2010. szeptember 7., kedd
Ma Regina napja van

Stand up és tűnés!

Csinta Samu 2010. március 15., hétfő 11:39 | Legutolsó módosítás: 2010. március 15., hétfő 15:50

Mi tagadás, bajom van nekem ezzel a stand up comedy műfajjal. Egy ideig azt gondoltam, hogy a klasszikus generációs probléma jelentkezik kiütés formájában rajtam, úgy rejtegettem ezt a bennem forrongó valamit, mint bőrbetegség árulkodó jelét, aminek láttán ki tudja, ki mit gondolna rólam.

csintasamuA világra többé-kevésbé nyitott emberként nézegettem, esetenként röhögcséltem a hordófelületnyi színpadon álldogáló srácokon, többnyire kínomban, ahogy azt a kínlódva megszült poénok kiváltják. A műfaj korunk egyik jellegzetes előadási módja, amelynek keretében fellépő humoristák általában civilek, polgári személyek akik soha nem jártak színi iskolába. Azaz nem részesültek szakirányú képzésben. Azaz olyanok, akik vélt vagy valós tehetséggel amolyan hályogkovács módon próbálnak viccesek lenni, jópofákat mondani, humoros vénával közelíteni közéleti témákhoz, egyáltalán a témához, ami – mint tudjuk – többnyire a földön hever. A stand up comedy műfajában erre azonnal jönne valami olyasféle poén, hogy biztosan beba..tt, mint állat.
Na, ezzel van nekem bajom. Az öncélú trágársággal is, persze, de sokkal inkább azzal a veszéllyel, amelyet a képzetlenség által kategorizált szubkultúra jelent. A „humorizmus” ugyanis roppant nehéz műfaj, a petárdaként robbanó sziporka sokszor izzadságos munka eredménye. De főképp alapos tárgyi tudásból fakadó közéleti érzékenységet feltételez, ami nélkül csak felszínességre telik, trágárságra, elcsépelt fordulatokra, romboló módon ízlésalakító folyamatokra.
A pillanatok alatti sztárcsinálás, az értékelvűség lefokozásának eszközével van dolgunk. Olyan folyamattal, amely képes kialakítani a világgal gyanútlanul ismerkedő fiatallal, hogy csak csábos mosoly és mély dekoltázs kell egy tévés műsorvezetéshez, géppuskaszerűen pattogó bazegelés a humorfesztivál tapsviharához. A kommersz úthengerével van dolgunk, és nem könnyű meggyőzni gyermekeinket arról, hogy akár félre is lehet állni a nagy dübörgéssel közlekedő jármű elől. Azt mondani – a többséggel véleményével dacolva –, hogy stand up, és tűnés az agyamból.
Még akkor is, ha esetenként akadnak egészen jó poénok is. Olyanok időkre emlékeztetők, amikor vért izzadtunk egy jó dumáért, amelyen legalább elmosolyodik az a lány.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 20  Oldalak:   1
20.
Theo
|
2010-07-09. péntek, 12:28
Ez az ember valóban a szakmája etalonja. Mindazonáltal valószínűleg e sablonos világ egzisztenciális áldozata is egyben, aki a munkájába fektetett energiát éli meg örömként és egyetlen valós eredményként az életben. Ez nem baj, sőt. Hatalmas dolgokat teremt ezzel és remek pozíciót az efféle gondolkodásmódnak. Ám mindezek mellett ne felejtsük el: az életet nem elemezni, hanem megélni kell. Aki ilyen összeszedett mód képes elemezni a humort, a nevetést, mit az élet szívverésének lüktetésének neveznék, az az valójában sosem élte meg azt...
19.
Gerizson
|
2010-03-25. csütörtök, 11:37
Ildiko, ha annyira lennel jo a szkmadban mint amennyire Samu jo ujsagiro, szerkeszto...akkor lehetnel Te is valaki.
18.
Ildikó
|
2010-03-21. vasárnap, 21:29
"14.Anonim":) Igazad van! Kár az értékes időt egymás becsmérlésére pazarolni. Tény, hogy nem értek egyet ezzel a cikkel, így, ebben a formájában, de belátom, hogy az előző bejegyzésem írásakor elragadtak az indulataim. Nem kis meglepetésemre Csinta úr reagált a hozzászólásokra a következő linken:

http://szomszedneni.egologo.transindex.ro/?p=713

Érdemes elolvasni. Kissé más szemszögbe helyezi Csinta úr mondanivalóját. Legalábbis megmagyarázza pár, félreérthető mondatát. Az én "írományom" sem mentes az előítéletektől, beskatulyázástól, ezért úgy érzem, bocsánatkéréssel tartozom a becsmérlő szavakért. ELNÉZÉST KÉREK!
...
(Azért ezt az utolsó L.P.L. poént nem hagyhatom ki:D >>>
http://www.youtube.com/watch?v=X4MyVpRaQ0I )
17.
béla
|
2010-03-21. vasárnap, 15:39
Azt gondolom, hogy a cikk irójának abban nagyon igaza van, hogy a mai "modern" világban,majd minden szinten nagyon elharapodzott a trágár, az un."szekszis" szókincs.Az hogy néha -néha becseppennek ilxen szavak az még nem lenne világvége-ugye ne legyünk katolikusabbak a Pápánál elv alapján-csaka szomoru az ,hogy a médiába és sajnos a közéletben is ez a "trendy",a jó zsiros összekötö szóáradat,mert ezzel-ha már nincs egyébbel-magára tudja vonni a közönség figyelmét-vagy ugy gondolja.Szerintem ez a morális válságnak eggyik kifejező eszköze, mint az is hogy az esti orákban a "tök kopasz manus" csak napszemüveggel a fejebúbján tud megjelenni az utcán vagy társaságban,vagy netán napsütésben is ott hordja a pápaszemet,miközben hunyorit a napfénytől,-de hát ez a menő.A legnagyobb magyarországi stand up comedy-st-Hofit-ha meghalgatjuk,nem ilyen ócska trükkökkel aratott,-Ő tudott és tudta , hogy mi az izlés határa.Hiába,van mit tanulni előadóknak is meg a "pórnépnek is"
16.
Bazer
|
2010-03-21. vasárnap, 14:35
Oreg amig te elrohadtal az iskolapadban nem vagtad le,hogy mi van kint az eletben az utcan.Lehet egyes humoristak nem olyan tehetsegesek, de neprol a nepnek es igazuk van sokszor.Samu lehet tanult ember vagy de te is az vagy ki csak pofazni tud.A kifinomult muvelt ember allarca moge bujsz a
te fajtad csak ezt tudja.
15.
stand up
|
2010-03-20. szombat, 23:30
Szakiranyu kepzes hianyat szamonkerni sikeres es tehetseges embereken olyan emberek szanalmas cselkedete akik se nem sikeresek a munkajukban se nem tehetsegesek, hiaba koptattak akarmeddig az iskolapadot, es az irigyseg beszel beloluk. Sjnos az ilyenek vannak tobbsegben ezert van ma ez a szanalmas diplomamania. A sok butasag a cikkben olyan szornyu sznobizmusrol tesz tanubizonysagot amit nem gondoltam onrol.
14.
Anonim
|
2010-03-19. péntek, 19:06
Aki nem szereti a stand up komédiát, az ne nézze, aki meg nem szereti az arról írott kritikát, az ne olvassa - ennyire egyszerű. Mi értelme ilyen marhaság miatt egymást szapulni?
13.
Anonim
|
2010-03-19. péntek, 13:12
Ildikó, Ildikó, hogy Te milyen egy sötétség vagy...
12.
Ildikó
|
2010-03-19. péntek, 09:13
„Kedves” Csinta Úr!

Ami az irományát illeti: régen láttam már ennyi hülyeséget egy helyen. Ahhoz képest, hogy keményen „beszólt” a stand up comedy művelőinek és kedvelőinek, egész visszafogott, udvarias hozzászólásokat kapott. Hát, ez kicsit más lesz...
A cikkét olvasva nem egy nyitott, laza és spontán pasas képe jelent meg előttem, hiába próbálja magát ebben a színben feltűnteni.( Valamelyik elitiskolában vagy talán még otthon, zsenge gyermekkorában feldugtak egy karót a s*ggébe, s azóta is ilyen merev, lenéző és beképzelt?!)
Már maga a címválasztás is taszító. Taszító, mert kiabál az előítéletektől, valamint a tudatlanságból és a butaságból fakadó félelemtől. Egész végig ettől fröcsög az egész cikk. Értelmetlen, hatásvadász szókapcsolatok, felületes kijelentések.
Méghogy aggodalmaskodik...ezek csak álszövegek és áldumák. Talán fél, hogy egyszer Önt is górcső alá veszi valamelyik humorista? Habár, a politikusok és a hülyeség (karöltve járó) örök, virágzó téma:D
SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS!!! Nemsokára a takarítónéni is csak diplomával sepregethet, ugye? Részemről, inkább hiszek a saját szememnek/fülemnek, mint egy hivatalos papírnak. Miért nehéz elfogadni, hogy sokszor az egyszerű, józan paraszti ész sokkal többet jelent mint évtizedek eltöltése az iskolapadban?! Kíváncsi vagyok, mégis, hogy képzelte el a humor tanítását. Érdemes elolvasni erről Bálint Ferenc humorista gondolatait:
http://manna.ro/kozter/95934
Mikszáth hályogkovácsáról pedig ne felejtsük el, hogy isteni, égi adománnyal rendelkezett és nagyon jól és sikeresen végzett szemműtéteket, mindenféle diploma nélkül.
Szerintem a humoristák, a stand up művelői is hályogkovácsként nyitják fel a szemünket, az „ablakainkat”. Hiszen számtalanszor tükröt állítanak elénk, kritizálnak. Pontosan a celebek, a giccs és az emberi butaság ellen szólalnak fel. Szükség van rájuk, mert általuk nevetni tudunk saját magunkon és olyan dolgokon, amik inkább sírásra adnak okot. Egyetértek azzal, hogy vannak rossz, ízlésromboló képviselői is a műfajnak, mint ahogy vannak tehetségtelen színészek, újságírók, politikusok stb... Azoban felszólítani, hogy tűnjön el a műfaj, úgy ahogy van...ccc, honnan vette a bátorságot ekkora botorsághoz?!
Köszönjük, hogy felsötétített minket arról, hogy „mindezideáig süvölvények és germeverő tacskóhuszárok bűvöletében éltünk.”
Sajnos meg kell állapítanom, hogy az iromány lényege, az hogy:
”A zakócsiklandozás minden formája piros.” :)
http://www.youtube.com/watch?v=1Ktexf9HOC8
Az, hogy Ön nem reagál, nem vitatkozik tipikus politikus hozzállás:
http://www.youtube.com/watch?v=heQF3psYJLo
Egy dolog miatt örülök, hogy cikket írt a stand up műfajról. Sokan felszólaltak a humoristák és a stand up védelmében, az alábbi linken is:
http://szomszedneni.egologo.transindex.ro/?p=713
Számtalan humoros hozzászólás mosolyt csalt az arcomra, az Ön cikke azonban nem!
11.
Egy székely
|
2010-03-16. kedd, 17:32
Sajnos volt alkalmam látni párat mostanában, s végignéztem, hogy ne látatlanban itélkezzek. A cikkírónak teljes mértékben igaza van. Erõltetett, sótlan, gusztustalan és trágár volt mind.
Aki még beszélni se tud helyensen, attól nem is lehet mást elvárni. Hiába próbálja bárki mentegetni, mert egyik se Seinfeld s nem is lesz soha. Csak a megnevezés ugyanaz, a többi ég és föld.
10.
Anonim
|
2010-03-16. kedd, 13:45
a stand up comedy egy nehez ugy,a tomegnek a pornepnek szol,az hogy be be csuszik egy ket kemenyebb szo szerintem ez meg nem tragedia,de nem altalanos szerintem.Csinta urnak ha nem tetszik a szinvonal van mas gomb is azon a taviranyiton
9.
Egy székely
|
2010-03-16. kedd, 10:50
Szívembõl szólt.
S a reakciók - sajnos - jellemzõek.
8.
András
|
2010-03-16. kedd, 10:41
Tisztelt Csintasa Mu!

