Nem hittem volna, hogy valaha kimondom, leírom: egyetértek Verestóy Attilával. Az RMDSZ-szenátorral. S egyetértek annak ellenére, hogy nem is olyan rég még egy parkolói incidensbe, konfliktusba, összetűzésbe volt „szerencsém” vele keveredni – bevallom férfiasan, az én hibámból, ugyanis pechemre éppen annak az autónak az útját álltam el a csíkszeredai sportcsarnok zsúfolt parkolójában, amelyikkel a szenátor szeretett volna a helyszínről gyorsan eltávozni. Mentségemre legyen mondva, hogy zsúfolt volt a parkoló, s néhány percig tarthatott legfeljebb, amíg a családot a csarnokba bekísértem, s az autóhoz visszatértem. Ennek ellenére a szenátor felháborodása érthető volt, az alpári dühkitörése már kevésbé – de hát most nem egy politikus jellemhibáiról szeretnék igazából értekezni. De hogy egyáltalán elmesélem ezt a történetet, annak éppen az az oka, hogy Verestóy Attiláról van benne szó. Mint ahogy azért készítünk vele nagyinterjút is, mert éppen ő Verestóy Attila.

A beszélgetés ugyan azelőtt készült, hogy kiderült volna: szombaton Marosvásárhelyen és több más erdélyi városban 1990 márciusát idéző könyves tüntetéseket fognak tartani a Római Katolikus Teológiai Gimnáziummal történtek miatt. Ezért nem lehetett feltenni neki azt a kérdést, amire ezzel kapcsolatban kíváncsi lennék az ő véleményére: mennyire tartja szerencsésnek, hogy érdekvédelmi szervezete választási kampányeseménnyé degradálja a katolikus iskola ügyét.

Figyelemre méltó azonban, amit a szenátor a DNA-ról mond, s ez a mostani vásárhelyi ügy kontextusában is értelmezhető. Verestóy szerint ugyanis „járulékos veszteségként” számolni kell azzal a továbbiakban is, hogy a korrupcióellenes ügyészség „csapkodó és ide-oda kapkodó szelekciója” a magyarságot, a magyar tisztségviselőket sem kerüli ki. A szenátor attól fél – s minden bizonnyal a közelmúlt történései alapozták meg benne ezt a megállapítást –, hogy „szelektíven, torzítva, a tényeket messze nem tekintetbe véve indulnak vagy indulhatnak olyan eljárások, amelyek megalapozottsága kétséges”.

Ezek azok a mondatok, amelyre jelen írás elején utaltam. Igazából nincs is mit ezekhez hozzátenni, senki más nem volt képes ennyire tömören és lényegre látóan összefoglalni, mi is az, ami korunk Romániájában mostanában a korrupcióellenes harc jelszava alatt történik: egy néha felületes, szakmailag sem elég körültekintően véghezvitt ügyészi hadjárat, amelynek mintha az volna a lényege, hogy minden feljelentés vádemeléssel érjen véget, attól függetlenül, hogy mennyire megalapozott.

Az is megsüvegelendő, hogy a különböző RMDSZ-es tisztségviselők elleni eljárások tudatában mégsem úgy fogalmaz a szenátor, ahogy az érintettek szoktak, nem hivatkozik arra, hogy ezek az eljárások célzottak, azaz politikai indíttatásúak volnának: épp ellenkezőleg, csapkodásról és kapkodásról beszél, ami következtében már csak a nagy számok törvénye alapján is fel kell akadnia a hálón magyaroknak is.

S ha így áll a helyzet, mi értelme tüntetéseket szervezni a katolikus iskolával kapcsolatos DNA-ügy miatt?

Az RMDSZ-nek persze jól jön a történet, s nem feltétlenül azért, mert kampányeseményeket szervezhet ennek ürügyén. A szombati, marosvásárhelyi tüntetésnek nem is az RMDSZ hivatalosan a szervezője, bár az esemény bejelentésekor azért kiállt a sajtó elé a szervezet Maros megyei szenátusi listavezetője is. Éppen a katolikus gimnázium ügye azonban az, ami rámutat arra, hogy mennyire szükség van a magyarság kohéziójára, arra, hogy akár 1990 márciusában, most is összezárjon, megmutassa, van még benne erő, s ha kell, képes az utcára vonulni a nemzeti közösség érdekeinek védelméért. Hogy lássa majd a DNA vádiratát, Tamási Zsolt iskolaigazgató ügyét majdan remélhetőleg magas szakmai kompetenciával tárgyaló bíróság, hogy itt nemcsak választási kampányról, továbbá nemcsak egy akármilyen iskola vélt vagy valós törvénytelen alapításáról van szó, hanem annál sokkal többről: a közösség követelt jussáról.

Hogy látsszon: nemcsak a Facebookon vagyunk Tamási Zsoltok, hanem az utcán is.