A kártyavető cigányné, esetleg brit fogadóirodák mindentudó bukmékerei a megmondhatói, lesz-e Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés az idén március 12-én.
Tavaly gőgös, rátarti leányként kérette magát az RMDSZ, aztán mégiscsak szervezett egy külön önkormányzati nagygyűlést (választási év volt!), az idén viszont már kerek perec kikosarazta – többször is – az Ideiglenes Házbizottságot – valójában az Székely Nemzeti Tanácsot. (És most nem kéretnek pontosítások – nézzük a címek mögött a valóságot.) A Magyar Polgári Párt persze rögtön jelentkezett, hogy de igenis, lesz Nagygyűlés, mert ők megtartják.
Finom és pikáns előjátékai lesznek tehát az idei március 15-ei nemzeti ünnepnek.
Az RMDSZ vezetőknek most nincs szüksége voksokra, ezért saját korábbi határozatukat – és gyakorlatukat is – bátran szembeköpve kijelentik: „Nem jó félrevezetni az embereket nagyhangú gyűlések összehívásával, főleg olyan ügyekben, amiért tenni kell (…)”
És nem szakad le az ég… Mintha nem ők hívtak volna össze nagygyűléseket a magyar tisztségviselők leváltása ellen. De mára persze változott a helyzet: ha leváltják, magyar, ha kinevezik, RMDSZ-es…
A Magyar Polgári Párt pedig úgy tesz, mintha az önkormányzati képviselők egyötödével is megtehetné azt, amire csak az egész hivatott – pedig dehogy: a székelyföldi önkormányzatok egységes véleménynyilvánítását nem pótolja egy pártgyűlés. Legfennebb arra lesz az jó, hogy felmutassák, mint véres kardot, szerintük ki nem akarja valójában az autonómiát.
Így, közös igyekezettel, a jobb sorsra érdemes kezdeményezés – Székelyföld területi autonómiája – ismét csak eszközzé vált a politika kezében.
És hogy ne legyen ilyen önsajnáló, pesszimista a vége, vigasztalásul elmondom: lehet, hogy ez még nem az alja, lehet ennél még lejjebb is. Például: az RMDSZ hirtelen felindulásból elfogadja az összehívást (na nem most, persze), és a saját határozatait szavaztatja meg – abszolút többséggel. Akkor aztán kivonulhat onnan (is), akinek ez nem tetszik. És talán lehet az is, hogy ezt elkerülendő hívták össze először egyeztetés nélkül a márciusi ülést, szinte kiprovokálva az RMDSZ visszautasítását? (Amúgy sem szívesen jöttek volna – de biztosra akartak menni a szervezők, hogy nem lesz ott az RMDSZ?)
Csak rajta, lehet ezt folytatni az összeesküvés-elméletek legjobb hagyományai szerint.
| 1 EUR | 4.29 RON | |
| 1 USD | 3.36 RON | |
| 1 GBP | 5.18 RON | |
| 100 HUF | 1.50 RON | |
| 1 XAU | 134.84 RON |
| Kedd éjszaka ![]() Eső valószínű | Szerda![]() Eső valószínű | Szerda éjszaka ![]() Eső valószínű |
| Min: 6 °C | Max: 22 °C | Min: 9 °C |
| Kedd éjszaka ![]() Eső valószínű | Szerda![]() Eső valószínű | Szerda éjszaka ![]() Eső valószínű |
| Min: 10 °C | Max: 23 °C | Min: 11 °C |
| Kedd éjszaka ![]() Eső valószínű | Szerda![]() Eső valószínű | Szerda éjszaka ![]() Eső valószínű |
| Min: 11 °C | Max: 24 °C | Min: 13 °C |