Nem is rossz „a téma a földön hever, mert beba..ott, mint az állat” poén, de a többit már kár volt köré kanyarítani. Még az „alapos tárgyi tudásból fakadó közéleti érzékenység” is jónak tűnik első látásra, csak éppen nincs semmi értelme. Az a fő gond, hogy Ön összetéveszti a maláriát a nagyáriával, a stand up műfajnak nem esszenciája, hanem csak eszköze a „trágárság”, habár a sporadikus bazegelést elég nagy botorság annak nevezni, még egy újságíró részéről is.
Tele van a zacskónk az Önhöz hasonló ügyeletes fanyalgókkal, ezért – utólagos engedelmével - parafrazálom aggódó szösszenete címét: shut up és tűnés!
7.
csongi
|
2010-03-16. kedd, 10:38
Kedves Samu,
valóban generációs probléma lesz, mégpedig azért, mert ezt a műfajt csak most kezdjük (újra) fölfedezni, noha tengerentúlon már közel jár a nyugdíjkorhatárhoz. (Hofi mit is csinált, nem volt az véletlenül egyfajta stand up?)

OFF: Miképpen generációs problémát takar az is, hogy számonkéri a kommentelők nevét, ajaj, welcome to internet ON.

Amiben egyébként igaza van: a reteklubbos dumaszínház reteklubbos színvonalat tart, hol vannak az említett Woody Allentől (Jerry Seinfeldtől, Hofitól)....

Szóval akkor lesznek nagyok, amikor igényesek. Ahogy Karinthy írta: humorban sem ismernek majd tréfát.
6.
Csinta Samu
|
2010-03-16. kedd, 10:06
Kedves nihil!

Az az érzésem, hogy valami egészen más dologra próbál reagálni, mint amit én írtam. Kérdéseire amúgy szívesen válaszolok privátiba. Feltéve, ha lesz neve is hozzá, mert a nihilizmust a stand up comedy műfajában sem pártolom.
5.
nihil
|
2010-03-16. kedd, 08:40
:))
nem lep meg hogy nem valaszol arra,amiket felvetek,eszerveket,mert hat miert is kene.arra is kivancsi vagyok, hogy az en eszkoztaram miben kulombozik az onetol,mikor on is megenged maganak olyanokat, hogy "tunes",le a stand-up comedyvel...
en sem kivanok tovabb reagalni a temara,de azert ha mar ugyis szemelyeskedonek es bunkonak vagyok titulalva megkerdem, hogy ha mar on szamonkerte a humoristak szineszi vegzettseget,kivancsi vagyok, hogy mi a helyzet az on ujsagiroi vegzettsegevel...
4.
Csinta Samu
|
2010-03-16. kedd, 08:24
Kedves mindenki!

Az alábbi hozzászólások – sem indulati töltetükkel, sem eszköztárukkal – nem lepnek meg. Sőt, úgy érzem, megerősítenek véleményemben. Mindenféle műfajban vannak kivételek, így a stand up comedyban is, s ezeken a magam földhöz ragadtságában még én is tudok néha szórakozni. Írásomban szándékosan általánosítottam, hiszen számomra nem egy-egy előadó tehetsége vagy tehetségtelensége a fontos, hanem a folyamat, amelyet összességében ízlésrombolónak, értéktagadónak tartok. Éppen azért, mert semmiféle minőségi szűrőn nem kénytelen átmenni. Az egymillió légy tévedhetetlenségének érve pedig valahogy nem hat rám. Érdeklődve várom a további véleményeket – immár reagálások nélkül.
3.
Anonim
|
2010-03-15. hétfő, 21:48
Te Samu! Orulj, hogy luk van a s....n, es meg az ilyen minosithetetlen cikkekert is penzt kapsz, (furcsa modon...). A Stand Up mufajt meg ne nezd ha nem tetszik (nem is erted, valoszinuleg...), ennyi. Mi majd nezzuk helyetted is! :)

