub úszói három érmet és több előkelő helyezést szereztek hétvégén Berlinben az International Swim Meeting 2017 elnevezésű versenyen.

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói
2017. március 07., kedd

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon

Jól szerepeltek Csíkszereda képviselői a Kolozsváron megrendezett felnőtt egyéni cselgáncs országos-bajnokságon. Több ezüst- és bronzéremmel tértek haza.

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon
2017. március 06., hétfő

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek

Hatodik alkalommal rendezték meg Besztercén az országos szintű, Ilyo-kupával díjazott WTF tékvandóversenyt. Csíkszeredai és Székelyudvarhelyi sportolók is érmes helyezéseket szereztek.

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női tekecsapata tavalyhoz hasonlóan idén is elhódította a Román Kupát, miután megnyerte a sorozat Kolozsváron, a Györgyfalvi modern sportközpontban megrendezett utolsó fordulóját.

Megvédte címét az Elektromaros női csapata
Megvédte címét az Elektromaros női csapata
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

Újra nyeregbe szálltak már a Ditrói Ditriders Sportklub terepmotoros versenyzői, elindult a felkészülés, a gyakorlás a 2017-es év versenyeire. Legalább a múlt évi eredményeket szeretnék megismételni, de már ezzel is magasra teszik a lécet.

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Először szerveztek téli horgászversenyt a Gyilkos-tó jegén. Hatvanegy résztvevő próbálta ki magát lékhorgászatban, a gyergyószentmiklósiak és Hargita megyeiek mellett Marosvásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is képviselték, de Bákóból is jöttek horgászok.

Libiczey László nyerte a horgászversenyt
Libiczey László nyerte a horgászversenyt
2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM