Nekünk, akiknek a Facebook előtti időkben volt már iWiWünk, nem okozott akkora megrázkódtatást a még mindig szemtelenül fiatal amerikai kölyök, Mark Zuckerberg alapította amerikai közösségi oldal környékünkön úgy 2009-re tehető elterjedése. Tudtuk már, mi fán terem a virtuális közösségi háló, megszoktuk, hogy ismerőseinket hamarább érjük el az interneten, mint esetleg telefonon. Az iWiW elődje (WiW) 2002. április 14-én kezdte el működését, 2010-ig volt egyeduralkodó a magyar internetezők körében.

A globális hatalommá fejlődött Facebook közösségi oldal azonban nem csak a jó kis magyar Iwiwünk eltüntetéséért felelős (az oldal 2014. június 30-án megszűnt). Amit akkoriban még nem láthattunk előre, hogy mennyire drámaian megváltoztatja a médiafogyasztási szokásokat, s ezáltal átalakítja a sajtó szerkezetét. S jelenleg nem tudjuk azt kijelenteni, hogy ezek a változások összességében pozitívak lettek volna.

Elég kinyitni ma a Facebookot, s még a legtudatosabb fogyasztót is ellepik a jó esetben csupán haszontalan, de sokszor már inkább káros, félrevezető, propagandisztikus, valótlan információk. Mivel a Facebook lerövidítette a tartalom előállítója és fogyasztója közötti távolságot, soha korábban nem tapasztalt módon kiszolgáltatta a médiafogyasztót az új eszközt rosszindulatúan kihasználni szándékozók előtt. Így történhet meg, hogy napjaink átlagos székelyföldi háztartásába sokkal több orosz propaganda folyik be, mint bármikor a szovjet vezérlésű kommunista éra idején. Amíg a kommunizmusban a polgárok sokkal dörzsöltebb médiafogyasztóknak számítottak, s jól el tudták választani a propagandát a valóságtól, manapság már sokkal nehezebb a dolguk, s legtöbbször nem is járnak sikerrel. A klasszikus értelemben vett sajtó – amelyikben szerkesztőségek tisztességes szakmai szempontok és szabályok szerint állítják elő a tartalmat – egyre kisebb szeletet tudhat magáénak a médiatortából, ebből következően egyre kevesebb forrás is áll rendelkezésére ahhoz, hogy elvégezze társadalmilag is oly fontosnak számító feladatát: a valóság megbízható feltérképezését.

Persze mindezért nem feltétlenül Mark Zuckerberg a hibás: ha nem a Facebook terjedt volna el, bizonyára lett volna valami más. A helyzetet tulajdonképpen a 21. század új tömegkommunikációs eszköze, az internet idézte elő, amely a világtörténelem folyamán először tényleg demokratikussá tette a nyilvánosságot. Bele tud már szólni a közéletbe az is, aki esetleg nem képes két szót leírni helyesen egyetlen nyelven sem. Korábban a közéleti nyilvánosságban való részvételhez nem csak az írástudás készségének elsajátítása volt kizáró jellegű: a vitának szabályai voltak, amelyeket ha nem tartottál be, akkor nem tudtad érvényesíteni szempontodat. Ilyen szabály volt az például, hogy érvekkel, tényekkel kell alátámasztani a mondanivalódat.

Mivel ma a nyilvánosságot – túlzás nélkül – a sokszor agresszív, félanalfabéta Facebook-felhasználók alakítják, a nyilvánosság előtt megjelenő viták színvonala is hozzájuk alkalmazkodik. S ne gondoljuk, hogy mindez csak a virtuális világ szintjén szedi az áldozatait. Fájó következményeit ott tapasztaljuk nap mint nap a való világban: például a székelyföldi településeink választási opciói és kampánybotrányai között.

Mert miközben dörögnek a kampányágyúk, a pálya szélére küldött, éheztetett sajtó – ha nem éppen agitál – apátiával szemléli az eseményeket. Nem kutat fel titkokat, nem mutat rá jelenségekre, nem tár fel gazemberségeket. Mintha direkt hagyná, hogy hülyék nyerjenek a hülyék ellen, akik majd jól elhülyítik a többi hülyét.

Van persze néhány üdítő kivétel, de ezek sokkal kevésbé olvasottak, mint a legújabb rákellenes vitaminról szóló cikkek.

Záróra van, fiúk.