Udv, George
2.
Anonim
|
2010-03-15. hétfő, 20:00
micsoda fuzfapoeta!!
1.
nihil
|
2010-03-15. hétfő, 17:36
van par gyengebb humorista akinek az eloadasanal viccesebbnek tartom ezt a cikket...
elso dolog:on szerint a jo humor forrasa az " alapos tárgyi tudásból fakadó közéleti érzékenység". hat ha mar targyi tudasnal tart, erdemes lett volna esetleg elolvasni egy wikipedia oldalt a dolgorol,amirol cikket ir,igy peldaul kiderult volna, hogy ami in szerint klasszikus generacios problema,az valojaban a 60as evekben szuletett, olyan teljesen ismeretlen es tehetsegtelen emberek hathatos segitsegevel mint pl Woody Allen
es ha mar a muveltsegnel tartunk:ki mondta hogy szineszi muveltseg kell a jo humorhoz?az peldaul egy dolog, hogy Fabry Sandor,akienk a humorat en speciel nem szeretem, de par milliocska ember igen, semmilyen szineszi kepzessel nem rendelkezik. es tovabbmennek: az on tarsasagaban nincsnek olyan emberek akik ha jelen vannak egy osszejovetelen mindenki az o torteneteiken,vicceiken nevet?jaaaa, hogy on kulonleges arisztokrata csaladbol szarmazik,ahol mindeki csak szineszeken nevet,az mas.bocsnat.de szerintem ugy tersegunkben,mint az egesz vilagon a vicces tortenetek,anekdotak meselese hagyomany,es gyeszeruen vannak emberek akiknek jol megy,es akik kifogyhatatlanok tortenetekbol.nekem peldaul a nagytatam ilyen,csak hogy nehogy ez is generacios kulombseg legyen.
mar szinte zarojelben jegyzem meg azt, hogy napjainkat meghatarozo iranyzatok nagyresze szubkulturakent indult, es sokszor olyanok inditottak akik nem rendelkeztek kulonosebb kepzettseggel.pl jazz zene, grafitti muveszet, rap es hiphop zene,vagy peldaul az antiglobalizacios mozgalmak kb 90%at nem szociologusok vagy kornyezeti mernokok iranyitjak,es meg van millio pelda
harmadik dolog:nagyon lemaradottnak erzem hogy az enyhe tragarsagot ennyire eliteli.ennyi erovel a dekameron tortenetei, vagy esetleg weoress sandor verseit tuzzel vassal kene irtani?a szexualitas es a nem feltetlenul akademiaba illo beszedmod resze az eletunknek,meg hogyha ezt nem is ismeri el mindenki.boztos vagyok benne h on egy ev alatt tobbszor hasznalja azta a rettegett B betus szot,mint a stand-uposok nagyresze egy evnyi adasban.es igen:ertelme van,mert ezektol lesz hiteles egy tortenent, tobbek kozott ezektol lesz mindennapi es pont ezert esetleg ismeros az atlagembernek,ebben rejlik varazsa.

en nem akarok onre eroltetni semmit, van ami nem tetszik es kesz. nekem pl tetszik kovacs andras peter, vagy bodocs tibor humora, de nem tetszik aranyosi petere.van ilyen. de illene egy kicsit tajekozottabnak lenni,ha mar cikkirasra veszi a faradtsagot.
Találatok: 20  Oldalak:   1

Hirdetés

1 EUR 4.29 RON
1 USD 3.36 RON
1 GBP 5.18 RON
100 HUF 1.50 RON
1 XAU 134.84 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Kedd
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Min: 6 °CMax: 22 °CMin: 9 °C

Székelyudvarhely

Kedd
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Min: 10 °CMax: 23 °CMin: 11 °C

Marosvásárhely

Kedd
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Min: 11 °CMax: 24 °CMin: 13 °C

Feliratkozás hírlevélre