A 2015-ből származó 115-ös számú választási törvény keményen meghúzta a vonalakat: a jelöltek már nem tehetnek azt, amit szeretnének, be kell tartaniuk a vonatkozó előírásokat. Többek között ezzel magyarázható, hogy a helyhatósági választások napra pontosan két hete zajló kampánya szinte észrevehetetlen. Legalábbis Csíkszéken.

Talán sokan emlékeznek az elmúlt évek kampányidőszakaira, amikor tömbházak oldaláról óriásplakátokon ránk mosolygó, kerítésekről a tekintetünket fürkésző vagy a megyei és községi besorolású utak fölül ránk néző – lenéző – jelöltek boldog, szép és új világot hirdettek. Aztán a választások után már magát a jelöltet sem érdekelte, hogy ki fogja letakarítani a nagy jelszavakat, leoldozni a molinókat, szóval ki fogja eltüntetni a nyomokat.

Idén mindez másként van. A jelöltek csak az erre a célra kijelölt helyekre plakátolhatják ki a legtöbb 50 centiméter magas és 35 centiméter széles plakátjaikat. Nagy vonalakban ennyi maradt számukra, ennyit enged az előírás.

Na de ilyen drákói szigor mellett mit tehetnek a jelöltek? Hogyan juttathatják célba üzeneteiket? Két lehetőségük maradt, egy klasszikus és egy kényelmes. Nézzük ezeket.

A klasszikus a házalás. A jelölt veszi szépen a fáradtságot és a rendelkezésére álló egy hónap alatt bekopog a választópolgárokhoz, akiknek elmagyarázza, hogy miért ő a jó választás. Távozás előtt azonban nem hagy ajándékot, mert ezt is tiltja a törvény.

A kényelmes módszer a média felületein – televíziókban, rádiókban, nyomtatott és internetes lapokban – való kampányolás. Ezek viszont ugyebár pénzbe kerülnek, ezért a jelöltek továbbmentek, és elárasztották üzeneteikkel a közösségi oldalakat, főként a Facebookot. Ott minden jelölt létrehozhatta saját felületét, amelyen azt ír, amit éppen jónak lát. És persze örül, hogy a magvas gondolataira érkeznek a visszajelzések: hajrá, veled vagyunk, sok sikert, te vagy a legjobb, neked kell győznöd. Ezek a visszajelzések természetesen jólesnek, és elhitetik a jelölttel, hogy valóban neki kell megvédenie a közösséget, neki kell munkahelyeket teremtenie, neki kell újjáépítenie a falut, a várost, a térséget.

Egy dolgot azonban elfelejtenek: olyan felületen nyomulnak, ahol az üzeneteiket a barátaik, ismerőseik, rokonaik, munkatársaik kapják meg. Ezek a személyek pedig nyilván nem fogalmaznak meg kritikát, nem kérdőjelezik meg a világmegváltó gondolatokat, mindössze sok sikert kívánnak, és táplálják bennük azt a hitet – esetenként tévhitet –, hogy valóban ők lehetnek a közösség igazi vezetői. A Facebook tehát egy olyan célcsoporthoz juttatja el az üzeneteket, amely aztán vagy elmegy szavazni vagy nem, akár ismerős, akár közeli barát.

A választók viszont nem csak barátokból, ismerősökből, rokonokból állnak. Remélhetőleg nem mondunk azzal meglepőt, hogy a biztos szavazók jelentős része az interneten elérhetetlen, nem is facebookozik. A tapasztalat szerint a választás napján többnyire azok veszik a fáradtságot és mennek el szavazni, akik azt sem tudják, hogy mi az a Facebook. Ők fogják eldönteni a választásokat, ezért itt az ideje, hogy a jelöltek rájuk is időt szakítsanak. Talán nem fognak annyi like-ot kapni, mint a virtuális térben, de hát nem a Facebbokon, hanem az urnáknál kell győzni.